Ugrás az ismerősbe – Moncz Attila publicisztikája

JÓ NÉHÁNY ÉVE, amikor a sportágfelelős az új évet a szokásos egész napos alvásával kezdte, én pedig szokás szerint, az egyeztetetteknek megfelelően helyette megírtam a Négysáncverseny garmisch-partenkircheni állomásának tudósítását, a képeket nézegetve elgondolkoztam. Vajon nekem lenne merszem leugrani fentről, bele a városba, bele a több mint húszezres tömegbe? Nagyon gyorsan eljutottam a nemleges válaszig, úgy, hogy még az ősi klasszikusra („Na jó, de ha megfizetik?”) is kapásból képes lettem volna tagadóan rázni a fejem. Viszont még akkor is bírtam csodálni a lepkesúlyú srácokat, nemhogy gyerekkoromban, amikor Matti Nykänen, Pavel Ploc, Jens Weissflog, Ernst Vettori és a többi istenség vetélkedett a sikerekért. Akkoriban estem szerelembe a síugrással, és azért ez az érzés az év vége, év eleje felé még mindig előjön, amikor közeledik a Tournee startja. Az első oberstdorfi selejtezős ugrás, valamint a bischofshofeni utolsó repülés közötti idő belefér tíz napba, és ez az időszak nagyon sok ugrónak legalább olyan fontos, mint egy-egy világbajnokság vagy olimpia. Talán a négyszeres olimpiai bajnok Simon Ammann példája mutatja ezt a legjobban, aki az előző kiírásban veselkedett neki huszonötödször is a Négysáncversenynek, hogy végre először megnyerje. Nem járt szerencsével, de azt mondta, ő még mindig akkor lesz a leginkább libaőrös, ha Garmischban, az esztendő első napján elrugaszkodhat a nagysáncról. A már említett négy olimpiai bajnoki és két világbajnoki cím ide, pilótaengedély oda.

Ugrani továbbra is mámorító, és bár Thomas Morgenstern, az osztrákok egykori klasszisa (neki „csak” három olimpiai aranya van, viszont nyert Négysáncot) azt mondja, „igazán meggazdagodni nem lehet a síugrásból”, de ma már lehet belőle jól élni. Ebben természetesen közrejátszik, hogy olyan böhöm piacméretű országokban népszerű a sportág, mint Németország vagy Lengyelország. A december 29-én hagyományosan Oberstdorfban induló, majd Garmisch-Partenkirchenben (január 1.), Innsbruckban (január 4.) és Bischofshofenben (január 6.) folytatódó, illetve záruló sorozat a tehetős szponzoroknak köszönhetően szép büdzséből gazdálkodhat. A hat legfontosabb partner 5.5 millió eurót áramoltat be a jogokat kizárólagosan értékesítő Infront ügynökség kasszájába, ebből már össze lehet hozni félmillió eurós díjalapot is.

Persze, tudom, ez az összeg a töredéke (bizonyos esetekben pedig még az sem) a futballtornák vagy az éppen most zajló PDC-dartsvilágbajnokság összdíjazásának. Ugyanakkor nem biztos, hogy ezeket kell versenytársaknak tekinteni, még akkor sem, ha a dartsszal például párhuzamosan küzd a szurkolók kegyeiért, illetve a nagyon sok mindent meghatározó televíziós nézettségért. A szurkolók terén annyiban okvetlenül kiállja a versenyt a „nyíldobálók” fellegvárával, az Alexandra Palace-szal, hogy a két-két német, illetve osztrák város rendre telt házat jelenthet a versenynapokon. Ez összességében százezer feletti nézőszámot jelent, amire egyrészt építhetnek a szponzorok, másrészt pedig építhet a helyi turizmus. Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy Németországban készült egy tanulmány a nagy sportesemények turisztikára gyakorolt hatásáról. Ma már ott tartunk, hogy egy-egy út során a kiemelt sportrendezvény a hatodik legfontosabb tervezési szempont, úgy, hogy nem is egy „közhelyes” cél (például a pihenés) szerepel előtte. Ha hinni lehet a jóslatoknak, az eseményturizmusból származó bevétel meghaladja a hosszú utakból származó bevételt, nem utolsósorban a rendezvények marketingerejéből származó ösztönzőknek köszönhetően. Oberstdorf ebből már láthatóan profitál is. A település 90 százalékban az idegenforgalomból él, korábban jelentősen elbillent a mérleg nyelve a nyári látogatók felé, manapság viszont már a bevételek 40 százalékát télen generálják, és a várakozások szerint a „havas világ” fontossága tovább növekszik majd.

Kisebb nehézséget csak a televíziós nézettség visszaesése okoz, de azért például Németországban a folyamatosan 20 százalék feletti közönségarányért még ma is „ölni tudnának” a társaságok. (Ugyanakkor az egyszeri és megismételhetetlen, hogy a 2001–2002-es viadalon, amelyen Sven Hannawald a történelem során először megnyerte mind a négy állomást, az RTL 47,2 százalékos share-t is fel tudott mutatni.) A közelmúlt csúcsát, az ARD-n és a ZDF-en a 2019–2020-as idényben mért, 40 millió feletti kumulált nézettséget ezúttal legfeljebb csak megközelíteni lehet, de azért a várható értékek okán így is jelentős pénzt lehet elkérni a hirdetőktől. A két közszolgálati csatornán 24 darab hét másodperces támogatói spot listaára 250 ezer euró felett van, míg az osztott képernyős reklám másodpercenként 1200 euró feletti összeget kóstál. Az idei nézettségi kilátásokat javítja, hogy a befejező napot leszámítva minden versenynap hétvégi vagy ünnepnapra esik!

Talán emiatt is jegyezte meg Michael Witta, az Infront marketingért és salesért felelős részlegének alelnöke, hogy: „Néhány éve olyan stabil lábakon áll a turné, mint korábban talán soha. Ez tervezési biztonságot ad mindenkinek.” A szponzorációs koncepció a labdarúgó Bajnokok Ligáját vagy a Német Kupát idézi, kevés támogatót várnak, több pénzért, ezen a szinten még több ellenszolgáltatásért. Aligha véletlen, hogy a főszponzort, illetve az autószállítót leszámítva a négy „lóvés” partner a 2018–2019-es sorozat óta kitart a Tournee mellett. Bármelyik kiemelt szponzor is nyilatkozott, az ebben az időszakban ajándéknak tekinthető márkajelenlét fontosságát nem győzte hangsúlyozni.

Ráadásul ez az idén még növekedhet is, hiszen újra akad a mezőnyben a végső győzelemre is esélyes német ugró, Pius Paschke. A társházigazda 2002 óta nem ünnepelhetett (igaz, Ausztria is legutóbb 2015-ben nyert Stefan Kraftnak köszönhetően), Paschke az idén már öt vk-versenyen győzött (korábban összesen egy diadalt számlált…), így most ő a nemzet nagy reménysége. Az osztrákok csapatszinten állnak nagyon jól (az összetett világkupa 2–4. helyén Daniel Tschofenig, Jan Hörl és Kraft képviseli őket), és ha még előkerülne egy jó lengyel ugró is, a fesztiválhangulat garantált lenne.

Adódik a kérdés: hogyan lehet a mostani szintről továbblépni? A terv megvan: a férfiakkal megegyező időben és helyen zajló női Négysáncversennyel! A nemzetközi szövetség egy éve azt mondta, talán már a 2024–2025-ös szezonban sor kerülhet rá, most újabb egy, de inkább két év türelmet kértek az illetékesek. A német rendezők már nagyon érdeklődnek, az osztrákok kevésbé lelkesek, mert ők sokkal jobb gazdasági körülményekre vágynak. Az előző Négysáncverseny során már rendeztek Oberstdorfban, illetve Garmischban egy Two Nights Tour névre keresztelt összetett viadalt, de a 3000, illetve a 3500 helyszíni néző senkit sem kápráztatott el. Ráadásul Innsbruckban mindenképpen szükség van világításra (2026-ra jósolják ennek elkészültét), hogy a viadalt a már létező koncepció mellett hozhassák tető alá. A terv ugyanis az, hogy a nők fő versenyét rendre a férfiak selejtezőjével egy napon, de időben azt követően rendezzék meg. Hátha akkor sikerül csökkenteni a két nem marketingértéke között jelenleg meglévő tízszeres különbséget.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!