Honvéd: „Semmit sem tudunk még az ellenfélről”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 14:35
null
Supka Attila már találkozott edzőként a Rabotnicskivel (Fotó: Honvéd)
Az Európa-liga első selejtezőkörének sorsolása szerint a macedón Rabotnicskivel találkozik a Budapest Honvéd. Az összecsapásról a kispestiek vezetőedzője, Supka Attila, valamint középpályása, Nagy Gergő beszélt a klub honlapjának.

 

Supka Attila a Debrecen trénereként már találkozott a macedón csapattal. Visszaemlékezve erre az összecsapásra reménykedik a Honvéd játékoskeretének megerősítésében és abban, hogy megfelelően fel tudjak készülni az ellenfelükből.

„Kaphattunk volna erősebb ellenfelet is, például a Partizant, igaz, könnyebbet is, mint az azeri rivális – vélekedik a tréner. – A Rabotnicski egy jó csapat, jó játékosokat is vásárol, akiket csak a nemzetközi kupaszereplés után értékesít. A Debrecennel az első mérkőzésen 1–1 játszottunk, aztán a visszavágóba belenyúlt a Jóisten, s kiállították Halmos Pétert. Majd miután ők is búcsúztak, öt-hat játékost is eladtak, ebből igyekeznek bevételt termelni, és a mostani csapatban is vannak olyan fiatalok, akiket később már értékesíteni lehet."

„Délszláv stílusú csapatra számítok, de olyan együttesre emlékszem, amelyik játékos futballra is képes. Igyekszünk kielemezni a riválist, megnézzük a korábbi meccseit, ha lehetőségünk lesz, személyesen is feltérképezzük, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a Rabotnicskiből. Bízom benne, hogy olyan futballistákkal tudjuk megerősíteni a keretünket, akik a segítségünkre lesznek. Most még nem ismerjük annyira a csapatot, ötven-ötven százalékra taksálom a továbbjutási esélyeket" – tippelt visszafogottan Supka.

Nagy Gergő számára egyelőre kissé ismeretlen az ellenfél, de a Partizan elkerülésének ő is örül. Emellett azt is kedvezőnek tartja, hogy nem megy el sok idejük és energiájuk az utazással.

„Nem sokat, pontosabban még semmit sem tudunk az ellenfélről – vallotta be a középpályás. – Elsőre nem hangzik rosszul a Rabotnicski, mert a lehetséges riválisok között voltak nehezebb, mint például a Partizan, vagy a Slovan Bratislava. Ráadásul a távolság sem vészes, hiszen akár Azerbajdzsánba is utazhattunk volna. Mindent megteszünk azért, hogy továbbjussunk."

A Honvéd július 12-én játssza az első mérkőzést macedón ellenfelével, amire itthon, Budapesten kerül sor. A visszavágó július 12-én lesz Szkopjéban.

Legfrissebb hírek

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
2025.05.30. 18:04

Távozik a magyar bajnok középpályás a Komáromtól

Minden más foci
2025.05.29. 20:11

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18
Ezek is érdekelhetik