Berekméri és Koronika nyerte meg a Vasi Vasember triatlonversenyt, amelyen egy versenyzőt holtan találtak

Vágólapra másolva!
2025.07.05. 16:50
null
Berekméri Levente (Fotó: Facebook, archív)
A férfiaknál Berekméri Levente, a nők mezőnyében pedig Koronika Judit nyerte meg a 41. alkalommal megrendezett Vasi Vasember elnevezésű szombathelyi triatlonversenyt.

Mindketten a tavalyi ezüstérmüket váltották idén aranyra, ráadásul mindketten javítottak az egy évvel ezelőtti időeredményükhöz képest a 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló erőpróbán.

A viadal hivatalos élő közvetítésében elhangzott, hogy délelőtt 11 óra körül az egyik versenyző úszás közben eltűnt a szombathelyi Csónakázótóban. Kalmár Attila, a szervező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a férfit – a budaörsi váltó egyik tagját – látták bemenni a tóba, de kijönni már nem. A helyszínre rendőrök, tűzoltók, mentők, polgárőrök, búvárok és a katasztrófavédelem munkatársai is érkeztek, akik a partról és csónakokból is keresik az eltűnt embert.

Nem sokkal 16 óra előtt egy drón segítségével megtalálták a vízben elmerült férfi holttestét. A drónos kutatást a helyszíni egyeztetés alapján a 112 Press végezte, amely a honlapján arról számolt be, hogy a part közelében bukkantak rá az elmerült 62 éves férfi testére. A rendőrség lezárta a Csónakázótó szigetét.

A versenyen 59 váltó és 414 egyéni induló állt rajthoz.

TRIATLON, VASI VASEMBER
Férfiak
1. Berekméri Levente (FTC) 1:49:10 óra
2. Badar Gergő (Veszprémi Egyetemi SC) 1:49:47
3. Wagner Tamás (Budaörsi Triatlon KSE) 1:53:17
Nők
1. Koronika Judit (Százhalombattai VUK SE) 2:12:02 óra
2. Svéd Amelita (Ganzair Team Újbuda SE) 2:13:05
3. Hajdu Fanni (TuttoBici Bottecchia SE) 2:18:41

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.10.21. 15:18

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57
Ezek is érdekelhetik