Rapport ismét magyar színekben versenyez, Lékó is visszatér a sakkolimpiai csapatba

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 17:31
Rapport Richárd (balra) és Lékó Péter a hétfői sajtótájékoztatón, középen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (Fotó: Szabó Miklós)
Hétfő délután a Magyar Sakkszövetség és a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága közös sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a 2022-ben román színekre váltó Rapport Richárd hamarosan ismét magyar zászló mellett ül asztalhoz, s rajta kívül a 2004-ben világbajnoki döntőt játszó Lékó Péter is bekerült a magyar válogatott budapesti sakkolimpiai csapatába.

Visszatérő világsztárokkal erősödött a szeptemberi budapesti sakkolimpiára a magyar válogatott. A Magyar Sakkszövetség és a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának sajtótájékoztatóján a 2004-ben világbajnoki döntőt játszó, kétszeres sakkolimpiai ezüstérmes Lékó Péter csodáról, Rapport Richárd bizalomról beszélt, Polyánszky Zoltán szövetségi elnök pedig kijelentette: a történelem most van. 

„A sakk komoly sport, itt minden lépésnek következménye van – kezdte beszédét Schmidt Ádám. A sportért felelős államtitkár hozzátette: – A budapesti sakkolimpiára készülve az elnök úrral azt a célt tűztűk ki, hogy a lehető legerősebb csapattal tudjunk kiállni. Az elmúlt tizenhárom hónapban rengeteg telefonbeszélgetést és találkozót bonyolítottunk le, ennek köszönhető, hogy ma eredményekről tudok beszámolni.” 

A tábla mellett (Fotó: Szabó Miklós)

Schmidt elsőként Lékó Pétert köszöntötte. Az öt év után visszatérő sakknagymester arról beszélt, hogy a meghatottság miatt nehezen jut szóhoz: „Csodával határos, hogy ez összejött. Egy éve egyeztettem először a szövetségi elnökkel, akivel fokozatosan egy bensőséges, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat épült. Sokáig úgy tűnt, mindenre nem tudok igent mondani, hacsak nem történik valami…” 

Arra, hogy ez a különleges feltétel mi volt, az államtitkár adta meg a választ, amikor Rapport Richárdot hívta be a Duna Aréna konferenciatermébe. Szerinte ezzel a magyar sport számára kényes és értelmezhetetlen kérdésre sikerült megnyugtató megoldást találni. 

A magyar színeket korábban románra cserélő Rapport Richárd röviden indokolta a döntését: „Úgy éreztem, a szülőhazám számára ismét fontos lettem. Nagyon különleges és rég várt pillanat ez, hálás vagyok és izgatottan várok a jövőre.” 

Érdekesség, hogy Rapport és Lékó legutóbb 2014-ben szerepeltek együtt magyar válogatottban, és azóta külön-külön még egyszer voltak újra csapattagok.

A Sakkszövetség részéről Polyánszky Zoltán elnök arról beszélt, ennél nem sok jobb történhetett velük. „Korábban valami elromlott, de vissza tudtuk hozni, ugyanis lehetőség nyílt az elveszett bizalom újraépítésében. A jövő újra elkezdődött!” 

A sakkolimpiát 2024. szeptember 10. és 23. között rendezik Budapesten. A válogatott céljait illetően Schmidt kijelentette, a sportirányítás nem szokott eredményekben gondolkodni, bízik az úriemberekben és abban, hogy esetleg éremmel tudják abszolválni ezt a versenyt. Lékó nem részt venni akar, hanem küzdeni egy célért, a visszatérését pedig Rapport nélkül nem tudta elképzelni. Az újfent magyar színekben versenyző sakknagymester pedig úgy véli, egy erős csapattal nyerni kell, ezúttal pedig már nem nyomasztja az a teher, hogy egy idegen országot képvisel. 

Előzmények

Két évvel ezelőtt, 2022. szeptember 4-én vált hivatalossá, ami akkor már több mint három hónapja sejthető volt: a legmagasabban jegyzett sakkjátékosunk, Rapport Richárd román színekre váltott, mivel a szerb származású romániai milliárdos, Sacha Dragic olyan szponzori ajánlattal kereste meg, amelynek feltétele volt, hogy a magyar sakknagymester Románia színeiben versenyezzen. A váltást követő eredményesség feltehetően nem úgy sikerült, ahogyan Rapport eltervezte, hiszen az Élő-pontszáma 2776-ról 2715-re csökkent, míg a világranglistán az 5. helyről a 28.-ra csúszott vissza.

Idén áprilisban olyan sajtóhír keringett, amely szerint Rapport és felesége, a Szerbiában született, de magyar állampolgársággal is rendelkező sakkozó, Rapport Jována március 21-én a román állampolgársági esküt is letette. 

Ezt Rapport a Telexnek határozottan cáfolta: „Reggel rengeteg üzenetet kaptam, folyamatosan küldték el nekem a cikkeket. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy nem igaz. Ahogy több más sakkozónak, nekem is felajánlották ezt a lehetőséget, de visszautasítottuk. Nem ismerem a sajtó a működését, hogy miért írta meg tényként, de a lényeg az, hogy nem igaz, nem tettem állampolgári esküt.”

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik