Lehmann megjavítaná tavalyi összetett ötödik helyét a triatlonosok vb-sorozatában

Vágólapra másolva!
2025.04.15. 16:30
null
Lehmann Csongor (Fotó: Magyar Triatlonszövetség)
Elsősorban a világbajnoki sorozatban megszerzett tavalyi ötödik helyezésének megjavítása a célja Lehmann Csongor olimpiai 11. helyezett triatlonosnak, aki a következő hetekben zárja felkészülését az idei szezonra.


A 26 éves sportoló az MTI-nek elmondta, az Arab Emírségekben másfél hete rendezett középtávú viadal a felkészülése egyik állomása volt, ugyanakkor előzetesen aláírta volna a második helyet az 1.9 km úszásból, 96 km kerékpározásból és 21 km futásból álló versenyen.

„Nem tudtam, mire számíthatok, és nemcsak a táv volt ismeretlen, hanem az ellenfelek is, ellenük ugyanis nem nagyon szoktam versenyezni, így nem tudtam, kinek mi az erőssége” – emlékezett vissza a rövid, azaz olimpiai, távon Európa-bajnok Lehmann, aki Abu-Dzabiban pályafutása során először állt rajthoz középtávú viadalon.

„Hogy mást ne mondjak, például 95 kilométert kellett tekerni óriási hőségben, rengetegen kiálltak, úgyhogy már maga a célba érkezés is óriási kihívás volt, a dobogós helyezés pedig komoly visszacsatolása annak, hogy milyen munkát végeztünk el az elmúlt hónapokban” – utalt a felkészülésének eddigi szakaszára a tiszaújvárosiak kiválósága.

Lehmann arról is beszélt, hogy olyan edzéseket végzett, amelyek jó alapot teremtettek az abu-dzabi középtávú viadal teljesítésére: nagyobb mennyiségűeket, de nem olyan intenzitásúakat, mint az olimpiai távú futamok előtt.

„Nagyjából a háromnegyedénél tartunk a felkészülésnek és a következő hetekben magaslati edzőtáborban teljesítjük az utolsó blokkot, amelynek során valóban a sprint- és az olimpiai távú versenyekre, a világbajnoki sorozat viadalaira élesítünk. Ez lesz a lezárása ennek a felkészülési időszaknak” – foglalta össze a triatlonos.

Lehmann elmondta, az idén a lehető legtöbb vb-futamon szeretne rajthoz állni és mindegyiken pontokat szerezni, hogy javítani tudjon a tavalyi összetett ötödik helyezésén. Hozzátette, tervben van a rendezvénycsarnokokban sorra kerülő, úgynevezett SuperTri versenysorozat állomásain való indulása is.

„Beemelnénk a versenyszezonba, mert ezeken ugyanúgy ki tudnék mozdulni a komfortzónából, mint a középtávú futammal, csak másképpen, inkább az intenzitás és a pörgősség irányába. Ezekkel az építőelemekkel szeretnénk az idei évben egy kicsit előrébb lépni” – összegzett Lehmann.

 

Legfrissebb hírek

Triatlon vb-sorozat: hatodik a magyar vegyes váltó Hamburgban

Egyéb egyéni
1 órája

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
7 órája

Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor hatodik lett Hamburgban

Egyéb egyéni
23 órája

Triatlon, vb-sorozat: Hamburgban indul az új olimpiai ciklus a vegyes váltók számára

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:04

Lehmann Csongor megállíthatatlan hazai pályán, magyar arany és bronz a világkupán

Egyéb egyéni
2025.07.06. 20:02

Triatlonfesztivál: négy magyar érem a junior Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.07.06. 16:14

Triatlon-vk: Lehmann, Bicsák és Kropkó is futamgyőztesként döntős

Egyéb egyéni
2025.07.06. 09:25

Berekméri és Koronika nyerte meg a Vasi Vasember triatlonversenyt, amelyen egy versenyzőt holtan találtak

Egyéb egyéni
2025.07.05. 16:50
Ezek is érdekelhetik