Schumacher ezúttal verhetetlen volt a szabadedzésen
Schumacher ezúttal verhetetlen volt a szabadedzésen
Húsz perccel a harmadik szabadedzés elkezdése után gurult ki először a boxból a hétszeres világbajnok német, ám ekkor még nem láthattunk nagy időt tőle.
A tréning közepén Cristian Klien, a Red Bull osztrák pilótája vezetett, de ahogy az már szokás, az edzés végére pörögtek fel az események.
Elóször Räikkönen, majd a fiatal Rosberg, aztán pedig a világbajnoki címvédő Alonso állt az élre. Az igazi meglepetést azonban Liuzzi, a Toro Rosso versenyzője szolgáltatta, aki alig több mint tíz perccel a vége előtt mindenkit megelőzve az élre ugrott.
Előkerült a végére a Ferrari, előbb Schumacher repesztett gyors kört, majd három perccel a kockás zászló feltűnése előtt csapattársa, Felipe Massa is igazolta, hogy a tűzpiros autók komoly győzelmi célokkal érkeztek Németországba.
Az utolsó pár perc teljesen felforgatta az élmezőnyt. Ralf Schumacher, Villeneuve és Fisichella is megtalálta a pálya ideális ívét, és ez azt jelenti, hogy Alonsónak csak a hatodik hely jutott.
Ami még meglepő, hogy a McLarenek ismét a vert mezőnyben végeztek. A csapat elsőszámú pilótája, a finn Räikkönen csak a 10. helyre volt jó, míg a kolumbiai Montoya a 17.-re.
Figyelemre méltó még az is, hogy a két Toyota húsz kör fölött teljesített, ami talán arra is utalhat, hogy a japán szakemberek keresik még azokat a beállításokat, amelyek a ma délutáni edzésen illetve a holnapi futamon nyerők lehetnek.
Az időmérő edzésre 2 órakor kerül sor, akkor ténylegesen eldől, hogy ezek a szabadedzésen mutatott eredmények valójában mennyit is érnek, gondolva itt Alonso valamint a két McLaren pilótára. És persze kérdés az, hogy a Ferrari megtudja-e őrizni vezető helyét.
EURÓPAI NAGYDÍJ, A 2006-OS VB-SOROZAT 5. FUTAMA
A HARMADIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE: 1. | M. Schumacher | német | Ferrari | 1:30,788 | 12 |
2. | F. Massa | brazil | Ferrari | 1:31,093 | 10 |
3. | R. Schumacher | német | Toyota | 1:31,395 | 21 |
4. | J. Villeneuve | kanadai | BMW-Sauber | 1:31,531 | 13 |
5. | G. Fisichella | olasz | Renault | 1:31,584 | 12 |
6. | F. Alonso | spanyol | Renault | 1:31,807 | 14 |
7. | J. Button | brit | Honda | 1:32,104 | 16 |
8. | C. Klien | osztrák | Red Bull-Ferrari | 1:32,197 | 13 |
9. | V. Liuzzi | olasz | Toro Rosso | 1:32,290 | 17 |
10. | K. Räikkönen | finn | McLaren-Mercedes | 1:32,320 | 11 |
11. | N. Rosberg | holland | Williams-Cosworth | 1:32,320 | 15 |
12. | S. Speed | amerikai | Toro Rosso | 1:32,505 | 18 |
13. | R. Barrichello | brazil | Honda | 1:32,534 | 18 |
14. | M. Webber | ausztrál | Williams-Cosworth | 1:32,711 | 16 |
15. | N. Heidfeld | német | BMW-Sauber | 1:32,773 | 16 |
16. | D. Coulthard | brit | Red Bull-Ferrari | 1:32,779 | 15 |
17. | JP. Montoya | kolumbiai | McLaren-Mercedes | 1:32,989 | 12 |
18. | J. Trulli | olasz | Toyota | 1:33,120 | 24 |
19. | T. Monteiro | portugál | Midland-Toyota | 1:33,744 | 19 |
20. | C. Albers | holland | Midland-Toyota | 1:34,469 | 21 |
21. | F. Montagny | francia | Super Aguri-Honda | 1:35,706 | 20 |
22. | T. Sato | japán | Super Aguri-Honda | 1:36,082 | 15 |