Fotó: Tumbász Hédi
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Az MTI beszámolója

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédében kiemelte: Magyarország első paralimpiai bajnokának az élete példa arra, hogy a test lehet gyenge, de attól a lélek még lehet mindig erős.

„A kettő harmóniája így helyreállhat, és olyan sikereket mutathat fel, ami az emberi helytállásnak, példamutatásnak örök záloga – mondta, hozzátéve: – Köszönettel tartozunk a sorsnak, hogy Tauber Zoltán közöttünk élt, láthattuk őt, és követhetük sikereit, helytállását.”

A miniszter úgy fogalmazott: az ókori olimpiák hőseire emlékeztette Tauber Zoltán, azokra az időkre, illetve időszakokra, amikor a háborúk és a fegyverek is elhallgattak, így „nem maradt semmi más, mint az emberi nagyravágyás, teljesítmény és példamutatás”.

Tauber Zoltán életének és sportsikereinek pillanatait idézte fel búcsúbeszédében Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke, Becsey János paralimpiai bajnok, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, László Imre, a XI. kerület polgármestere, valamint Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is.

Nátrán Roland kiemelte: Tauber Zoltán rendkívüli sportpályafutása mellett emberként is példaként szolgált fáradhatatlanságával, küzdeni tudásával, közösségteremtő munkásságával.

Becsey János felidézte, Tauber Zoltán példát mutatott, valamint lehetőséget is teremtett a mozgássérült emberek, különösen a gyerekek számára, így neki is a sportolásra, és „bátor, igaz, örök optimista győztesként” élhet az emlékezetben.

László Imre hangsúlyozta: Tauber Zoltán magyarnak született, és bár sokszor csábították külföldre, ő mindvégig kitartott és magyar is maradt. Hozzátette, bár Tauber Zoltánt az élet próbálta megtörni, ő maga volt az erő és az egészség.

Szabó László a magyar parasport Hajós Alfrédjának nevezte Tauber Zoltánt, akinek „csodás története egy tragédiával vette kezdetét”. Kiemelte, Tauber nem csupán sporttörténelmet, hanem történelmet írt azzal, hogy elsőként bizonyította, „fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, hogy vesztesnek lenni”.

Tauber Zoltán 1945-ben, 11 évesen veszítette el mindkét alkarját, amikor lövedékeket szerelt szét, és egy kézigránát felrobbant a kezében. Egy gyermekotthonban tanult meg pingpongozni, ott vált versenyzővé. Tauber 1976-ban, a Torontóban megrendezett V. paralimpiai játékokon szerezte meg Magyarország történetének első paralimpiai aranyérmét, az akkor 42 éves sportoló az egyéni asztalitenisz-versenyben végzett az első helyen.

Az eredményhirdetést követő napokban – szovjet politikai nyomásra – a magyar delegáció elhagyta a paralimpiai falut és hazarepült, így a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) az akkori szabályokra hivatkozva nem ismerte el a magyarok eredményeit. Paralimpiai bajnoki címét hivatalosan csak negyven év elteltével kaphatta meg.

Tauber 1970-ben alapítója volt a Halassy Olivér Sport Clubnak, az első hazai mozgássérülteket segítő sportegyesületnek, amelynek alapítási napja (február 22.) 2018 óta minden esztendőben a Magyar Parasport Napja.

Tauber Zoltánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Asztalitenisz-szövetség és a Magyar Paralimpiai Bajnokok Klubja is saját halottjának tekinti.

SZABÓ LÁSZLÓ BESZÉDE