Darts: Tekauer Gréta harmadik WDF-tornáját nyerte meg vasárnap Izlandon

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 06:36
Tekauer Gréta (Fotó: Magyar Darts Szövetség/Fb)
Tekauer Gréta megszerezte idei, egyben karrierje harmadik WDF-tornagyőzelmét, miután megnyerte a vasárnapi Iceland Masterst a tizenkét WDF-sikert magáénak tudó svéd Maud Jansson ellen.

Az Érd-EL Sportegyesület színeiben szereplő Tekauer Gréta a Nemzetközi Dartsszövetség (WDF) égisze alatt Izlandon rendezett két bronz kategóriás versenyen vett részt, ám míg szombaton, az Iceland Openen a negyeddöntőben 4–2-re kikapott a későbbi döntős svéd Milou Emriksdottertől, és búcsúzott, vasárnap az Iceland Mastersen egészen a döntőig menetelt, amelyben a szintén svéd Maud Janssont is felülmúlta, és 5–4-re megnyerte a finálét. Az 54 éves Jansson eddigi karrierje során tizenkét WDF-versenyen diadalmaskodott, a szombati viadalon éppen a magyar dartsost kiejtő Emriksdottert győzte le ugyancsak 5–4-re.

„Megléptem három egyre, majd úgy, mint Feröeren az első napi döntőben, visszaengedtem magamra az ellenfelem, és hamarosan ő vezetett négy háromra. Szerencsére ezután breakeltem, majd én kezdhettem a győzelemért, és sikerült megnyernem a döntő leget” – idézte fel a vasárnapi izlandi finálét lapunknak Tekauer Gréta. Az említett feröeri hétvégén szombaton kikapott a döntőben a dán Michelle Merlittől 5–3-ra, de másnap volt alkalma javítani ellene, mivel ugyanez a két játékos csaphatott össze a serlegért, ekkor már a magyar játékos nyert 5–1-re.

Az érdieket erősítő dartsos úgy érezte, jobban kipihente magát vasárnapra, mivel szombaton helyi idő szerint hajnali 1 órakor jutott el a szállásra, és délelőtt 10-kor már játszania kellett – majd hozzátette, nem foglalkoztatta, hogy az előző napi győztes személyében nehéz ellenfél vár rá. „Meg sem fordult a fejemben, kivel mérkőzöm meg, sokkal inkább arra gondoltam, hogy nagyszerű elődöntős meccsen, jó játékkal nyertem négy kettőre az izlandi Ingibjörg Magnúsdóttir ellen, és teljesen magabiztosan álltam utána tábla elé a döntőben.”

Az elmúlt hétvégén Budapesten is rendeztek két, ugyancsak bronz kategóriás WDF-viadalt, így adta magát a kérdés, hogyhogy Izlandra utazott versenyezni – ám Tekauer Gréta elárulta, „rendezetlen ügye” volt a szigetországban, ezért döntött az utazás mellett. „Két éve Izlandon kezdtem versenyszerűen dartsozni, nagyon fontos helyszín nekem a sportban, az életemben. Akkor harmadik helyen végeztem, így megfogadtam, hogy egyszer visszatérek, és első leszek itt” – 2022-ben egyébként épp Magnúsdóttirtól kapott ki 6–1-re az elődöntőben, vagyis az akkori legyőzőn is túljutva sikerült elérni a kitűzött célt.

Tekauer Gréta ezen a hétvégén Észtország fővárosában, Tallinnban szerepel két ugyancsak bronz kategóriás versenyen.

 

Legfrissebb hírek

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
20 órája

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20

Price és Van Gerwen sem botlott a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.22. 00:02

Luke Littler könnyedén nyert a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.20. 23:50

Kiesett a címvédő Luke Humphries a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.20. 00:06
Ezek is érdekelhetik