WTCR: az idény végén megszűnik a sorozat – hivatalos

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.14. 14:54
null
Idén láthattuk utoljára versenyezni a WTCR mezőnyét a Hungaroringen (Fotó: DPPI)
A túraautó-világkupa (WTCR) 2022-es szezonjából hátralévő két versenyhétvége után nem lesz folytatás a sorozatban – olvasható a hivatalos honlapon megjelent közleményben. A WTCR versenyeit szervező Discovery Sport Events ugyanis másképpen képzeli el a túraautóversenyzés jövőjét.

 

Bár a napokban még olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint jövőre Dél-Amerikában is rendezhetnek WTCR-versenyeket, a nemrégiben kiadott közlemény teljesen másról számol be. A Discovery Sport Eventsnél ugyanis úgy döntöttek, hogy nem szeretnék folytatni a sorozatot a jelenlegi formájában, ami azt jelenti, hogy a 2022-es idényből hátralévő bahreini és szaúd-arábiai forduló után megszűnik a sorozat.

Ennek hátterében a vállalat elmondása szerint több tényező áll. Egyrészről egy – többek között környezeti szempontból – fenntarthatóbb bajnokság létrehozására törekednek, másrészről a 2021-ben elindított elektromos sorozat, az ETCR népszerűsítése kerül előtérbe. Megszűnik tehát a klasszikus, több helyszínes bajnokság, ám a tervek szerint létrehoznának egy egy hétvégéből álló évvégi nagy eseményt.

A WTCR első szezonjára egyébként éppen egy korábbi nagy átalakulása következtében került sor. A 2017-es idény végén ugyanis megszűnt a túraautó-világbajnokság (WTCC), és ennek a sorozatnak jogutódjaként 2018-ban elindult a WTCR. A mezőnynek minden évben volt magyar tagja, közülük a legnagyobb sikert Michelisz Norbert érte el, aki 2019-ben megnyerte a bajnoki címet.

A jelenlegi mezőnyben Tassi Attila, Nagy Dániel, illetve a csapatok közül a Zengő Motorsport képviseli Magyarországot, ráadásul a mezőny minden évben összecsapott a Hungaroringen.

A WTCR 2022-es idényének lezárása:

November 10–12.: Szahír, Bahrein
November 25–27.: Dzsidda, Szaúd-Arábia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik