Az ötödik helyen zárt a magyar párbajtőrcsapat a vívó Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2025.06.18. 15:44
null
Hiába pihent Siklósi az első meccsen (Fotó: Kovács Péter)
Első mérkőzésén győzött, a negyeddöntőben viszont kikapott, és az ötödik helyen végzett a magyar férfi párbajtőrcsapat szerdán a genovai vívó Európa-bajnokságon.

A magyarok – ugyanabban a felállásban, mint a tavalyi olimpián, melyet megnyertek – kiemeltként a 16 között kapcsolódtak be a küzdelmekbe, s ott az angolok elleni magabiztos, 14 tusos győzelemmel kezdtek. Koch Máté, Andrásfi Tibor és Nagy Dávid lépett pástra, az Eb-n egyéniben bronzérmes Siklósi Gergely ekkor még pihent.

A következő mérkőzésen viszont már ő is vívott, de ez is kevésnek bizonyult a sikerhez. Az első asszót szűken megnyerte, utána magyar vereségek következtek. Az ötödik párban Siklósi David van Nunen elleni 5:2-es győzelemmel fordított, de aztán megint visszavették a vezetést a hollandok. Több párban is volt többször három tus a különbség, ami aztán négyre is nőtt. Andrásfi helyére a harmadik körre Nagy állt be, de 5:4-re kikapott Rafaël Tulentől. 

A végén Siklósi 23:26-os állásnál állt fel a pástra, mennie kellett előre, hogy megpróbálja csökkenteni a hátrányt, Tristan Tulen azonban taktikusan és pontosan vívott. A különbség nőtt, a várakozásnak megfelelően sok találatot hozó záró asszót a holland 19:15-re nyerte meg, így a mieink héttusos vereséget szenvedtek.

A magyar válogatott ezt követően az ötödik helyet vehette célba, és ezt végül meg is szerezte. A helyosztó mérkőzéseken előbb magabiztosan verték a cseheket, majd hasonló teljesítménnyel az ukránokat. Ezeken a mérkőzéseken Koch Máté, Andrásfi Tibor és Nagy Dávid vívott, az egyéniben bronzérmes Siklósi Gergely nem lépett pástra. A magyar csapat egy éve is ötödik volt az Eb-n.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, GENOVA
FÉRFI PÁRBAJTŐRCSAPAT
Nyolcaddöntő
Magyarország–Nagy-Britannia 45:31 (Andrásfi +6, Nagy D. +5, Koch +3)
Negyeddöntő
Hollandia–Magyarország 45:38 (Siklósi 0, Nagy D. –1, Koch –3, Andrásfi –3)
Az 5-8. helyért
Magyarország–Csehország 45:31
Az 5. helyért
Magyarország–Ukrajna 37:28
Elődöntő
Hollandia–Németország 45:28
Franciaország–Olaszország 45:33
Bronzmérkőzés
Olaszország–Németország 40:28
Döntő
Franciaország–Hollandia 45:29

 

Legfrissebb hírek

Döntő tus után Eb-negyedik a magyar női kardcsapat Genovában

Egyéb egyéni
2 órája

Nemcsik Zsolt: Nálunk jobban senki sem várja el az aranyérmet a férfi kardcsapattól

Egyéb egyéni
3 órája

Az ötödik helyen zárt a magyar párbajtőrcsapat a vívó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
4 órája

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
21 órája

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
22 órája

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:48

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26
Ezek is érdekelhetik