Nincs veszélyben az ETO Konferencialiga-indulása – állítja a győri klub

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 16:04
null
Az UEFA többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályai alapján jogi eljárást indított az ETO FC Konferencialiga-indulása kapcsán, de a zöld-fehérek honlapjának tájékoztatása szerint nincs veszélyben a nemzetközi szereplés.

Sajtóközleményt adott ki szerdán az ETO FC Győr hivatalos portálján arról, hogy az UEFA többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályai miatt veszélybe kerülhet a csapat Konferencialiga-szereplése. 

„Részvételünket az UEFA megjegyzéssel látta el, mivel az UEFA többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályai alapján folyamatban van velünk kapcsolatban egy jogi eljárás. Az UEFA-val a folyamat során teljes körűen és átlátható módon együttműködtünk. A jelenlegi eljárási helyzet alapján az ETO részvétele a Konferencialigában nincs veszélyben. A nemzetközi szereplésre való felkészülés a tervek szerint zajlik, és örömmel várjuk, hogy Győr városát képviselhessük a nemzetközi porondon. További tájékoztatást adunk, amint az UEFA döntése véglegessé válik” – szólt a klub kommünikéje.

Ha az UEFA valóban úgy dönt, hogy a győriek elindulhatnak a sorozatban, akkor a Sam Marinó-i Tre Fiorival vagy az örmény FK Pjunikkal játszhatnak a selejtező 2. fordulójában. A csapat szerdán fizikai felmérésekkel kezdte meg a felkészülést az új idényre.

Európa-konferencialiga
2025.06.18. 14:36

Konferencialiga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is

Ha Paks átesik a Konferencialigába, a szlovén NK Maribor lesz az ellenfele. A Dunaszerdahely örmény vagy fehérorsz csapat ellen lép pályára.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
FŐ ÁG
NK Maribor (szlovén)–Paksi FC/CFR 1907 Cluj (romániai)
DAC 1904 (szlovákiai)–Urartu (örmény)/Nyeman Grodno (fehérorosz)
Tre Fiori (San Marinó-i)/FK Pjunik (örmény)–ETO FC Győr
Puskás Akadémia FC–Arisz Limassol (ciprusi)

Legfrissebb hírek

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
21 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

A Zólyombrézó vagy a Kassa indulhat a Kl-selejtezőben a DAC helyett?

Minden más foci
2025.07.02. 14:46

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20

ETO: Vitálisról folynak a tárgyalások, skót ajánlat is érkezett – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 13:33
Ezek is érdekelhetik