Párizs 2024: Nagy boldogság és nagy felelősség a kvalifikációs versenyrendezés – Gyulay Zsolt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.13. 11:05
null
Gyulay Zsolt örül a felkérésnek (Fotó: Földi Imre)
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint nagy boldogság, egyúttal nagy felelősség is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felkérése arra, hogy Magyarország júniusban négy sportág olimpiai kvalifikációs versenyét rendezze meg.

 

„Természetesen ez nagy öröm és megtiszteltetés, és nyilván betudható annak, hogy Budapest az elmúlt hat-hét évben rengeteg nagy világversenyt rendezett” – nyilatkozta péntek reggel az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában a sportvezető, azután, hogy csütörtökön négy sportág új, a sportot és a városi kultúrát ötvöző olimpiai kvalifikációs sorozatának egyik helyszínéül választotta Budapestet a NOB végrehajtó bizottsága.

Gyulay Zsolt szerint a mostani felkérésben szerepet játszott a Budapesten sikeresen megrendezett 2019-es Urban Games és a NOB-nál óriási lökést adott a magyar rendezéshez az augusztusi atlétikai világbajnokság is.

„Nyilván ez nagy boldogság és nagy felelősség is” – tette hozzá.

A BMX freestyle, a breaktánc, a gördeszka és a sportmászás sportágakban a párizsi kvóták legalább felét, összesen 464 indulási helyet a két állomásból álló selejtezőn keresztül osztanak ki. Az első versenyt májusban Sanghajban rendezik, a másodikat június 20-tól 23-ig a Ludovika Campuson.

„A Ludovika Campus fantasztikus színhely. Gyakorlatilag ott szinte minden készen áll és tudjuk fogadni a versenyzőket” – hangsúlyozta Gyulay Zsolt, megemlítve azt is, hogy az Európai Olimpiai Bizottságok vasárnap Isztambulban rendezett közgyűlésén Thomas Bach, a NOB elnöke többek között arról beszélt, az olimpiai mozgalomnak nyitni kell a fiatalok felé és be kell vinni a városba ezeket a sportágakat, közel kell vinni a nézőkhöz.

„A fiatalok fogékonyak ezekre a sportágakra és azt gondolom az olimpiai mozgalomnak is szüksége van erre” – fogalmazott a MOB elnöke.

Gyulay Zsolt megemlítette, hogy a NOB felkérését a MOB közgyűlésének el kell fogadnia, ezért szombaton rendkívüli elnökségi ülést tartanak, jövő héten pedig egy közgyűlési szavazást.

A NOB végrehajtó bizottsága a napokban Mumbaiban tartja ülését, majd vasárnaptól keddig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar szempontból is kiemelkedő jelentőségű közgyűlésének lesz helyszíne az indai metropolisz. Gyulay Zsolt ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy reményei szerint az eseményen állandó tagnak választják meg Fürjes Balázst. Szintén fontos kérdés lesz a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok programjának elfogadása. A hagyományos sportágak közül az ökölvívás, az öttusa és a súlyemelés is veszélyben van.

„Ezekkel a sportágakkal kapcsolatban kicsit szkeptikus vagyok. Azt gondolom ugyanakkor, az ökölvívás bármennyire is veszélyben van, ott lesz a programban és bízom benne, hogy az öttusa ezzel az új, megújult formával szintén. A súlyemelés nagy veszélyben van – mondta a MOB-elnök. – Nyilván a hagyományos sportágak mellett kiállunk, de azt látom a nemzetközi mozgalomban, hogy elkerülhetetlen az újítás, az állandó megújulás, az innováció. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak haladni kell a trendekkel, ha a bevételeit növelni akarja, vagy megőrizni. Így biztos vagyok benne, hogy új sportágak be fognak kerülni.”

A beszélgetés során a jövő évi olimpia helyszínéről is szó esett, Gyulay elmondta, hogy a közelmúltban tapasztalt "káoszos helyzet" nem lett jobb az elmúlt időszakban, ezért a MOB-nak fel kell készülnie mindenre. A transzportok intézésénél például sokszor azt javasolták a helyiek, hogy a versenyzők majd metróval közlekedjenek.

„Más alapgondolataink vannak a rendezést illetően. Nem véletlenül kapta meg Budapest az olimpiai kvalifikációs versenyt sem. Párizsban más körülmények lesznek, de alkalmazkodnunk kell. Volt már ilyen olimpia és lesz is – jelentette ki az 1988-as olimpián kajak egyes 500 méteren és a férfi kajak négyessel is aranyérmes korábbi klasszis sportoló. – Azt látom ugyanakkor, hogy minden versenyhelyszínre oda fogunk jutni, a faluban egy jó területet sikerült lefoglalni, bár még egy picit harcolunk a jobb elhelyezkedésért. De azt gondolom, ezzel nem lesz probléma és nem ezen fog múlni, hogy mennyi érmet nyerünk.”

A párizsi játékokra jelenleg 58 kvótával vagy kvalifikációt jelentő eredménnyel rendelkezik Magyarország, ami Gyulay szerint időarányosan jó. Hangsúlyozta, nagyon bízik benne, hogy a remélt 160-180 fős létszám tartható lesz, amihez nagyon kellenek majd kvóták még a csapatsportokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik