Vizes vb: Kovács Eszter a 40. helyen végzett a toronyugrás selejtezőjében

Vágólapra másolva!
2024.02.04. 13:12
Kovács Eszter a 40. helyen végzett a női toronyugrók vasárnapi selejtezőjében a dohai világbajnokságon.

 

A 18 éves magyar versenyző pályafutása első felnőtt vb-jén szerepelt.

Kovács öt ugrására összesen 193,8 pontot kapott.

Magammal versenyeztem, még másokat ugrom, mint a többiek, nekem még sokat kell fejlődnöm – nyilatkozott a fiatal magyar versenyző az M4 Sportnak. – Próbáltam csak magamra figyelni, belül nagyon összpontosítani, nem figyeltem, mi történik egyébként a versenyen. Az elején nagyon izgultam, szinte remegett a kezem, de aztán sikerült összeszedni magam, és egy egész jó sort lehoztam ahhoz képest, hogy mennyire stresszes egy ilyen szituáció. Az utolsó ugrással, a hátra 2.5 szaltóval voltak gondjaim edzésen, ám ahhoz képest az is jól ment most."

Hozzátette: életre szóló élmény számára, hogy nagy versenyzők mellett lehet, Tom Daleytől például megpróbál autogramot kérni.

A 46 fős mezőnyben – amelyből 18-an jutottak tovább az elődöntőbe – a kínai Csen Jü-hszi végzett az élen nagy fölénnyel.

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: ötből már az ötödik aranynál tartanak a kínai műugrók

Párizs 2024
2024.08.06. 16:27

Videó: íme, az előző öt olimpia aranyérmes férfi páros toronyugrása!

Párizs 2024
2024.07.29. 11:50

Vizes Eb: hetedik a magyar páros szinkronműugrásban

Egyéb egyéni
2024.06.20. 17:06

Vizes Eb: brit és spanyol arany szinkronműugrásban és toronyugrásban

Egyéb egyéni
2024.06.19. 20:38

Megvan a 2025-ös vizes vb pontos időpontja

Úszás
2024.06.07. 16:02

Vízilabda: „Ugyanaz a jó csapat vagyunk” – Vámos Márton a vb-7. helyről

Vízilabda
2024.03.21. 19:50

Vizes vb: példátlanul értékes a magyar vb-sorozat

Úszás
2024.02.21. 16:18

Sportrádió: Leimeter Dóra szerint Fukuoka után az emberi kapcsolatokon kellett sokat dolgozniuk

Vízilabda
2024.02.20. 11:06
Ezek is érdekelhetik