Csupasport: pásztortarhonya kovászosuborkával – ez a győzelem titka

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 13:34
Győrffy András 30:17:56-os idővel győzött a MyWay 240 kilométeres távján. A versenyről a csupasport.hu-nak beszélt.

– Egyenletes futással nyert a MyWay 240 kilométeres távján. Gyanítom, elégedett a saját teljesítményével.
– Tavaly is részt vettem a versenyen, akkor harmadik helyen végeztem harmincegy órás idővel – mondta Győrffy András, aki 30:17:56-os idővel győzött a MyWay 240 kilométeres távján. – Most mindenképpen javítani szerettem volna, ám nehéz volt, hogy a frissítőpontok húsz-harminc kilométerenként helyezkedtek el egymástól. Hiába voltak egyéni frissítőim, voltak olyan szakaszok, ahova nem jöhettek velem, például a Keszthelyi-hegységbe. Voltak hullámvölgyeim, szokatlanul nagy meleg volt szeptember végén. Ha nem is pontosan egy időben volt a rajt a Spartathlonnal, de aznap végig lélekben együtt futhattunk a Görögországban éppen akkor versenyző hősökkel. Ez remek ötlet volt Baranyai Mátétól, nekem plusz motivációt adott. Összességében háromnegyed órával megjavítottam a tavalyi időmet, ami első helyet eredményezett, pár órával a férfi mezőny előtt értem célba, ennek pedig nagyon örülök. Igen, elégedett vagyok.– Egyenletes futással nyert a MyWay 240 kilométeres távján. Gyanítom, elégedett a saját teljesítményével.
– Tavaly is részt vettem a versenyen, akkor harmadik helyen végeztem harmincegy órás idővel – mondta Győrffy András, aki 30:17:56-os idővel győzött a MyWay 240 kilométeres távján. – Most mindenképpen javítani szerettem volna, ám nehéz volt, hogy a frissítőpontok húsz-harminc kilométerenként helyezkedtek el egymástól. Hiába voltak egyéni frissítőim, voltak olyan szakaszok, ahova nem jöhettek velem, például a Keszthelyi-hegységbe. Voltak hullámvölgyeim, szokatlanul nagy meleg volt szeptember végén. Ha nem is pontosan egy időben volt a rajt a Spartathlonnal, de aznap végig lélekben együtt futhattunk a Görögországban éppen akkor versenyző hősökkel. Ez remek ötlet volt Baranyai Mátétól, nekem plusz motivációt adott. Összességében háromnegyed órával megjavítottam a tavalyi időmet, ami első helyet eredményezett, pár órával a férfi mezőny előtt értem célba, ennek pedig nagyon örülök. Igen, elégedett vagyok.

A teljes interjú elolvasható a csupasport.hu oldalon.

 

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik