Megműtötték az Achilles-inával évek óta bajlódó Szilágyi Áront

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 20:27
Szilágyi Áron (Fotó: Árvai Károly)
Megműtötték Szilágyi Áron bal sarkát – ezt maga a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó jelentette be a hivatalos Instagram-oldalán.

„Az olimpiai csapatversenyen láthattátok, hogy bicegek, nehezen terhelem a bal sarkamat, szenvedek. Több éve krónikus gyulladással küzdök az Achilles-ín csontos tapadásánál, ami a legrosszabb pillanatban lobbant be. Szerencsére a felfokozott lelkiállapot, az adrenalin és a fókuszáltság nem engedte, hogy a fájdalom hátráltasson a páston, de egyértelművé tette, hogy erre a problémára hosszú távon megoldást kell találni – részletezte a helyzetet posztjában Szilágyi Áron. – Specialistákkal egyeztetve a műtéti beavatkozás mellett döntöttünk. A tegnapi napon sikeresen végre is hajtották rajtam az operációt. Hálás vagyok a Budai Egészségközpont csapatának, kiemelten Dr. Kynsburg Ákosnak és Dr. Tállay Andrásnak a munkájukért. Nagyon jó kezekben voltam.”

A 34 éves kiválóság elmondása szerint „pár hónapig” biztosan eltart a felépülése – a rehabilitáció időtartama a sérülés súlyosságától függően lehet három hónap, de akár egy év is.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: ezüstérmes a női kardcsapat a plovdivi világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
2025.01.26. 17:54

Vívás: öt férfi kardozónk a 64 között a plovdivi vk-n

Egyéb egyéni
2025.01.24. 18:22

Szilágyi Áron: A világelitet célzom meg újra, nem is gondolok másra

Egyéb egyéni
2025.01.09. 07:49

Sorminta – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.01.08. 23:51

Rabb Krisztián 2028-ig szerződést hosszabbított a Vasassal

Egyéb egyéni
2024.11.14. 13:26

Vívás: Szűcs Luca arany-, Rabb Krisztián ezüstérmes Isztambulban

Egyéb egyéni
2024.10.19. 19:07

Gémesi Csanád: Megyünk tovább!

Egyéb egyéni
2024.10.09. 10:49

Kósa Miklóst választották a legjobb kardbírónak a nemzetközi szövetségnél

Egyéb egyéni
2024.10.02. 16:57
Ezek is érdekelhetik