Szeretetáramlás – Morvai Katalin publicisztikája

MORVAI KATALIN MORVAI KATALIN
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 23:04

Amikor több mint két hete, május 27-én Párizsban befejeződött a Grand Slam-torna első fordulójának leginkább várt mérkőzése, az olimpiai bajnok (és múlt vasárnap a döntőben alulmaradó) német Alexander Zverev és a tizennégyszeres Roland Garros-győztes spanyol Rafael Nadal között, két dolog vált nyilvánvalóvá. A salak királya, minden idők legeredményesebb Roland Garros-játékosa nem hagyta a szervezőknek, hogy elbúcsúztassák. Nadal nemcsak a testbeszédével jelezte Amélie Mauresmónak, a verseny igazgatójának (korábbi női világelső), hogy nem kér a könnyes ünneplésből, de azon melegében, a pályán adott interjújában el is mondta, nem tudja százszázalékosan, hogy ez volt-e az utolsó szereplése a viadalon. A másik, amit kiemelt, hogy csodálatos volt megélni a közönség iránta megnyilvánuló szeretetét.

„Nagyon nehéz körülírni szavakkal, de számomra rendkívül különleges volt érezni az emberek szeretetét azon a helyen, amelyet a legjobban szeretek” – mondta elcsukló hangon a közönség feltörő üdvrivalgása és sokak elérzékenyülése mellett. A csaknem hatperces interjúban (érdemes visszahallgatni a rolandgarros.com oldalon) természetesen gratulált a háló túloldalán megilletődötten ácsorgó, három játsz­mában győztes Zverevnek, beszélt a sérülését követő nehéz időszakról és arról, hogy felkészülten és boldogan jött Párizsba, ahová elkísérte a felesége és a kisfia is. „Ha ez volt az utolsó alkalom, hogy itt játszottam, elfogadom, megbékélek vele. De ma még nem tudom…” – említette, majd a nézők kitartó Ra-fa, Ra-fa skandálása mellett még egyszer nekifutott a gondolatnak. „Lehet, hogy két hónap múlva azt mondom, ennyi volt, de ma még nem tudok búcsúzni. Érzem magamban az erőt, motivál, hogy az olimpián ugyanezen a pályán játszhatok.” Nadal a szokatlan szereplés végén (hiszen a döntő kivételével a veszteseket nem szokás megszólaltatni a közönség előtt) még egyszer kiemelte, milyen sok szeretetet kapott a lelátóról.

A lelátóról, amelyre ez alkalommal számos világ­sztár is felült, hogy megnézze a makacs csípő- és combsérüléséből felépülő, kedvenc borítására visszatérő 38 éves világklasszis mérkőzését. A Philippe Chatrier közönségének soraiban ott volt Novak Djokoviccsal az élen a teniszvilág krémje, no meg az új sztárok, Carlos Alcaraz, Iga Swiatek (a későbbi egyéni győztesek) és számos híresség. Valamint a Nadal-rajongók névtelen sokasága.

A szeretetáramlás az Associated Press párizsi tudósítójának is feltűnt, és hosszú cikket szentelt annak, hogy kikérdezze a Rafa-szurkolókat, honnét érkeztek és miért tartották fontosnak, hogy jelen legyenek Nadal mérkőzésén.

„Ő a kedvenc játékosom. Talán ha visszavonul, keresek valaki újat. De nem tudom, tudnék-e mást úgy szeretni, mint őt” – mondta Fiona Li, aki Hollandiából érkezett és luxus divatcikkekkel foglalkozik – „Az ő ereje abban áll, hogy sosem adja fel. Ez bátorít, amikor magam alatt vagyok. Az utolsó pillanatig harcol. Erre van szükség a mindennapokban. Amikor szomorú vagy, csak nézned kell, ahogy játszik, és minden megoldódik.” A hölgy még elárulta, hogy Nadal első, tinédzserként elért 2005-ös Roland Garros győzelme óta szurkol a spanyolnak, akinek 2021-ben háromméteres szobrot állítottak a főbejárathoz, ahol majd ő is megáll ausztrál és kínai barátaival. Négyen egy-egy sárga betűt viselnek piros trikójukon, épp kiadják a R-A-F-A feliratot, ha jó sorrendben állnak Nadal szobrához…

A megszólaltatottak közt volt a zimbabwei származású Barbra Chambiti is, aki két évtizede él Új-Zélandon, az élelmiszeriparban dolgozik: „Annyira hálásak voltunk neki éveken keresztül, oly sok örömet szerzett a játékával”. Barbra a lányával érkezett, akivel már Nadal bemelegítését is szerették volna megnézni a hármas pályán, de a hatalmas tömeg miatt nem jutottak be, viszont látták elsétálni az edzése után – és ennek is örültek. Természetesen róluk is lerítt, mint oly sok Nadal-hívőről, hogy ki miatt érkeztek. Lazacszínű trikójukon a teniszező bikaszarvas logója díszlett. „Kicsit hosszú volt az út, de megérte. Nem cseréltük volna el semmiért” – magyarázta a repülésükről Aucklandból Dubain át Párizsig. Rajtuk kívül megszólalt még egy torontói nyugdíjas nő, Cathy Davis is, aki miután szakszerűen ecsetelte Rafa játékának erényeit, közölte, ő a spanyol teniszfenomén legodaadóbb rajongója.

Nadal szerethetőségének titka persze nem csak a játékában rejlik. A hívek szerint a legfontosabb, hogy bár nyilvánvalóan nagyon sok a pénze, ezzel nem hivalkodik, egyszerűen csak természetes és emberi.

Ami azt illeti, világszerte nagyon sok sportolót kedvelnek az emberek. Többüknek hatalmas rajongótábora van, sokan állítják – közösségi médiás adatokra támaszkodva –, hogy milliók követik őket. A népszerűség ugyanakkor nem egyenlő a szeretettel. Sőt, olykor terhes (a világsztárok nem tudnak csak úgy lődörögni vagy beülni egy étterembe), ám sok pénzt fial annak, akiért odavannak a népek, akinek az öltözködését, hajviseletét, szokásait utánozzák, ha már a sportzsenialitását nem tudják.

Az Olbg.com oldal ez év januárban jelentetett meg egy cikket A legjobban szeretett sportcsillagok címmel, ám ezt olvasván kiderült, ők sem a szeretet mértékét próbálták mérni. Beérték a Google Search adataiból, az Instagram-követők számából és a médiamegjelenések fogadtatásából kialakult mutató rangsorával. Szerintük a világon a portugál labdarúgó, Cristiano Ronaldo a legkedveltebb a 2022 szeptembere és 2023 augusztusa között gyűjtött adatok alapján. Csaknem kétszázmillióan (!) kerestek a nevére ez időszakban. A tízes listán négy további labdarúgó szerepel: Neymar, Lionel Messi, Kylian Mbappé és Erling Haaland. Szóval, a legnépszerűbbek a futballisták. Ebben a rangsorban az NBA-kosaras LeBron James a negyedik 72.1 millió ráguglizással, az indiai krikettsztár, Virát Kohli az ötödik, és két teniszező, Alcaraz és Djokovics, továbbá az F1-es Lewis Hamilton kapott még helyet benne. Az elemzés kitér arra, hogy az egyes országokban melyik sportoló került az élre (Ronaldo tizenegy helyen abszolút favorit).

Sokat elmond egy élsportoló varázsáról az is, hányan követik az Instagramon. Más kérdés, hogy ehhez bizony ütős képeket kell megosztani, és az sem árt, ha a szöveget nem a mesterséges intelligencia írja.

E rangsor élén is CR7 vezet (606 millió követőről ír az Olbg.com, de egy friss ellenőrzéssel bárki láthatja, 631 millió is megvan már az, és még a labdarúgó Európa-bajnokság el sem kezdődött!). Ha ránézünk Messi oldalára, az 503 millió követőt mutat.

Az elemzés kísérletet tesz a leginkább szeretett cikkek (a BuzzSumo alkalmazás és a lájkok alapján) alapján rámutatni, kit szerethetnek a világon a leginkább a sportolók közül. Ebben az ausztrál női golfos, Minjee Lee az első, de az élbolyban találjuk az amerikai teniszcsillagot, Coco Gauffot is, akinek a népszerűsége kirívóan növekszik, amit nyilván továbblendít a mostani Roland Garros-szereplése, ahol az elődöntőben a későbbi győztes Swiatek állította meg, és bár sok mindenben alulmaradt, bátran játszott. A közönség reakcióiból is kihallható volt, kit szeretnek jobban…

A sportkultúra világára szakosodott amerikai Bleacher Report weboldal nagyjából évente rácsodálkozik a sporttörténelem legjobban kedvelt szereplőire. Arra is rámutat, hogy ahhoz, hogy egy sportolót szeressenek az emberek, több minden szükséges. Nem elég jó eredményeket elérni és jó embernek lenni, de a karakter, az egész személyiség fontos, és az is, hogy miként tud valaki élni a sporttörténeti pillanatok nyújtotta eséllyel. 2011-ben többek közt Usain Bolt, Michael Schumacher, George Best, Steffi Graf, Maradona, Tiger Woods, Mario Lemieux, Joe Montana is ott volt ezen a százas listán, ám az élen Jackie Robinson, a Brooklyn Dodgers legendás baseballozója végzett. Hogy miért? Csak. A cikk szerzője bevallotta, nem tud objektív magyarázatot adni.

Egy évvel később az amerikai profi kosaras, Kevin Durant volt a portál (egy másik szerzője) szerint a legnépszerűbb, mondván, őt a legkönnyebb szeretni, mert sokszor úgy tűnik, nincs egója, mindenben segíti a csapattársait, általa jobbak lesznek, de azonnal átveszi a vezér szerepét, ha szükséges. Az Egyesült Államokban kettőjük összevetésében ő a jó fiú, szemben LeBron Jamesszel, akit az ördöghöz szoktak hasonlítani.

Ám minden viszonylagos: a szurkolók sokakat készek támogatni. Az ördögöket is. Az aktuális kedvencek a szituációtól, az ellenféltől, a versenytől is függenek. De hogy kit szeretnek? Na ez az, amit nagyon nehéz megfejteni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik