NOB: január 30-án kampányolhatnak az elnökjelöltek

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 13:43
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
Január 30-ra tűzte ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt az ülést, amelyen az elnöki posztra kandidálók kifejthetik programjaikat a szavazásra jogosult tagoknak.
Egyéb egyéni
2024.09.16. 13:36

NOB: heten szállnak versenybe az elnöki posztért

A jelöltek közé Sebastian Coe is bekerült.

A bizottság csütörtökön közölte, hogy az ülésen a 111 NOB-tag videókapcsolaton keresztül hallgatja majd meg az elnökjelölteket. Az ülés zárt ajtók mögött zajlik, és ez lesz gyakorlatilag az egyetlen lehetősége a kandidálóknak arra, hogy kampányoljanak, mivel a NOB szabályai tiltják, hogy a jelentkezők videókat tegyenek közzé vagy nyilvánosan vitázzanak.

A 12 év után leköszönő Thomas Bach helyére heten pályáznak, közöttük az egyedüli nő a 41 éves zimbabwei Kirsty Coventry, a 200 méteres hátúszás 2008-as ötkarikás bajnoka. Mellette a brit Sebatian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, a spanyol ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusaszövetség és a NOB alelnöke, illetve Fejszal al-Husszein jordán herceg, a francia David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) első embere, a japán Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) vezetője és Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí és Hódeszka Szövetség (FIS) svéd születésű brit elnöke indul.

Az elnökválasztást a március 18. és 21. között sorra kerülő tisztújító kongresszuson rendezik meg a görögországi Olümpiában.

 

Legfrissebb hírek

Négy év múlva Szlovákia lesz a hoki-vb házigazdája

Jégkorong
2025.05.24. 10:56

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Brisbane 2032: a NOB új vezetője átadta a stafétabotot a koordinációs elnöknek

Egyéb egyéni
2025.05.22. 11:16

A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Népsport
2025.05.14. 09:01

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:10

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
2025.05.06. 12:56

A NOB is gyászolja Ferenc pápát

Egyéb egyéni
2025.04.21. 17:23

Sportpacifikálás – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.04.11. 23:31
Ezek is érdekelhetik