Ekl: Most a legfontosabb az alázat volt – Máté Csaba

Vágólapra másolva!
2023.07.27. 22:11
null
Máté Csaba győztes nemzetközi kupameccsen vezette a Fradit (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, az első és a második félidőben is két-két gólt rámolt be az ír Shamrock Rovers kapujába a Ferencváros, az Európa-konferencialiga-selejtező visszavágójára így nyugodtabban utazhat Dublinba. Máté Csaba az alázatot emelte ki a találkozó után, míg az írek a csalódottság ellenére a Groupama Aréna hangulatát dicsérték.

 

MÁTÉ CSABA: FONTOS VOLT, HOGY A SZURKOLÓKAT MAGUNK MELLÉ TUDTUK ÁLLÍTANI

– Jól reagált a csapat a múlt heti kudarcra: ez a mérkőzés most rendben volt, nem?
– Mondhatjuk, az eredmény abszolút pozitív – mondta a sajtótájékoztatón Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője. – Feszülten kezdtük a mérkőzést, nem mindig találtuk a helyünket. Az első gól előtt voltak beadásaink, lehetőségeink, az első két gól a félidőben végképp megnyugtatott bennünket. Fontos, hogy a szurkolókat is magunk mellé tudtuk állítani. Éppen ezért is szerettük volna tartani a tempót.

– Elégedett a négy góllal?
– Természetesen elégedett lehetek az eredménnyel. A négy gól komoly előny. Ezt a mérkőzést véletlenül sem szabad összehasonlítani a Klaksvík ellenivel. A játékosokat mentálisan nagyon megviselte az a vereség, most a legfontosabb az alázat volt.

– A visszavágó formalitás?
Nem dőlt el, de nagyon nagy lépést tettünk a továbbjutás felé.

STEPHEN BRADLEY: MOST CSALÓDOTTABB VAGYOK, MINT TAVALY AUGUSZTUSBAN

– Ahogy múlt augusztusban, ezúttal is négy nullára kaptak ki. Most csalódottabb?
– Ezúttal jól kezdtük a mérkőzést, két nagy lehetőségünk is volt, sajnálhatjuk, hogy az egyik sem ment be – válaszolta Stephen Bradley, a Shamrock Rovers vezetőedzője. – El kell ismerni, ezt követően nagy hibákat követtünk el hátul, ezen a szinten nem szabad ilyeneket csinálni. Labdabirtoklásban is fölénk nőtt az ellenfél, a második gól pedig talán le is zárta a mérkőzést. És igen, most csalódottabb vagyok, mint tavaly augusztusban.

– Lát esélyt a visszavágón?
Hazai pályán erősek vagyunk, de a négygólos hátrány nagy különbség. Múlt évben nyertünk egy nullára otthon, a továbbjutásról ezúttal is felesleges álmodozni. Ha mindenáron pozitívumot szeretnék keresni, a fiataljaink nem játszottak rosszul. Azonban látni kell, ez más szint, itt nem lehet büntetlenül hibázni.

– A Fradi-szurkolóik a végén így is megtapsolták csapatukat.
– A budapesti stadion hangulata lenyűgöző, a szurkolóink előtt le a kalappal. A Ferencváros rendkívül erős ellenfél volt, sajnálom, hogy nem tudtuk megnehezíteni a dolgát. Csalódott vagyok.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROSI TC–SHAMROCK ROVERS (ír) 4–0 (2–0)
Budapest, Groupama Aréna, 10 735 néző. Vezette: Asot Galtakcsjan (Artur Gdljan, Szargisz Hovhanniszjan) – örmények
FERENCVÁROS:
Dibusz – Makreckis, I. Cissé, S. Mmaee, C. Ramírez – Sigér (Esiti, 76.), Abu Fani – A. Traoré (Owusu, 76.), Zachariassen (Lisztes, 72.), Marquinhos (Ben Romdan, 72.) – Varga B. (Katona B., 88.). Vezetőedző: Máté Csaba
SHAMROCK:
Mannus – Cleary, Lopes, Grace – Hoare, O'Neill, Poom, Kavanagh – Towell (Finn, 49.), Burt (Razi, 79.) – Kenny (Greene, 79.). Vezetőedző: Stephen Bradley
Gólszerző:
Sigér (16.), C. Ramírez (32.), A. Traoré (46.), Varga B. (74.)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
4 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
5 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
18 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26

Cristian Ramírez távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik