Pure ETCR: Nagy Dániel a 3. lett a szuperdöntőben

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.22. 20:02
null
Nagy Dániel erős hétvégét zárt a Hungaroringen (Fotó: Meder István)
Erős teljesítményt nyújtott Nagy Dániel a Pure ETCR vasárnapi viadalain a Hungaroringen. A magyar versenyző a harmadik pozícióban végzett a B-csoport szuperdöntőjében, míg a „Hétvége királya" a márkatársa, Mikel Azcona lett.

 

A szombati első és második forduló után vasárnap délelőtt folytatódott a Pure ETCR programja a Hungaroringen az időfutamokkal. Az A-csoportban a Zengő Motorsport versenyzője, Mattias Ekström autózta a leggyorsabb kört Philipp Eng és Luigi Ferrara előtt.

Nagy Dániel a B-csoportban mérettette meg magát. Másodikként teljesítette a maga gyors körét, ami bár elmaradt Mikel Azcona idejétől, a magyar pilóta után próbálkozó M1RA-s versenyzők, Rodrigo Baptista és Luca Filippi még meg is forgott a pályán. Ez mindenképp jól jött Nagynak, aki végül a negyedik lett az időfutamán.

Az ETCR programja a szuperdöntőkkel ért véget vasárnap délután. Az A-csoportban Eng nyert Ekström és Jordi Gené előtt. A B-csoport Azcona újabb diadalát hozta, a zengős versenyző mögött Vernay ért célba, a harmadik helyen Nagy végzett. Igaz, utólag levontak tőle 20 pontot, amiért egy kisebb balesetbe keveredett Luca Filippivel.

A „Hétvége királya” Mikel Azcona lett, aki akárcsak a nyitó fordulóban Olaszországban, ezen a hétvégén is az összes viadalt megnyerte, s ennek köszönhetően visszavette a vezetést Ekströmtől a bajnoki összetettben.

A Pure ETCR 2021-es idényéből egy versenyhétvége maradt, amit október 15–17-én rendeznek meg a franciaországi Pau-Arnos-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik