Olimpia: Ukrajna 2030-ban vagy 2032-ben ötkarikás játékokat rendezne

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 13:11
Vadim Gutcajt sportminiszter szerint Ukrajna fontolgatja, hogy jelentkezik a 2030-as téli vagy a 2032-es nyári olimpia házigazdájának – számolt be róla az MTI.

A bejelentéssel az után állt elő a csapatban 1992-ben olimpiai bajnok kardozó, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptemberben felvetette a lehetőséget, feladatul szabva a pályázat benyújtásához szükséges munka, és az ötkarikás játékok rendezését megalapozó elemzések elvégzését.

A nemzeti hírügynökség, az Ukrinform szerint Gutcajt azt javasolta, hogy Ukrajna inkább a 2030-as téli olimpiára pályázzon, s úgy vélte, az ország fejlődik annyit, hogy az évtized végére képessé válik a rendezésre.

A kilenc esztendő múlva esedékes havas-jeges játékok iránt érdeklődést mutatott már Spanyolország (Barcelona), Japán (Szapporo), az Egyesült Államok (Salt Lake City) és Kanada (Vancouver). A 2032-es nyári olimpia megrendezésének gondolatával pedig érdemben Ausztrália, India, Indonézia, Katar, Kína, Németország és Törökország kacérkodik.

A 2022-es téli seregszemlét Pekingben, a négy évvel későbbit Olaszországban – Milánóban és Cortina d'Ampezzóban – rendezik, míg a nyárinak a 2020-ról az idei évre átkerült tokiói olimpia után 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles ad otthont.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik