Ekl: az UEFA nem engedélyezi az Osasuna indulását, a klub a CAS-hoz fordult

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 20:32
null
Lehet, hogy az Osasuna a bajnokság végén hiába ünnepelte meg az európai kupaszereplés kivívását? (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Osasuna a hivatalos honlapján megjelent közleményben tudatta, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem engedélyezte az indulását az Európa-konferencialiga soron következő évadában. A pamplonai együttes emiatt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé viszi az ügyet.

A mögöttünk hagyott idényben a spanyol bajnokság 7. helyén végző alakulat szerint az UEFA Fellebbviteli Bizottsága nem vette figyelembe a klub múlt pénteken bemutatott érveit, hanem helyben hagyta a szövetség korábbi tervezetét, miszerint az Osasuna nem jogosult az indulásra.

A navarrai klub közleménye szerint az UEFA döntése „komolyan sérti az együttes jogait, és a lehető legrosszabb üzenetet közvetíti a közvélemény felé azzal, hogy pont azokat bünteti, akik a korrupció és a csalás ellen harcolnak a bíróságokon”.

Az Osasuna európai kupaszerepléséről a CAS fog dönteni, s ebben az ügyben a kulcsdátum augusztus hetedike – ekkor sorsolják ki a selejtezők playoffkörének a párosításait. Amennyiben a svájci Lausanne-ban székelő testület e dátum előtt az UEFA-nak ad igazat, az Osasuna helyét a bajnoki tabellán őt követő együttes, az Athletic Bilbao veszi át. Ellenkező esetben – vagyis, ha az említett dátum után születik meg az európai szövetségnek kedvező döntés – a baszk együttes elesik a nemzetközi szerepléstől, s az Osasuna selejtezős ellenfele automatikusan bejut a csoportkörbe.

A pamplonaiaknak kedvező döntés esetén a dátumnak nincs jelentősége – ebben az esetben Jagoba Arrasate együttese így is, úgy is ott lesz az Európa-Konferencialiga mezőnyében.

 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik