Ekl: a Fiorentinának és szurkolóinak is fontos a budapesti meccs

Gy. B.Gy. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 11:23
Fabiano Parisi (balra) ismét Budapeten játszhat a Fiorentinával (Fotó: Szabó Miklós)
A hírek szerint mind a 400, jegyet váltó Fiorentina-szurkoló eljön Budapestre a Maccabi Haifa elleni Ekl-mérkőzésre, a csapat kiemelten fontosnak tekinti a párharcot.



Rendeződni látszik a Budapestre készülő Fiorentina-szurkolók helyzete olasz lapinformációk szerint a csütörtöki, Maccabi Haifa elleni Európa-konferencialiga-nyolcaddöntő előtt. Mint ismeretes, biztonsági okokra hivatkozva a rendező izraeli klub − amely a közel-keleti háború miatt kényszerül külföldre pályaválasztóként − eredetileg azt szerette volna elérni, hogy csak az útlevelüket felmutató drukkereket engedjék be a Bozsik Arénába, ami viszont óriási felháborodást váltott ki a firenzeiek között. Elsősorban azért tiltakoztak az intézkedés bevezetése ellen, mert a jegyvásárlásnál még nem értesítették őket erről a feltételről, a legtöbben elektronikus személyi igazolvánnyal váltották meg belépőjüket, sokuknak pedig útlevelük sincs.

Egy ideig úgy tűnt, a szurkolók egységesen bojkottálják a mérkőzést, de a La Repubblica a hétvégén már azt írta, mégsem kérik az útlevelet, a klubhoz kötődő fiorentinauno.com portál pedig arról számolt be szerdán, hogy a jegyet váltó mind a 400 Fiorentina-szurkoló Budapestre érkezik.

Az útlevélhez kötött belépést azért szerette volna elérni a Maccabi Haifa, mert az olasz és az izraeli hatóságok is attól tartanak, hogy az olasz drukkerek palesztinpárti megnyilvánulásokkal provokálják a rendező együttest. Még az is felvetődött, hogy zárt kapuk mögött játsszák le a mérkőzést, és bár az aggodalom nem múlt el, a jelek szerint megenyhültek a haifaiak.

Ami Vincenzo Italiano vezetőedző csapatát illeti, azután, hogy decemberben 1–1-et játszott a Ferencvárossal az Ekl csoportkörében, most úgy tér vissza Budapestre, hogy jócskán visszaesett a bajnokságban, és sokkal fontosabbá vált számára a nemzetközi szereplés. Oliver Christensen és Gaetano Castrovilli még néhány hétig nem bevethető, Lucas Martínez Quarta és Christian Kouamé játéka pedig kérdéses.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
18.45: Ajax (holland)–Aston Villa (angol)
18.45: Molde (norvég)–FC Bruges (belga)
18.45: Sturm Graz (osztrák)–Lille (francia)
18.45: Olympiakosz (görög)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
21.00: Servette (svájci)–Viktoria Plzen (cseh)
21.00: Union Saint-Gilloise (belga)–Fenerbahce (török)
21.00: Dinamo Zagreb (horvát)–PAOK (görög)
21.00: Maccabi Haifa (izraeli)–Fiorentina (olasz), Bozsik Aréna

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik