Vívás: Koch Máté aranyérmes a berni vk-viadalon

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.11.09. 17:29
Koch Máté (Fotó: FIE)
Olimpiai bajnokaink közül Koch Máté és Andrásfi Tibor vállalta az indulást a férfi párbajtőrözők berni világkupa-viadalán – Koch egészen az aranyéremig menetelt Svájcban.

Öt magyar léphetett pástra szombaton a férfi párbajtőrözők berni világkupaversenyének főtábláján, háromtól (Keszthelyi Zsombor, Somody Soma, Osman-Touson Maruan) már a 32 között elbúcsúztunk, aztán a 16 között Andrásfi Tibor is elköszönt a mezőnytől.

Koch Máté azonban megállíthatatlanul haladt előre: a négyes tábláig meggyőző fölénnyel verte az éppen szembe jövő ellenfelét.

Aztán az elődöntőben a kínai Csang Hszin-kun alaposan megnehezítette Boczkó Gábor tanítványának a dolgát, pedig Koch már 14:11-re is vezetett, végül 14:13-nál egy együttes találat jelentette számára a finálét.

Ott meg elhúzott 5:0-ra, s bár akkor jött egy kis hullámvölgy, de az tényleg kicsinek bizonyult, s ezt a 15:9-es végeredmény is mutatja.

Tudom, hogy az egyéni világbajnoki aranyam értékesebb, ám szakmailag ezt a sikert ugyanarra a polcra teszem – nyilatkozta Koch a vívószövetség honlapjának. – Nagyon örülök ennek a győzelemnek, jelzi, továbbra is jó úton haladunk. Voltak nehéz meccseim, de egész nap élveztem a vívást. Nagyszerű érzés volt ott állni a dobogó felső fokán egy ilyen nehéz nap végén.”

Egy éve Koch harmadik lett Bernben (két éve meg ötödik – akkor egyébként Andrásfi Tibor nyert), szombaton előrébb lépett, és a szezon első világkupa-viadalát aranyéremmel zárta.

VÍVÁS, VILÁGKUPAVERSENY, BERN
Párbajőr. Férfiak. Egyéni
A 32 közé jutásért: Koch–Ng Ting (hongkongi) 15:9, Andrásfi–Vilensky (izraeli) 15:6, Yoo (amerikai)–Keszthelyi 15:12, Fong (hongkongi)–Somody 15:10, Fortin (francia)–Osman-Touson 15:11
A 16 közé jutásért: Koch–Lopez Pourtier (francia) 15:13, Elsayed (egyiptomi)–Andrásfi 15:11
Nyolcaddöntő: Koch–Cuomo (olasz) 15:10
Negyeddöntő: Koch–Macumoto (japán) 15:7
Elődöntő: Koch–Csang Hszin-kun (kínai) 15:14
Döntő: Koch–Paolini (olasz) 15:9
Végeredmény: 1. Koch Máté, 2. Paolini, 3. Csang Hszin-kun és Galassi (olasz), …19. Andrásfi Tibor, …42. Somody Soma, …47. Osman-Touson Maruan, …50. Keszthelyi Zsombor

 

Legfrissebb hírek

Vívás: bronzérmes a női kardcsapat a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a Saint-Maur-des-Fossés-ban rendezett vk-versenyen

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
15 órája

Vívás: négyből három válogatót nyert a kadétvilágbajnok Horváth Lotti

Utánpótlássport
17 órája

Vívás: Szűcs Luca harmadik, Battai Sugár hatodik a limai vk-n

Egyéb egyéni
18 órája

Vívás: a férfi párbajtőr vk-n is a nyolcaddöntő volt a legjobb magyar szereplés

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:48

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48
Ezek is érdekelhetik