Párizs 2024: a franciák többsége aggódik a biztonság miatt

Vágólapra másolva!
2023.08.07. 13:02
null
Aggasztja a franciákat a biztonság a jövő évi olimpián (Fotó: AFP)
A jövő nyári olimpiával kapcsolatban megkérdezett franciák többségét aggasztják azok a biztonsági és közlekedési problémák, amelyekkel a játékok során szembesülhetnek – derült ki az Elabe közvélemény-kutató friss felméréséből.

A francia cég összegzése szerint a fő félelmek a biztonsággal kapcsolatosak (63 százalék), a közlekedési aggályok a második helyen állnak (58 százalék). Az ezer válaszadó 20 százalékát lelkesíti a közelgő sportesemény, 48 százalékuk azt mondta, hogy nem érdekli az olimpia, míg 32 százalék szkeptikusan nyilatkozott.

A véleményt nyilvánítók 64 százaléka biztos abban, hogy minden olimpiai létesítményt időben üzembe helyeznek. A párizsiak bő kétharmada (67 százalék) úgy gondolja, a főváros készen áll majd arra, hogy hatalmas vendégáradatot fogadjon. Ugyanakkor míg a turistasereg megjelenését a megkérdezettek fele összességében pozitívnak tartja, 49 százalékuk éppen ellenkezőleg, elégedetlen ezzel a kilátással.

Hetvenhárom százalék túl magasnak tartja a jegyek árát, s mindössze kilenc százalék gondolja úgy, hogy az alacsony jövedelműek kedvezményes viteldíjak mellett élvezhetik majd az élő versenyeket. A válaszadók 68 százaléka szerint a játékok szervezési költsége túl magas (2023 márciusában mintegy 8.8 milliárd eurónyi összegről szóltak a hírek, a biztonsági költségek nélkül).

A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik. A játékok megnyitójára a Szajna folyón kerül sor, ekkor a nemzeti csapatok áthajóznak Párizs központján. A parton várhatóan 600 ezer néző foglalhat majd helyet. A rendet a francia főváros utcáin ezen a napon 45 ezer rendfenntartó ellenőrzi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik