Ekl: az Austria kiesett Izlandon; Lovrencsicséket kiütötték

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 23:10
null
Négyet kapott a Hajduk Split a kazah Toboltól (Fotó: Getty Images, archív)
Csütörtökön lezárult az Európa-konferencialiga 2. selejtezőköre, a játéknapon 51 mérkőzést rendeztek meg. Lovrencsics Gergő csapata, a horvát Hajduk Split hosszabbítás után 4–1-re kikapott a kazah Tobol vendégeként, ezzel összesítésben 4–3-mal búcsúzott kontinensünk harmadik számú kupasorozatától.

 

Lovrencsics Gergő ismét kezdett a Hajduk Splitben, amely kétgólos előnnyel utazott a kazah Tobol otthonába. Nyugodt első félidőt követően, amely során a el sem találták a kaput a hazaiak, jött a hideg zuhany: a második játékrészben rövid idő leforgása alatt háromszor is betaláltak. A horvát csapat ezután tizenegyest hibázott, és bár a 90+4. percben hosszabbításra mentette a párharcot, a 118. percben újabb gólt kapott – és kiesett.

A Tobol mellett egy másik kazah csapat is nagy sikernek örvendhetett: a Sahtyor Karagandi a román FCSB-t ejtette ki tizenegyesekkel.

Az osztrák Austria Wien meglepetésre kikapott Izlandon, a Breidablik vendégeként, így összesítésben 3–2-vel búcsúzott a selejtezőtől.

A ciprusi AEL Limassol a Videotonnal 2018-ban bajnoki címet szerző Sztefan Scsepovics góljával győzte le az albán Vllazniát, így kettős győzelemmel jutott tovább.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Sahtyor Karagandi (kazah)–FCSB (román) 2–1 – 11-esekkel 5–3
Továbbjutott: a Karagandi, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel
FK Liepaja (lett)–CSZKA Szófia (bolgár) 0–0 – 11-esekkel 1–3
Továbbjutott: a CSZKA Szófia, 0–0-val, tizenegyesekkel
Tobol (kazah)–Hajduk Split (horvát) 4–1 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Tobol, 4–3-mal
FC Vaduz (liechtensteini)–Újpest FC 1–3
Továbbjutott: az Újpest, 5–2-vel

Bodö/Glimt (norvég)–Valur (izlandi) 3–0
Továbbjutott: a Bodö/Glimt, 6–0-val
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Viktoria Plzen (cseh) 1–2
Továbbjutott: a Viktoria Plzen, 4–2-vel
Honka (finn)–Domzale (szlovén) 0–1
Továbbjutott: a Domzale, 2–1-gyel
Keshla (azeri)–Szocsi (orosz) 2–4
Továbbjutott: a Szocsi, 7–2-vel
Sumqayit (azeri)–Csukaricski (szerb) 0–2
Továbbjutott: a Csukaricski, 2–0-val
FC Santa Coloma (andorrai)–Hibernian (skót) 1–2
Továbbjutott: a Hibernian, 5–1-gyel
Häcken (svéd)–Aberdeen (skót) 2–0
Továbbjutott: az Aberdeen, 5–3-mal
Levadia (észt)–Dundalk (ír) 1–2
Továbbjutott: a Dundalk, 3–2-vel
Vorszkla Poltava (ukrán)–Kuopio PS (finn) 2–3 – h. u.
Továbbjutott: a Kuopio, 5–4-gyel
Zilina (szlovák)–Apollon Limassol (ciprusi) 2–2
Továbbjutott: a Zilina, 5–3-mal
Birkirkara (máltai)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1–0 – 11-esekkel 4–5
Továbbjutott: az Olimpija, 1–1-gyel, tizenegyesekkel
Aarhus (dán)–Larne (északír) 1–1
Továbbjutott: a Larne, 3–2-vel
Asdod (izraeli)–Qarabag (azeri) 0–1
Továbbjutott: a Qarabag, 1–0-val
BATE (fehérorosz)–Dinamo Batumi (grúz) 1–4
Továbbjutott: a Dinamo Batumi, 4–2-vel
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Arda (bolgár) 4–0
Továbbjutott: a Hapoel Beer-Seva, 6–0-val
Maccabi Haifa (izraeli)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 5–1
Továbbjutott: a Maccabi Haifa, 7–2-vel
Milsami (moldovai)–Elfsborg (svéd) 0–5
Továbbjutott: az Elfsborg, 9–0-val
Rosenborg (norvég)–FH Hafnarfjördur (izlandi) 4–1
Továbbjutott: a Rosenborg, 6–1-gyel
Sivasspor (török)–Petrocub (moldovai) 1–0
Továbbjutott: a Sivasspor, 2–0-val
Valerenga (norvég)–Gent (belga) 2–0
Továbbjutott: a Gent, 4–2-vel
Zsogyino (fehérorosz)–FC Köbenhavn (dán) 0–5
Továbbjutott: a Köbenhavn, 9–1-gyel

TNS (walesi)–Kauno Zalgiris (litván) 5–1
Továbbjutott: a TNS, 10–1-gyel
Sepsi OSK (romániai)–Spartak Trnava (szlovák) 1–1 – 11-esekkel 3–4
Továbbjutott: a Spartak Trnava, 1–1-gyel, tizenegyesekkel

Breidablik (izlandi)–Austria Wien (osztrák) 2–1
Továbbjutott: a Breidablik, 2–1-gyel
Fola Esch (luxemburgi)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 1–0
Továbbjutott: a Fola Esch, 3–1-gyel
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Szutjeszka (montenegrói) 3–1
Továbbjutott: a Maccabi, 3–1-gyel
Raków (lengyel)–Suduva (litván) 0–0 – 11-esekkel 4–3
Továbbjutott: a Raków, 0–0-val, tizenegyesekkel
Slovácko (cseh)–Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 1–0 – 11-esekkel 2–3
Továbbjutott: a Lokomotiv, 1–1-gyel, tizenegyesekkel
Puskás Akadémia–FK Rigas FS (lett) 0–2
Továbbjutott
: a Rigas FS, 5–0-val
Borac Banja Luka (bosnyák)–Linfield (északír) 0–0
Továbbjutott: a Linfield, 4–0-val
Connah's Quay Nomads FC (walesi)–Prishtina (koszovói) 4–2
Továbbjutott: a Prishtina, 6–5-tel
Feyenoord (holland)–Drita (koszovói) 3–2
Továbbjutott: a Feyenoord, 3–2-vel
Partizani Tirana (albán)–Basel (svájci) 0–2
Továbbjutott: a Basel, 5–0-val
Rijeka (horvát)–Gzira (máltai) 1–0
Továbbjutott: a Rijeka, 3–0-val
Shkëndija (északmacedón)–Riga FC (lett) 0–1
Továbbjutott: a Riga, 3–0-val
Slask Wroclaw (lengyel)–Ararat (örmény) 3–3
Továbbjutott: a Slask, 7–5-tel
Vojvodina (szerb)–FK Panevezys (litván) 1–0
Továbbjutott: a Vojvodina, 2–0-val
Servette (svájci)–Molde (norvég) 2–0
Továbbjutott: a Molde, 3–2-vel
Universitatea Craiova (román)–Laci (albán) 0–0
Továbbjutott: a Laci, 1–0-val
Bohemians (ír)–Dudelange (luxemburgi) 3–0
Továbbjutott: a Bohemians, 4–0-val
DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–Partizan Beograd (szerb) 0–2
Továbbjutott: a Partizan, 3–0-val

Maribor (szlovén)–Hammarby (svéd) 0–1
Továbbjutott: a Hammarby, 4–1-gyel
NK Osijek (horvát)–Pogon Szczecin (lengyel) 1–0
Továbbjutott: az NK Osijek, 1–0-val
Vllaznia (albán)–AEL Limassol (ciprusi) 0–1
Továbbjutott: az AEL Limassol, 2–0-val

AEK Athén (görög)–Velez Mostar (bosnyák) 1–0 – 11-esekkel 2–3
Továbbjutott: a Velez, 2–2-vel, tizenegyesekkel
Arisz (görög)–FK Asztana (kazah) 2–1
Továbbjutott: az Asztana, 3–2-vel
Santa Clara (portugál)–Shkupi (északmacedón) 2–0
Továbbjutott: a Santa Clara, 5–0-val

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik