Sakk: közös mezőnnyel kezdődik az országos bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.12.12. 15:14
Összesen 13.8 millió forint a díjazása az idei felnőtt sakk egyéni országos bajnokságnak, amelyet keddtől (mától) december 20-ig rendeznek meg a magyar szövetség Falk Miksa utcai központjában.

A meghívásos ob-n 20 férfi és 10 női játékos ül asztalhoz, akik– a jövő évi budapesti sakkolimpia jegyében – a szövetség újításaként ezúttal közös mezőnyben mérik össze tudásukat.

A versenyt Polyánszky Zoltán, a szövetség elnöke nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: a bajnokságon való részvétel kiváló lehetőség a topjátékosoknak arra, hogy megmutathassák játékerejüket, a hölgyeknek hogy meglepetést okozhassanak, az ifiknek pedig, hogy értékes tapasztalatokat gyűjthessenek. Hozzátette: bízik abban, hogy azok a férfi sakkozók, akik távol maradtak az eseménytől, nem azért nem jöttek el, mert félnek a női játékosoktól.

Az ob lebonyolításában a kilencfordulós svájci rendszert alkalmazzák. A férfiaknál a legjobb tíz versenyző között összesen 8.8 millió, a nőknél a legjobb nyolc között 5 millió forintot osztanak ki. A férfi győztes 2 millió, a női 1.3 millió forinttal gazdagodik.

 

Legfrissebb hírek

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09

Sakk: Rapport 23 lépésben nyert Carlsen ellen a rapid csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.08.02. 19:40

Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.30. 18:10

Sakk: Dudin Gleb a 16., kazah és indiai arany az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2024.06.15. 08:57

Rapport Richárd veretlenül hatodik a taskenti sakktornán

Egyéb egyéni
2024.06.14. 18:52

Sakk: Vajda Szidónia és Kozák Ádám a bajnok

Egyéb egyéni
2024.06.02. 16:32

Áldozat egy vezérért – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.06.01. 23:49

Gledura Benjámin egy partit sem veszített a sakk Sardzsa Openen

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:33
Ezek is érdekelhetik