Torna: Dévai Boglárka lemondott a tokiói olimpiáról

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 21:29
null
Dévai Boglárka már nem hisz a tokiói olimpiai részvételben (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Dévai Boglárka Európa-bajnok tornász úgy érzi, már nincs esélye kijutni a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára.

„Attól függetlenül, hogy elhalasztották az olimpiát, számomra a kvótaszerzés reménye elúszott. Maradt a 2024-es párizsi olimpia a célok között" – nyilatkozta csütörtökön az M1 aktuális csatornának a szombathelyi sportoló.

Súlyos sérülése és másfél éves kihagyása után Dévai márciusban vett részt ismét a magyar válogatott edzőtáborában. Edzője, Vizer Erzsébet úgy fogalmazott, az olimpiáról minden bizonnyal lecsúszott, mert sérülése miatt nem tudott elindulni a világkupa-versenyeken, míg a további viadalok megrendezése a koronavírus-járvány miatt bizonytalan.

„Mind az öten szépen megcsináltuk azokat a feladatokat, amiket az edzőink adtak. Nem érzem, hogy akkora lemaradásunk lenne, mint egy nyári háromhetes leállás után" – mondta a járvány miatti kényszerszünetről Dévai, aki 2018-ban ugrásban lett Európa-bajnok.

Hozzátette, mivel alig több mint egy hete kezdték újra a tornatermi edzéseket, jelenleg alapozó munkát végeznek, de természetesen igyekszik, hogy mihamarabb „vissza tudja hozni” az ugrásait, hiszen idővel megint azokkal szeretne versenyezni.

„Az utolsó műtétem óta szinte alig vannak fájdalmaim, sokszor észre sem veszem és nem is gondolok rá, hogy csavar van az ujjamban, tehát kimondható, hogy teljes mértékben rendbe jött a lábam” – magyarázta.

Edzője is úgy vélekedett, hogy a vártnál sokkal jobb formában tért vissza, mert a karantén időszakában nagyon becsületesen elvégzett minden feladatot.

„A felkészülése attól függ, hogy az áprilisban elmaradt párizsi Európa-bajnokságot megrendezik-e egyáltalán, és ha igen, hol és mikor” – mondta Vizer Erzsébet. Hozzátette, tanítványa jelenleg négy szeren tud edzeni, de versenyezni csak ugrásban fog.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
10 órája

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
20 órája

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36
Ezek is érdekelhetik