Nemzeti Sport: ötven év után elköszön lapunktól a Tudósító

Vágólapra másolva!
2021.12.16. 21:35
null
Szöllősi György főszerkesztő és Vincze András labdarúgórovat-vezető köszönte meg a tudósítói munkát (Fotó: Árvai Károly)
Ötvenöt év után elköszön a Nemzeti Sporttól a Tudósító. Igen, a nagybetűs, ugyanis Ugróczky Károly a Vízművek-főállás mellett fél évszázadon át szó szerint szívből, szerelemből, a sportlap és a magyar labdarúgás iránti rajongásból dolgozott a Népsportnak, majd a Nemzeti Sportnak azért, hogy a meccsnapok után tíz-, sőt százezrek olvashassák el, mi minden történt a budapesti vagy a főváros környéki kis pályák nagy meccsein.

 

Hétről hétre, de leginkább hétvégéről hétvégére járta a salakos, füves, sőt immár műfüves fociműhelyeket, eredmények, hírek, nyilatkozatok, nagy gólok, vagy éppen gól nélküli meccs, eső, hó, tűző napsütés, metsző szél, csontig ható hideg kísérte az útját. Számára nem volt ismeretlen terep, dolgozott olyan mészvonal mellett is, ahol a madár sem járt, de a labda az ég felé szállt.

A modern kor digitális archívumai a Népsport/Nemzeti Sport-címke alatt Ugróczky Károly neve kapcsán csaknem ezer újságpéldányt említenek, s ha ez alapján osztunk, szorzunk, kiderülhet, hogy a Tudósító a sportlap 55 évi szolgálata alatt nem kevesebb, mint tizenegy és fél esztendőt a labdarúgópályák oldalvonala mellett töltött el, hogy tudósíthasson néhány sorban a sportrajongóknak – irigylésre méltó és csodálatos idősík ez, olyan életút, amiért a sportlapnál csak hálásak lehetünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik