Rapport Richárd: Úgy éreztem, ismét fontos lettem a szülőhazámnak

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 19:48
Rapport Richárd is visszatér a magyar válogatottba (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, hétfő délután kiderült, hogy a 2022-ben román színekre váltó Rapport Richárd hamarosan ismét magyar zászló mellett ül asztalhoz, s rajta kívül a 2004-ben világbajnoki döntőt játszó Lékó Péter is bekerült a magyar válogatott budapesti sakkolimpiai csapatába. A Magyar Sakkszövetség és a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága közös sajtótájékoztatóján előbbi úgy fogalmazott: úgy érzi, ismét fontos lett szülőhazájának.

Rapport Richárd 2022-ben a magyar színeket románra cserélte, és a közvéleményt hónapokon át lázban tartotta a története. A „visszaváltásról” hétfőn azt mondta: „Úgy éreztem, ismét fontos lettem a szülőhazámnak. Nagyon különleges és rég várt pillanat ez, hálás vagyok és izgatottan várok a jövőre.” 

Mint kiderült, a 2004-ben világbajnoki döntőt játszó, kétszeres sakkolimpiai ezüstérmes Lékó Péter visszatérésének feltétele volt, hogy Rapporttal egy csapatban játsszon. A sakknagymester arról beszélt, hogy a meghatottság miatt nehezen jut szóhoz: „Csodával határos, hogy ez összejött. Egy éve egyeztettem először a szövetségi elnökkel, akivel fokozatosan egy bensőséges, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat épült. Sokáig úgy tűnt, mindenre nem tudok igent mondani, hacsak nem történik valami…” 

Érdekesség, hogy Rapport és Lékó legutóbb 2014-ben szerepeltek együtt magyar válogatottban, és azóta külön-külön még egyszer voltak újra csapattagok.

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik