WTCR: Azcona a pole-ban, Michelisz a 2. sorban Bahreinben

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.11. 11:57
null
Mikel Azcona (elöl) újabb lépést tett a WTCR utolsó bajnoki címe felé (Fotó: DPPI)
Mikel Azcona nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének időmérőjét. Ennek értelmében a bajnoki pontversenyt vezető spanyol pilóta rajtolhat a pole pozícióból az első futamon, amelyet Michelisz Norbert a negyedik helyről kezdhet meg. Tassi Attila egy ezredmásodperccel maradt le a kvalifikáció harmadik szakaszáról, s a hatodik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását a nyitó viadalon.

 

Az Audi és a Honda hangolt legjobban a bahreini versenyhétvége kezdetén – az első szabadedzésen Nathanaël Berthon nyitott az élen, míg a második tréning a bajnoki címre hajtó Néstor Girolami elsőségével ért véget. A Zengő Motorsport számára nehezen indult az utolsó előtti versenyhétvége, ám végül Nagy Dániel és Boldizs Bence is részt tud venni a bahreini megmérettetéseken.

A csütörtöki szabadedzések után az időmérővel folytatódott a program pénteken. A Q1 elején is az Audi versenyzői diktálták a tempót, majd Michelisz Norbert vette át a vezetést. Néhány perccel az első szakasz leintése előtt a zengős pilóták is továbbjutást érő helyen álltak, ám Nagy körét később pályaelhagyás miatt elvették. Ennek ellenére mindketten, sőt Michelisz, illetve Tassi Attila is bebiztosította helyét a Q2-ben. Az első szakaszt a bajnoki éllovas Mikel Azcona zárta az élen.

A Q2-ben jól kezdtek a hyundaisok, míg Girolami az utolsó pillanatokra hagyta a továbbjutása bebiztosítását. Végül Azcona harcolta ki részvételét a pole pozíció sorsáról döntő utolsó szakaszban az első helyen, rajta kívül Berthon, Girolami, Michelisz, illetve Nicky Catsburg szállhatott harcba a rajtelsőségért. Tassi egy ezredmásodperccel maradt le a Q3-ról.

Elsőként Girolami teljesítette körét a harmadik szakaszban – a 2:11.221-es idejét kellett a többieknek felülmúlniuk. A másodikként próbálkozó Catsburgnak ez nem sikerült – sőt, később törtölték is a körét –, s bár Michelisz első két szektora jól sikerült, végül a magyar pilóta két tizedmásodperccel lassabb kört autózott Girolaminál.

Negyedikként Berthonon volt a sor, majd ennek a körnek a végén változás történt az élen, de a pole pozíció végül az utolsóként próbálkozó Azconáé lett. A Hyundai spanyol versenyzője mellől Berthon, a második sorból Girolami és Michelisz kezdheti meg az első futamot.

Folytatás 17 órakor az első versennyel!

WTCR
BAHREIN, IDŐMÉRŐ

1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 2:11.061
2. Nathanaël Berthon (francia, Audi) +0.114
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) +0.160
4. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.361
5. Nicky Catsburg (holland, Hyundai) –
6. Tassi Attila (magyar, Honda) +0.444
...
11. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) +1.299
12. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport) +1.669

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik