Birkózás: Barka legyőzte Sastint a válogatón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.18. 22:52
Barka Emese nyerte meg szerdán a Sastin Marianna elleni válogatót, így jövőre ő indul a női birkózók olimpiai kvalifikációs versenyein az 58 kilogrammos kategóriában, utóbbi pedig valószínűleg 63 kilogrammban próbál majd Rióba jutni. A csapatbajnokságot az ESMTK nyerte meg.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a csapatbajnoki döntő egyfajta betétszámaként rendezték meg a két legjobb magyar női birkózó két nyertes meccsig tartó csatáját, amelyre azért volt szükség, mert a szeptemberi világbajnokságon Sastin nem szerezte meg a riói indulási jogot, s mindketten az 58 kilogrammot tekintik ideális súlyuknak.

A válogatót Gulyás István szövetségi kapitány kérésére írták ki a férfi csapatbajnoki döntő visszavágójára. Az aréna teljesen megtelt, a Vasas két kiválóságát komoly szurkolótábor biztatta, de személyesen nézték meg meccseiket – és a férfi csapatbajnoki finálé küzdelmeit – a sportág korábbi nagyságai, köztük Farkas Péter, Majoros István, Repka Attila és Növényi Norbert is.

A látványos megnyitó után egyből Sastinékat szólították szőnyegre, ugyanis a kiírás szerint két meccset kellett nyernie a győztesnek, s a mérkőzéseket a csb összecsapásai előtt és között vívták. Az első felvonás sokáig eseménytelen állóbirkózással telt, érezhető volt a hatalmas tét mindkét versenyzőn.

Valamivel Sastin volt az aktívabb, s egy intéssel egypontos előnybe került a szünetig. A folytatásban egy ideig nem sok minden változott, majd másfél perc után Sastin levitte riválisát, s már 3–0-ra vezetett, innen pedig már nem volt visszaút Barka számára, ráadásul egy akcióját szépen meg is kontrázta ellenfele (5–1), így Sastin került előnybe a párharcban.

Egy órával később, az ESMTK–Vasas összecsapás után jött a második meccsük, amely sokáig hasonló forgatókönyv szerint zajlott mint az első: eredménytelen állóharc, s intéssel 1–0-s Sastin-előny a félidőre. A második derekán aztán az addig kissé bátortalannak tûnő Barka gyors derékra támadás után megdobta ellenfelét, s már 4–1-re vezetett. Wöller Ákos korábbi szövetségi kapitány, Sastin férje és edzője azonnal visszanézést kért, ám hiába. A hátralévő másfél percben már csak szépíteni tudott a 2013-as világbajnok Sastin, így következhetett a mindent eldöntő csata.

„Az fog dönteni, hogy melyikük bírja erővel jobban a harmadik meccset. Az elsőn egyébként Barka érthetetlen taktikát választott, kapaszkodásban Marianna a legjobb a világon" – kommentálta az addig látottakat Gulyás István.

Az első két találkozón inkább a küzdelem és nem a látvány dominált, a mindent eldöntő mérkőzésen aztán kárpótolták a lelkes publikumot a versenyzők. Az első menetben intés után Sastin jutott előnyhöz, majd Barka egy kétpontos kivitellel fordított. Az iram már ekkor is lüktető volt, a pihenő után pedig egymást követték az akciók: előbb Sastin vitte le szépen Barkát, majd utóbbi egy villámgyors derékra támadás után ledöntötte őt és már 6–3-ra vezetett. Fél perce maradt a magyar női birkózás legeredményesebb versenyzőjének a fordításra, s közel volt ahhoz, hogy fordítson, ugyanis 10 másodperccel a vége előtt sikerült levinnie Barkát, a billentést azonban már nem tudta végigvinni.

A meccset így a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, Európai Játékok-győztes Barka Emese nyerte meg, ami azt jelenti, hogy jövőre neki lesz lehetősége 58 kilóban a kvótáért küzdeni, míg – a szintén EJ-nyertes – Sastin vélhetőleg a 63 kilóban próbálkozik majd.

A csapatbajnokságot nagy csatában az ESMTK nyerte meg. A két hete rendezett első kör után a tavaly ezüstérmes pesterzsébeti klub volt előnyben, ám a csepeliek mindössze két ponttal kaptak ki tőlük az odavágón, így óriási csatára volt kilátás.

A Vasast már két hete is mindkét együttes magabiztosan legyőzte, s most sem volt ez másként: a világbajnokságon jól teljesített Nagy Mihály fémjelezte ESMTK 23–9-re, míg a többek között a – Nagyhoz hasonlóan – szabadfogású válogatott Gulyás Zsombort és Szmik Attilát is felvonultató Csepel 24–7-re győzte le az angyalföldieket.

A programzáró ESMTK–Csepel csata óriási küzdelmet és izgalmat tartogatott. A csarnokot megtöltő nézők lelkesen biztatták a birkózókat, akik élvezetes meccseket vívtak a szőnyegen. Az eredmény folyamatosan változott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A 80 kilósok meccse után a Csepel került előnybe, majd az utolsó előtti párt követően, Szmik (97 kg) remeklésével 15–11-re húzott el, a 130 kilós kötöttfogású csatában azonban technikai tussal győzött az ESMTK, ezzel 15–15 lett a vége, ami az ESMTK sikerét jelentette.

A Csepel lett az ezüstérmes, míg a Vasas – ahogy tavaly is – a bronzérmes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik