Darts: Anderson tíz év után nyert újra European Tour-versenyt

Vágólapra másolva!
2024.04.21. 23:14
Gary Anderson tíz év után nyert ismét ET-versenyt (Fotó: Getty Images)
Tíz év után nyert ismét European Tour-versenyt Gary Anderson a dartsosok kontinentális sorozatában, amelynek idei negyedik állomásán a németországi Sindelfingenben az első ET-döntőjéig jutó Ross Smitht győzte le.

Andersontól már szombaton rendkívüli mérkőzést láthatott a sindelfingeni közönség, a kétszeres világbajnok skót és Gerwyn Price egyaránt 110 feletti átlaggal nyert – a thaiföldi Christian Perez, illetve az északír Brendan Dolan ellen –, és hangolt az egymás elleni vasárnap délutáni összecsapásra, amelyen csak Anderson jutott 100 fölé, és 6–4-re győzött. 

A negyeddöntőben Anderson Josh Rockot legyőzve jutott tovább, így 2015 óta először lett elődöntős European Tour-viadalon. A skót úgy is nyert, hogy az átlaga 90 pont alatt maradt – öt hónap, azaz 44 mérkőzés után először. S ha már a négy közé jutott, Rob Crosst legyőzve a finálét is elérte. 2015-ben a döntőben kapott ki Hildesheimben (Michael van Gerwentől), ahol egy évvel korábban élete eddigi egyetlen tornagyőzelmét aratta az európai sorozatban.

Ross Smith tavaly éppen Sindelfingenben játszotta első ET-elődöntőjét, és most még tovább jutott. Vasárnap este a negyeddöntőben a szombati zseniális formáját megközelíteni sem tudó Damon Hetát gyűrte le, az elődöntőben pedig Michael van Gerwent győzte le 2–5-ról 7–6-ra.

A European Tour nagydöntőjeként funkcionáló Európa-bajnokság 2022-es győztese 12. kiemeltként várhatta a 14. helyen rangsorolt skót legenda elleni ütközetet, amelyen gyorsan brékelt az angol, de a skót azonnal válaszolt. Utána fej fej mellett haladtak 6–6-ig, Smith átlaga magasabb volt, de Anderson pontosabban dobta a kiszállókat. Aztán a 13. legben Smith nem találta el a tripla mezőket, Anderson pedig 121 pontról kiszállva 12 nyilas leggel brékelt, és a győzelemért kezdett. Abban 24 nyílra volt szüksége, hogy a végére teljesen széteső Smith legyőzze, és tíz évvel az eddigi egyetlen ET-diadala után újra győzzön ebben a sorozatban. 

A szeptemberben Budapestre is ellátogató ET-sorozat a jövő héten Ausztriában folytatódik.

PDC EUROPEAN TOUR
4. ÁLLOMÁS, EUROPEAN DARTS GRAND PRIX, SINDELFINGEN
Nyolcaddöntő
Gabriel Clemens (német, 101.43)–Dave Chisnall (angol, 1., 93.40) 6–3
Michael van Gerwen (holland, 8., 93.71)–Jonny Clayton (walesi, 9., 87.80) 6–4
Damon Heta (ausztrál, 4., 92.83)–Scott Williams (angol, 89.30) 6–2
Ross Smith (angol, 12., 90.94)–Ritchie Edhouse (angol, 85.96) 6–5
Luke Humphries (angol, 2., 105.86)–Stephen Bunting (angol, 100.92) 6–5
Rob Cross (angol, 7., 91.14)–Danny Noppert (holland, 10., 94.46) 6–1
Gary Anderson (skót, 14., 102.52)–Gerwyn Price (walesi, 3., 98.49) 6–4
Josh Rock (északír, 6., 96.58)–Michael Smith (angol, 11., 88.76) 6–5

Negyeddöntő
Van Gerwen (99.23)–Clemens (94.40) 6–3
R. Smith (95.41)–Heta (90.68) 6–5 
Cross (98.46)–Humphries (94.96) 6–2
Anderson (89.52)–Rock (93.83) 6–5

Elődöntő
R. Smith (98.77)–Van Gerwen (94.73) 7–6
Anderson (93.31)–Cross (89.89) 7–5

Döntő
Anderson (90.76)–R. Smith (90.88) 8–6
 

A PDC EUROPEAN TOUR ÁLLOMÁSAI
Belgian Darts Open, Wieze. Döntő: Luke Littler–Rob Cross 8–7
German Darts Grand Prix, München. Döntő: Luke Humphries–Michael van Gerwen 8–1
International Darts Open, Riesa. Döntő: Martin Schindler–Gerwyn Price 8–5
European Darts Grand Prix, Sindelfingen. Döntő: Gary Anderson–Ross Smith 8–6
Április 26–28.: Austrian Darts Open, Graz
Május 10–12.: Baltic Sea Darts Open, Kiel
Május 24–26.: Dutch Darts Championship, Rosmalen
Június 21–23.: European Darts Open, Leverkusen
Augusztus 30–szeptember 1.: German Darts Championship, Hildesheim
Szeptember 6–8.: Flanders Darts Trophy, Antwerpen
SZEPTEMBER 20–22.: HUNGARIAN DARTS TROPHY, BUDAPEST
Szeptember 27–29.: Swiss Darts Trophy, Bázel
Október 18–20.: Czech Darts Open, Prága
Október 24–27.: Európa-bajnokság, Dortmund

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik