Visszatér a cselgáncsba hét év után a jukó

Vágólapra másolva!
2024.12.18. 11:04
Változnak a cselgáncs szabályai (Fotó: IJF)
Hét év után visszatér a cselgáncs pontrendszerébe a jukó.

A nemzetközi szövetség (IJF) tájékoztatása szerint a vezetőség áttekintette a párizsi játékokkal lezárult ciklust, és – akárcsak a korábbi olimpiák után – több szabálymódosításról is döntött. Ezek közül a legfontosabb, hogy a mérkőzésvezető jövőre már nemcsak ipponnal vagy vazaarival díjazhatja a tatamin bemutatott akciókat, hanem jukóval is. Korábban négy ítélet szerepelt a japán küzdősport eszköztárában, a küzdelem végét jelentő ippon mellett a vazaari, a jukó és a legkisebb értékű akciókat honoráló koka. Utóbbit még 2009-ben kivezették a sportág jobb átláthatósága érdekében, majd 2017-ben a jukó is eltűnt a repertoárból.

A régi-új rendszerben az ippon továbbra is a hátra érkezést eredményező dobásra, a legalább 20 másodperces leszorításra, a karfeszítésre vagy a fojtásra adható. A vazaari jelenti a "majdnem ippont", azaz amikor a védekező dzsúdós a vállára esik, vagy 10-19 másodpercig leszorítják. A visszatérő jukó esetében az eldobott versenyző az oldalára vagy a tarkójára érkezik, földharcban pedig 5-9 másodpercig szorítják le. Két vazaari változatlanul ippont ér, a jukók viszont nem adódnak össze ilyen módon, bármennyi gyűjthető belőle, és egy vazaari többet ér akárhány jukónál.

Újdonság még, hogy immár öv alatt is meg lehet fogni egymást, de csak a kabát alsó részén, a nadrágon nem. Engedélyezett emellett a kabátujjba való belenyúlás, földharc közben a nadrágszárba nyúlás, valamint álló helyzetben a "medve ölelés" is, ha a támadó nem kulcsolja egymásba a kezét ellenfele hátán. A küzdelem már nem akkor áll meg bírói vezényszóra, ha az egyik dzsúdós kilép a tatamiról, hanem csak akkor, ha a kettejüknek egyik lába sincs már a kijelölt felületen.

Az új szabályok a februári, párizsi Grand Slamen mutatkoznak be.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
2025.10.23. 15:44

A hónap utánpótlásedzője: Neu Gábor cselgáncstréneré a szeptemberi díj

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:40

Romantika nincs, csak tanulság – Hosszú kávé Balogh Zoltánnal

Képes Sport
2025.10.16. 17:07

Cselgáncs: nem sikerült a bravúr a vb-n, nehéz évet zártak a juniorok

Utánpótlássport
2025.10.09. 20:30

Cselgáncs: Kollár és Szabó is a nyolcaddöntőig jutott a junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.10.06. 13:32

Cselgáncs: kezdődik a perui junior-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.10.04. 19:24

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
2025.10.04. 09:08

Fél évszázada a dzsúdó az élete – 60 éves Hajtós Bertalan

Egyéb egyéni
2025.09.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik