Derby-győzelemről álmodik Suták Csenge, Magyarország legeredményesebb női zsokéja

Fantasztikus mérföldkőhöz érkezett Suták Csenge idén július 30-án. A 31 éves zsoké első helyen végzett az 1200 méteres Dámaversenyen, s ezzel megszerezte pályafutása kétszázadik győzelmét a galopp szakágban.

Hogy mindez milyen volumenű teljesítmény, arról elég csak annyit: magyar női zsoké korábban még csak megközelíteni sem tudta a kétszázas mezsgyét (az örökrangsor második helyén az 1999-ig Magyarországon lovagoló, amúgy új-zélandi Marianne K. Elmiger áll 104 első helyezéssel, bár őt Gönczi Rebeka hamarosan utolérheti), s a jelenlegi aktív hazai lovasok között is csupán két férfi kolléga, Stanislav Georgiev (456) és ifj. Kozma István (449) számlál több futamgyőzelmet.

Suták Csenge azóta már a 201. sikerét is megszerezte, és mivel még közel sem jutott túl pályafutása zenitjén, talán megkockáztatható, a háromszázas álomhatár elérése sem lehetetlen a nyíregyházi születésű lovas számára. Persze akadnak azért ennél „közelebbi” tervei is a jelenleg a szlovák Jozef Roszival idomár istállójával szerződésben álló zsokénak, akivel nem valamelyik vasárnapi versenynapon, hanem a hétindító hétfői tréningje alatt beszélgettünk. Dunakeszin, a végtelennek tetsző Alagi Lóversenypálya és Tréningközpont két istállója között – sőt, ha a helyzet, pontosabban valamelyik angol telivér úgy kívánta, bent az istállóban is.

– Azt mondta, szerencsénk van, hogy nem versenynapon találkozunk. Akkor nem ennyire közlékeny?
– Akkor nem vagyok ennyire nyugodt.

– A futamok kimenetele miatt izgatott?
– Persze, mindig győzni szeretnék, és ilyenkor dolgozik bennem a versenyszellem.

– Miért éppen a lovaglást választotta?
– Beleszülettem a sportágba. Édesapám, Suták János már gyerekkoromban is tartott lovakat otthon, de a nővérem, Vanda is lovagolt. Miért éppen én maradtam volna ki belőle?!

– Ettől még speciel választhatott volna valami „hétköznapibb” sportágat is. Torna, atlétika, úszás, vagy nyíregyháziként szinte kínálta magát a röplabda.
– Atletizáltam, és nem is ment rosszul. Távolugrásban diákolimpiát nyertem, a 4x400-as váltó tagjaként pedig egy ízben másodikok lettünk a korosztályos országos bajnokságon. Mondogatták is, hogy ha egy kicsit komolyabban foglalkoznék a 400 méterrel…

– …ott lehetett volna akár a budapesti világbajnokságon is?
– Erre nem tudok reálisan válaszolni.

– Nézőként kint volt?
– Csak a televízió előtt szurkoltam.

– És nem játszott el közben a gondolattal, hogy mi lett volna, ha…?
– Dehogynem. Ám most is csak arra jutottam, mint korábban, vagyis hogy engem a lovaglás jobban érdekel.

KISPAJTÁS AZ ELSŐ, SOLAR A KÉTSZÁZADIK

– Édesapja az elmúlt években négyszer lett sampion az ugró idomárok között, és a neve igen jól cseng a hazai lósportban. Vanda nővére pedig 2008-ban megnyerte az akkor először megrendezett Nemzeti Vágtát a Hősök terén. Mindezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy önnek már csak rá kellett lépnie a kikövezett útra. Stílszerűbben: felülni a családi nyeregbe.
– Ennyire azért nem volt egyszerű. Még az elején leestem néhányszor a lóról, ettől megijedtem és sokáig nem is nagyon szerettem volna komolyabban foglalkozni a lovaglással.

– Mégis folytatta. Finom nyomásgyakorlás szülői részről vagy csak a gének törtek utat?
– Á, senki sem erőltette, apa kifejezetten nem is szerette volna, hogy lóra üljek. De valahogy izgalmas volt ez a világ, és tizennégy éves koromtól fogva elkezdtem rendszeresen lovagolni. Emlékszem, volt egy nagyjából velem egykorú lovas lány, aki egyszer olyan szerencsétlenül esett le a lóról, hogy az állat rálépett az arcára. Azt hittem, soha többé nem ül újra nyeregbe, ám azt mondta, dehogynem, csinálja tovább. Tántoríthatatlan volt. Azt hiszem, az ő példája adta meg nekem a végső lökést: ha ő nem fél, akkor nekem sem kell.

– És azóta nem is fél?
– Soha, egy pillanatra sem.

– Pedig sokszor elkerülhetetlenek a sérülések.
– Bizony, nekem is tört már el a kulcscsontom, kétszer is. De hát minden sportágnak, sőt minden szakmának megvan a maga veszélye.

– A lovaglás szeretete ezek szerint mindent felülír?
– Igen, bár érdekes, eleinte nem is a lovaglást szerettem annyira, hanem magukat a lovakat. De bárhogy is, alighanem a győzelem iránti olthatatlan vágyam hajtott mindig előre. Mert akármit is csinálok, legyen az sport vagy társasjáték, mindig én szeretnék nyerni.

– Rossz vesztes?
– Gyerekkoromban nemigen tudtam veszíteni. Most már talán tudok, bár nagyon nem szeretek.

– Tizennégy évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a lovaglással, tizenhét évesen, 2009-ben pedig már versenyt nyert a felnőttek között Kispajtás nyergében. Örök emlék?
– Igen, az első nagy siker kitörölhetetlenül belém ivódott, főleg, mert édesapám lovának nyergében győztem. Kispajtás egyébként olyan ló volt, aki nagyon akar menni már az elejétől fogva, kicsit vissza is kellett fognom.

– Mindez jó fél évvel azután történt, hogy a nővére megnyerte a Nemzeti Vágtát. Volt önök között ekkor bármiféle rivalizálás?
– Nem, bár azt mindig is sajnáltam, hogy én nem nyertem meg a Nemzeti Vágtát, noha a 2011-es Nyírségi Vágtán első helyen végeztem. Viszont mivel a testvéremmel egy iskolába jártunk, és mindketten lovagoltunk, én voltam a kishúg, akit rendszeresen összehasonlítottak vele. Bevallom, roppant mód zavart.

– A kétszázadik diadal hasonlóképp beleégett az emlékezetébe?
– Igen, hiszen mégiscsak egy régóta üldözött célt valósítottam meg. Solar nyergében lovagolva nyertem meg a Dámaverseny hendikepfutamot, és nagyon boldog voltam, hogy sikerült.

DERBY-DIADALLAL LENNE TELJES A KARRIERJE

– Minden nagy győzelmére jól emlékszik?
– A fontosakra mindenképpen. Ilyen volt természetesen a századik sikerem, ami ugyancsak egy emlékezetes mérföldkő volt a pályafutásomban, ráadásul az éppen egy rangos verseny volt, a 2018-as Bábolna Díj. Emlékszem, Uccellinóval győztem, és úgy terveztem, hogy hosszú ideig az lesz az utolsó lovaglásom, mivel ekkor már három hónapos terhes voltam a kislányommal, Zarával és nem akartam tovább kockáztatni. Egy-két versenynapot ugyan még ráhúztam, de csak a következő tavaszon tértem vissza.

– Melyik volt a legnagyobb presztízsű sikere?
– A Nemzeti Díj, amit 2016-ban nyertem meg My Luck nyergében – az egyik legjobb ló volt, amelyiken valaha is ültem. Ez a verseny az úgynevezett „Hármas Korona” első állomása az évadban, a Magyar Derbyvel és a St. Legerrel alkot hármas egységet. Ritka, bár nem lehetetlen, hogy ugyanaz a hároméves telivér mindhármat megnyerje az adott naptári évben.

– Ez lehetne akár a nagy célja is.
– Akár, de a leginkább egy Magyar Derby-győzelemre vágyom. Egyszer már közel voltam a sikerhez, 2018-ban a nagyszerű Messerschmitt nyergében második lettem az év legjelentősebb magyar galoppviadalán Zdenko Smida és Eminens nevű lova mögött. És persze a sampioni címnek is lenne még helye a gyűjteményemben. Második már többször voltam a szezonvégi összevetésben, a legjobb háromban rendre ott vagyok, viszont a győzelemhez egy kicsi eddig még mindig hiányzott. Arra viszont mérhetetlenül büszke vagyok, hogy alkalmam nyílt már a nemzetközi porondon is megméretnem magam, és nem vallottam szégyent. Svájcban, St. Moritzban rendezik a helyi befagyott tó jegén a nagy hagyományú White Turf-versenyt, amelyen 2018-ban második lettem. De említhetném a 2017-es lovas-világbajnokságot is, amikor is arab telivért lovagolva megnyertem a sorozat lengyelországi futamát, és azzal bejutottam az Abu-Dzabiban rendezett vb-döntőbe.

– A többi zsokéval összehasonlítva elképesztően sok versenyen vesz részt egy évadban. Ha csak a 2023-as statisztikáját nézzük, eddig 113-szor állt be a rajtgépbe az idei galoppfutamokon, jóformán majdnem annyiszor, mint az ez évi győzelmi lista első két helyén álló ifj. Kozma István, Stanislav Georgiev kettős összesen. Mi hajtja ennyire? A versenyszellem, a bizonyítási vágy, netán a megélhetés?
– Nem tudok, és nem is szeretek valamit félgőzzel, csak „őrlángon égve” csinálni, nekem kell, hogy ha valamiben benne vagyok, abban legyek benne teljesen. Nem tagadom persze, hogy a lovaglással keresett pénz sem megvetendő, mert ez teszi lehetővé, hogy szabadon élhessek, és arra jusson időm, ami nekem fontos. De a sok versenyrészvétel legfőbb mozgatórúgója mégis az állandó és múlhatatlan győzni akarásom.

– Kislánya, Zara sem nyerhet az anyukája elleni játékokban?
– Vele természetesen kivételt teszek, de például a tágabb famíliában már nem szívesen játszanak ellenem a gyerekek.

– És a zsokétársak? Közöttük mennyire számít, hogy nő? Vagy már a neme helyett az eredményei adnak témát?
– Egyre több a női zsoké a galoppversenyeken, és ha versenyképesek vagyunk, az kétségtelenül könnyebbé teszi a be- és elfogadást. Ugyanakkor mivel családilag kötődöm a sportághoz, eleve egyszerűbb helyzetben vagyok.

ÓVODA, TRÉNING, MAJD IRÁNY AZ ISKOLAPAD

– Miért lehet sikeresebb egy női zsoké, mint mondjuk egy férfi?
– Jó kérdés, talán könnyebben megtaláljuk a lovakkal az összhangot, illetve a könnyebb testsúlyunk is előnyt jelenthet – nem kell fogyasztanunk, hogy hozzuk az ötven-egynéhány kilót. Ugyanakkor az is igaz, hogy fizikailag hátrányban vagyunk a férfi lovasokhoz képest.

– Sejti már, mihez kezd majd, ha véget ér a lovaspályafutása? Folytatja édesapja munkáját, tenyésztő lesz és idomár, vagy talán a jövő nagy zsokéit kívánja kinevelni?
– A lovaktól, a lovas közegtől aligha tudnék elszakadni, tekintve, hogy azóta az életem részét képezi, hogy újszülöttként hazakerültem a kórházból. Viszont más is vonz. Már elvégeztem a Testnevelési Egyetem testnevelés-gyógytestnevelés tanári szakát, és megszereztem a lovasedzői képesítést is, a minap pedig elsőévesként megkezdtem a pszichológiai tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetemen.

– Netán sportpszichológusnak készül?
– Még ezt sem zárom ki, de kétségtelen, hogy nagyon érdekel ez a tudományág, és úgy érzem, a diploma megszerzése után hasznát is tudnám venni.

– Hogyan tudja majd összeegyeztetni a tanulást és a sportolást?
– Eddig is megoldottam, szerencsére Zara lányom is egyre nagyobb, könnyebben megy majd a programegyeztetés. Az biztos, hogy hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken Dunakeszin tréningezem. Roszival mestertől kaptam némi engedményt, nem kell hatra kimennem, így én vihetem a kislányomat óvodába. Hét-nyolc körül azért már így is lóháton vagyok, és folyamatosan dolgozunk délig, egyig, mikor hogy szükséges.

– Van kedvenc versenytávja?
– Kimondottan kedvelem a rövidebb futamokat, mert ott nagyon észnél kell lenni, nem fér bele a hiba. Bár a hosszabb távokon meg éppen az a jó, hogy precízen fel kell építeni a versenyt, kidolgozni a taktikát, mindezt a ló, a lovas, az ellenfelek és a körülmények aktuális állapotához igazítva.

– Néhány hete együtt versenyezhetett a Kincsem Parkban az olasz zsokézseni Frankie Dettorival, és testközelből láthatta a négy, angliai tenyésztésű telivér futását és teljesítményét is. Versenytársként ön is élményként fogta fel a világsztárok szereplését?
– Úgy tekintettem a jelenlétükre, mint a szintre, amit egyszer jó lenne elérni. Dettorit amúgy nagyon kedvelem, vágytam is már rá, hogy egyszer együtt versenyezhessek vele. Egyedül azt sajnáltam, hogy bár az egyik futamban előtte végeztem, de győzni nem sikerült ellene. Mert ahogy már említettem, én minden helyzetben nyerni akarok.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 16-i lapszámában jelent meg.)