Halmay Zoltánnak be kellett érnie két arannyal – még 65 nap a rajtig

NEM EGYSZER OLVASHATUNK arról az olimpiák – és nem ritkán a különböző sportágak – hőskorából, hogy a versenyzőknek nemcsak saját magukkal és riválisaikkal, hanem a mai szemmel elképzelhetetlen körülményekkel is meg kellett küzdeniük. Így volt ez a St. Louisban,1904-ben kétszeres olimpia bajnokká avanzsáló Halmay Zoltán esetében is. 

Először is mindenfajta hírverés és népszerűsítés ellenére Európából alig érkeztek sportolók az ötkarikás játékokra, de akik érkeztek, azokat sem fogadta senki… A St. Louis-i olimpia így szinte az amerikaiak háziversenye lett, 523 sportolót neveztek, míg a második legtöbbet Kanada – 52-t. Hazánkat csupán négyen képviselték, mégsem maradt aranyérem nélkül Magyarország, az esélyesként kiutazó Halmay Zoltán két számban is elsőként ért célba. Csakhogy már a kijutás sem volt egyszerű, hiszen egyesülete, a MÚE nem sokkal a játékok előtt úgy döntött, két sportoló helyett csak egynek engedélyezi a részvételt, egy kísérővel. Halmay és csapattársa, Kiss Géza erre úgy határozott, átigazol az MTK-ba, amelynek első embere, Brüll Alfréd fedezte mindkettejük szereplését. 

Nem mindenki volt ilyen szerencsés, hiszen például biztos éremesélyes katonatiszt kardvívóinkat politikai okokból nem engedte nevezni a Honvédelmi Minisztérium. No, de visszakanyarodva Halmayhoz, ha már kijutott, nyert is két aranyat. A kettő azonban lehetett volna három is, ha a bíráskodás kevésbé részrehajló vagy fejlettebb – egyik sem volt. Történt ugyanis, hogy az 50 yardos gyorsúszásban a két célbíró ellentétes eredményt látott, egyikük Halmayt, a másik az amerikai Scott Learyt ítélte elsőnek. A versenybíróság elnöke holtversenyt hirdetett, és újraúszást rendelt el. Mikor is lehetett volna az újbóli megméretés, ha nem közvetlenül a 220 yardos gyors döntője előtt – amely számnak Halmay aranyesélyese volt és később világcsúcstartója lett. Ekkor viszont a két szám ütközése miatt nem indulhatott el benne. 

Hiába dolgoztak a körülmények ellene, mégis duplázott 1904-ben, az 50 yard újraúszását meggyőző fölénnyel nyerte meg, ebbe már a bírók sem avatkoztak bele, majd 100 yard gyorson is úgy győzött, hogy nem fért hozzá kétség, ő a legjobb. Az már csak ráadás, hogy 4x50 yardon a mieink a németekkel közösen álltak volna rajthoz, az Egyesült Államok első számú kihívójaként, csakhogy a zsűri nem járult hozzá a közös induláshoz, a dobogó mindhárom helyére amerikai csapat került.