A Gorillák csapata először bajnok

 

Az először döntőbe jutott szegediek a fordulatos mérkőzésen válogatott tolongásembereikre építve juttatták érvényre akaratukat, és hatástalanították a nemzeti együttes háromnegyedében számításba vett esztergomi játékosokat. A végeredményt illetően döntőnek bizonyult, hogy az esztergomiak az első és a második félidő közepén is létszámhátrányba kerültek, amit mindkétszer két percen belül céllal büntetett a Szeged.

A bronzmeccsen a Battai Bulldogok hullámzó teljesítménnyel is magabiztosan kerekedett a Budapest Exiles fölé: az összecsapáson az állás 19–0 után lett 19–14, majd a vége 48–19.

Az élvonal alapszakaszában utolsó helyezett DEAC Huszárok, illetve a másodosztályban bajnok Honfoglalók az NB I-es tagságért játszott egymással osztályozós meccset, amelyen utóbbiak az első félidő végén már 17–0-ra elhúztak, majd végül kiharcolták a feljutást.

RÖGBI, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
Fit World RC Szeged–Esztergomi Vitézek RAFC 32–19
(17–14)
A 3. helyért:
Battai Bulldogok SZVISE–Budapest Exiles RC 48–19
(19–7)
A bajnokság végeredménye: 1. Fit World RC Szeged, 2. Esztergomi Vitézek RAFC, 3. Battai Bulldogok SZVISE, 4. Budapest Exiles RC, 5. Kecskeméti ARC, 6. Debreceni EAC Huszárok

NB II, a 3. helyért:
Fekete Sasok–Haramiák 41–20
(26–10)
Az NB II végeredménye: 1. Honfoglalók RC, 2. Fehérvár RC, 3. Fekete Sasok, 4. Haramiák, 5. Bp. Kosok, 6. Szekerce

Osztályozós meccs az NB I-es tagságért:
Honfoglalók RC–Debreceni EAC Huszárok 36–19 (17–0)

Az elmúlt tíz év bajnokai
2013: Battai Bulldogok
2014: Esztergomi Vitézek
2015: Esztergomi Vitézek
2016: Budapest Exiles
2017: Budapest Exiles
2018: Budapest Exiles
2019: Esztergomi Vitézek
2020: a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság, nem hirdettek bajnokot
2021: Esztergomi Vitézek
2022: Fit World RC Szeged

A bajnoki örökrangsor:
15-szörös bajnok: Esztergomi Vitézek
5-szörös bajnok: Battai Bulldogok
3-szoros bajnok: Budapest Exiles, Kispesti Elefántok
2-szeres bajnok: Zöld Sólymok
1-szeres bajnok: Fit World RC Szeged, Liget SE, Kecskeméti ARC

(MTI)