Darts-vb: Clayton nagyot ment, Noppert is a harmadik körbe jutott

Vágólapra másolva!
2022.12.23. 23:15
null
Jonny Clayton remekül játszott (Getty Images)
Az esti szakasszal véget ért a második kör a dartsvilágbajnokságon. A hetedik helyen kiemelt Jonny Clayton nem kegyelmezett, nagy fölénnyel, sima 3:0-val jutott túl Danny van Trijpen. Martin Schindler és Danny Noppert is igazolta a papírformát.

 

Martin Schindlernek nem volt zökkenőmentes az útja Londonba, mert a csomagjaival együtt a nyilai is elkeveredtek, és rövid ideig félő volt, hogy nem áll rajthoz. Ám egy brit dartsüzlet segített neki, így a németek klasszisa tábla elé léphetett. Az újdonsült apuka – december 13-án született meg a kislánya – remekül játszott, 170-es kiszállót is bemutatott, 3:1-re legyőzte Martin Lukemant.

Schindler 170-es kiszállója:

 

Danny Noppert akár három szettben is elintézhette volna az egyébként szívósan játszó David Cameront, de a harmadik játszma végén pontatlankodott, a kanadai meg szépített. A negyedik szettben aztán nem volt könyörület: Noppert 3:1-re győzött, nagyon erős, 95.03-as átlagot dobva.

 

 

Jonny Clayton a vb-n egyik esélyeseként sima győzelmet aratott a holland Danny van Trijp ellen. A walesi klasszis három 3–1-es szettel, 99.62-es körátlagot elérve és öt 180-as kört dobva jutott a harmadik fordulóba, ahol az északír Brendan Dolan lesz az ellenfele.

 


 

Joe Cullen az esélyekhez méltóan az első két szettben kihasználta, hogy jelentősen jobb átlagot produkált, mint angol honfitársa, Ricky Evans, de a harmadikban már Evans is jelentősen feljavult és 98.06-os átlagának köszönhetően szépített. Evans ugyan jó átlagát megtartotta, de Cullen negyedik felvonásban mutatott 101.26-os teljesítményével nem tudott versenyezni és 3:1-es vereséggel búcsúzott az Alexandra Palace-től.

 

 

A péntek esti mérkőzésekkel véget ért a második forduló. Most háromnapos szünet következik, tehát a vb december 27-én kedden folytatódik.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
2. FORDULÓ
Martin Schindler (német, 29., 93.04)–Martin Lukeman (angol, 94.52) 3:1
Danny Noppert (holland, 9., 95.03)–David Cameron (kanadai, 90.26) 3:1
Jonny Clayton (walesi, 7., 99.62)–Danny van Trijp (holland, 83.3) 3:1
Joe Cullen (angol, 13., 95.03)–Ricky Evans (angol, 90.82) 3:1

Délutáni eredmények
2. FORDULÓ

Brendan Dolan (északír, 26., 88.55)–Jimmy Hendriks (holland, 84.04) 3:1
Chris Dobey (angol, 22., 86.74)–Martijn Kleermaker (holland, 85.23) 3:0
Ross Smith (angol, 19., 100.97)–Darius Labanauskas (litván, 93.85) 3:1
Rob Cross (angol, 6., 98.97)–Scott Williams (angol, 96.98) 3:1

A 2. FORDULÓ SORSOLÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Luke Woodhouse (angol)3:1
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Ryan Meikle (angol)3:1
Ryan Searle (angol, 16.)–Adam Gawlas (cseh)3:0
José de Sousa (portugál, 17.)–Simon Whitlock (ausztrál)3:2

James Wade (angol, 8.)–Jim Williams (walesi) 2:3
Gabriel Clemens (német, 25.)–William O'Connor (ír)3:1
Danny Noppert (holland, 9.)–David Cameron (kanadai) 3:1
Daryl Gurney (északír, 24.)–Alan Soutar (skót) 0:3

Michael Smith (angol, 4.)–Nathan Rafferty (északír)3:0
Martin Schindler (német, 29.)–Martin Lukeman (angol) 3:2
Joe Cullen (angol, 13.)–Ricky Evans (angol) 3:1
Damon Heta (ausztrál, 20.)–Adrian Lewis (angol)3:0

