Rekordszámú, összesen 12 kiemelt versenyzővel vágunk neki a Zágrábban szombaton kezdődő birkózó-világbajnokságnak. Ezt a státuszt azok a birkózók kaphatják meg, akik a párizsi olimpián, az idei kontinensbajnokságokon, valamint a zágrábi, a tiranai, az ulánbátori és a budapesti UWW-rangsorversenyen elért eredményeik alapján a legjobb nyolcba kerültek a világranglistán. A kiemelés nem csak presztízskérdés, az érintettek előre tudják, melyik ágra kerülnek, kik lehetnek a legnagyobb vetélytársaik.
Martin Gábor, a hétfőn bemutatkozó női válogatott szövetségi kapitánya is kiemelte, kifejezetten jól jön, hogy négyből három hölgy birkózónk kiemeltként vághat neki a vb-nek. A csapat tagjai részt vettek a júliusi, budapesti Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen és az azt követő, nívós tatai nemzetközi edzőtáborban. További tíz-tíz napot dolgoztak Lengyel- és Törökországban, egy hetet Budapesten, az utolsó simításokat Tatán végzik.
A hölgyek fele állt már dobogón felnőtt-világversenyen, Bognár Erika (59 kg) Eb-ezüstérmesnek, Dollák Tamara (57 kg) Eb-bronzérmesnek mondhatja magát.
„Szabados Noémi most már nagyjából minden nemzetközi viadalon remekelt, reméljük, hamarosan világversenyen is kijön neki a lépés. Szabó Nikolett újoncként vesz részt a világbajnokságon, ő az egyedüli, aki nem kiemelt. Nem szeretek eredményekben gondolkozni, mert azzal szerintem nyomást teszek a versenyzőimre. Négyen megyünk ki, ha hat-nyolc-tíz meccset tudnánk nyerni, az már nem lenne rossz. Jól jönnek a kiemelések, hárman rögtön a nyolcaddöntőben kezdenek. Ha azt behúzzuk, onnan kell egy bravúr, és már éremmeccsesek vagyunk. Persze borulhat a papírforma, de a kiemelésnek köszönhetően nagyjából azt is tudjuk, kik következhetnek, reményeim szerint megoldjuk a feladatot” – nyilatkozta Martin Gábor.
A programot a szabadfogásúak nyitják, a nőkhöz hasonlóan a Bánkuti Zsolt vezette csapatban is négy sportolóért szoríthatunk. A válogatott a közvetlen felkészülési ideje alatt két hetet Dagesztánban edzőtáborozott, az utolsó hetet Porecben töltötte, onnan utazott Zágrábba.
A 65 kilogrammban világbajnoki címvédő Muszukajev Iszmailt noha megpróbálták meggyőzni, hogy eredeti súlycsoportjában induljon, a klasszis azt kérte, hadd versenyezzen idén 70 kilogrammban – a szakvezetés ezt elfogadta. Rajta kívül a kétszeres Eb-ötödik Kuramagomedov Murad (74 kg), az Eb-bronzérmes Végh Richárd (97 kg), valamint a 97 kilóban Eb-ezüst- és bronzérmes Bajcajev Vlagyiszlav (125 kg) is szőnyegre lép az Arena Zagrebben.
„Most leginkább Muradban van benne az, hogy dobogóra áll – szögezi le Bánkuti Zsolt. – A honosított sportolóink mindig tudnak meglepetést okozni, pozitív és negatív irányba is. Ricsinek ez lesz az első felnőtt-vb-je, más kávéház, mint az Eb, tőle azt várom, hogy olyan teljesítménnyel lep meg, mint az áprilisi kontinensviadalon. Ha így lesz, annak nagyon örülök, s meglátjuk, mire elég. Összességében azt mondom, ha egy érmet elcsípünk, azzal nagyon boldog leszek.”
A kötöttfogásúak csütörtökön kezdenek, a hatfős válogatottunk tagjai egytől egyig nyertek már érmet világversenyen. Losonczi Dávid a 87 kilogramm regnáló világ- és Európa-bajnoka. Mondhatjuk-e, hogy ő a súlycsoportja legnagyobb favoritja?
„Az eredményeit nem lehet elfelejteni, mindenki az ő skalpját szeretné megszerezni, ez természetes. Ez Dávidnak is pluszmotivációt kell jelentsen, jól megugorja a nehézségeket, a mentális képessége az egyik legjobb ebben a kategóriában, mellé tette az elvégzett munkát is, és ez nagyon fontos. Bízom benne, hogy ezúttal is jól kezeli a nehéz helyzeteket” – vélekedik Lőrincz Viktor.
Van még egy olyan klasszis a csapatban, aki a legutóbbi világ- és Európa-bajnokságon egyaránt dobogóra állt, Szilvássy Erik (82 kg), ő két ezüstéremmel a háta mögött vág neki a horvátországi megméretésnek: „Nagyon jó formában van, a felkészülési versenyek remekül sikerültek neki, világranglista-vezető, ez azt jelenti, hogy lendületben van, amiből merítenie kell – így Lőrincz. – Bízom benne, de ez igaz a csapat többi tagjára is. Az áprilisi Európa-bajnokság eredményei is azt mutatják, hogy komoly sikerekre vagyunk képesek, ez joggal elvárható. Fontos, hogy birkózóink ezt ne teherként kezeljék. Nyilván úgy számolnak velük, mint éremesélyesekkel, nagy potenciál van a csapatban, az a kérdés, miként tudjuk mi belőlük, és ők saját magukból kihozni ezt.”
BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
A magyarok és a verseny programja. Szabadfogás. Szombat-vasárnap. 61 kg: nincs magyar induló. 70 kg: Muszukajev Iszmail (FTC), 86 kg: n. m. i. 125 kg: Bajcajev Vlagyiszlav (Csepel TC). Vasárnap-hétfő. 57 kg: n. m. i. 74 kg: Kuramagomedov Murad (Tatabánya), 79 kg: n. m. i. 92 kg: n. m. i. Hétfő-kedd. 65 kg: n. m. i. 97 kg: Végh Richárd (Érd). Női birkózás. Hétfő-kedd. 55 kg: n. m. i. 59 kg: Bognár Erika (Vasas). Kedd-szerda. 50 kg: n. m. i. 57 kg: Dollák Tamara (Újpest), 65 kg: n. m. i. 76 kg: n. m. i. Szerda-csütörtök. 53 kg: n. m. i. 62 kg: Szabó Nikolett (Baja), 68 kg: Szabados Noémi (FTC), 72 kg: n. m. i. Kötöttfogás. Csütörtök-péntek. 55 kg: n. m. i. 77 kg: Fritsch Róbert (Csepel TC), 82 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC), 130 kg: Vitek Dárius (BHSE). Péntek-szombat. 60 kg: n. m. i. 72 kg: Váncza István (FTC), 97 kg: Szőke Alex (ESMTK). Szombat-vasárnap. 63 kg: n. m. i. 67 kg: n. m. i. 87 kg: Losonczi Dávid (ESMTK)
Sorsoltak szabadfogásban |
A pénteki szabadfogású sorsolással kiderült, hogy Muszukajev Iszmail kezdésnek visszavághat az albán színeket képviselő, olimpiai 3., Eb-győztes Islam Dudaevnek a tavalyi párizsi 65 kilós ötkarikás bronzmérkőzésen elszenvedett vereségért. Bajcajev Vlagyiszlav az indiai Rajat Ruhal, vasárnap Kuramagomedov Murad a kazah Alibek Abdikasszimov, hétfőn az idei Eb-n harmadik Végh Richárd a kínai Habila Avuszajiman ellen kezd. |