El: dráma, gólszerzés közben eszméletét vesztette – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.15. 21:06
null
Az ápolás és a várakozás idegtépő pillanatai (Fotó: Reuters)
Stijn Wuytens gólt szerzett a holland AZ-ben a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapján, de mire a labda a Dundalk hálójába ért, már nem volt eszméleténél – szerencsére azóta javult az állapota.

 

Stijn Wuytens a hálóba fejelte Rens van Eijden hosszú előreívelését, de sajnos nem volt módja ünnepelni: felugrás közben ütközött a Dundalk kapusával, Gary Rogersszel.


A gyepen mozdulatlanul fekvő belga légiós látványa sokkolta a csapattársakat, volt közöttük, aki el is sírta magát. John van den Brom, az AZ vezetőedzője is a könnyeivel küszködött.

Hollandiai jelentések szerint a labdarúgó néhány perc elteltével magához tért, hosszas ápolás után hordágyon vitték le a pályáról, erős agyrázkódás gyanújával szállították kórházba. Drukkolunk a gyors felépüléséért!

Az alkmaari csapatot megviselték a történtek, részben ennek tudható be, hogy a 89. percben Ciarán Kilduff egyenlített, és a Dundalk hazavitt egy pontot.

A csoport másik mérkőzésén a Zenit a 76. percben még háromgólos hátrányban volt Izraelben, de fergeteges hajrával 4–3-ra legyőzte a Maccabi Tel-Avivot. A netanjai meccs egyik hőse a brazil szélső, Giuliano volt, aki az egyenlítő gólja mellett szerepet vállalt a további három Zenit-találatban is – a csereként beálló montenegrói légiós, Luka Djordjevics az ő beadásából fejelte be a győztes gólt a 92. percben.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

D-CSOPORT
AZ (holland)–Dundalk (ír) 1–1 (S. Wuytens 61., ill. Kilduff 89.)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Zenit (orosz) 3–4 (Medunjanin 26., 70., Kjartansson 50., ill. Kokorin 77., Maurício 84., Giuliano 86., L. Djordjevics 92.)

Legfrissebb hírek

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
14 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
20 órája

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Szénási Béla az FC Baselnél nevelné ki a következő Yann Sommert

Minden más foci
2025.10.08. 14:44

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55
Ezek is érdekelhetik