Luke Humphries (angol, 5.)–Florian Hempel (német)3:2
Vincent van der Voort (holland, 28.)–Cameron Menzies (skót)3:0
Dave Chisnall (angol, 12.)–Andrew Gilding (angol)3:1
Stephen Bunting (angol, 21.)–Leonard Gates (amerikai)3:1

Peter Wright (skót, 2.)–Mickey Mansell (északír)3:0
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Grant Sampson (dél-afrikai)3:0
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)3:0
Krzysztof Ratajski (lengyel, 18.)–Danny Jansen (holland)3:1

Jonny Clayton (walesi, 7.)–Danny van Trijp (holland) 3:0
Brendan Dolan (északír, 26.)–Jimmy Hendriks (holland)3:1
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Boris Krcmar (horvát)3:1
Callan Rydz (angol, 23.)–Josh Rock (északír) 0:3

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Lewy Williams (walesi)3:0
Mensur Suljovic (osztrák, 30.)–Mike De Decker (belga)3:0
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Karel Sedlácek (cseh)3:2
Ross Smith (angol, 19.)–Darius Labanauskas (litván)3:1

Rob Cross (angol, 6.)–Scott Williams (angol)3:1
Mervyn King (angol, 27.)–Danny Baggish (amerikai)3:2
Gary Anderson (skót, 11.)–Madars Razma (lett)3:1
Chris Dobey (angol, 22.,)–Martijn Kleermaker (holland)3:0

A 3. FORDULÓ SORSOLÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 32.)
Ryan Searle (angol, 16.)–José de Sousa (portugál, 17.)
Jim Williams (walesi)–Gabriel Clemens (német, 25.)
Danny Noppert (holland, 9.)–Alan Soutar (skót)

Michael Smith (angol, 4.)–Martin Schindler (német, 29.)
Joe Cullen (angol, 13.)–Damon Heta (ausztrál, 20.)
Luke Humphries (angol, 5.)–Vincent van der Voort (holland, 28.)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Stephen Bunting (angol, 21.)

Peter Wright (skót, 2.)–Kim Huybrechts (belga, 31.)
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Krzysztof Ratajski (lengyel, 18.)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Brendan Dolan (északír, 26.)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Josh Rock (északír)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Mensur Suljovic (osztrák, 30.)
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Ross Smith (angol, 19.)
Rob Cross (angol, 6.)–Mervyn King (angol, 27.)
Gary Anderson (skót, 11.)–Chris Dobey (angol, 22.)

A 3. FORDULÓ MENETRENDJE
DECEMBER 27., KEDD
13.30
(Tv:Sport1)
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Krzysztof Ratajski (lengyel, 18.)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Josh Rock (északír)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Brendan Dolan (északír, 26.)

20.00(Tv:Sport1)
Jim Williams (walesi)–Gabriel Clemens (német, 25.)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 32.)
Peter Wright (skót, 2.)–Kim Huybrechts (belga, 31.)

DECEMBER 28., SZERDA
13.30
(Tv:Sport1)
Ryan Searle (angol, 16.)–José de Sousa (portugál, 17.)
Danny Noppert (holland, 9.)–Alan Soutar (skót)
Gary Anderson (skót, 11.)–Chris Dobey (angol, 22.)

20.00(Tv:Sport1)
Joe Cullen (angol, 13.)–Damon Heta (ausztrál, 20.)
Michael van Gerwen (holland, 3.)–Mensur Suljovic (osztrák, 30.)
Michael Smith (angol, 4.)–Martin Schindler (német, 29.)

DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK
13.30
(Tv:Sport1)
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Ross Smith (angol, 19.)
Rob Cross (angol, 6.)–Mervyn King (angol, 27.)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Stephen Bunting (angol, 21.)
20.00(Tv:Sport1)
Luke Humphries (angol, 5.)–Vincent van der Voort (holland, 28.)
és két 4. fordulós mérkőzés, szintén négy nyert szettig – pénteken délután és este játsszák a nyolcaddöntő maradék hat összecsapását

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik