Röptenisz: bajnokságot rendeznek Szegeden

Vágólapra másolva!
2023.07.31. 12:58
null
A turuljáték idén 120 éves (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Turuljáték-, vagy más néven röptenisz-bajnokságot rendeznek vasárnap Szegeden, a különleges labdajáték idén százhúsz éves – tájékoztatták a torna szervezői az MTI-t.

 

A turuljáték szabályait 1903-ban ismertette és adta ki Halácsy Antal játék-, torna- és vívómester. Ezt követően az ország nagyvárosaiban a sportágat népszerűsítő körútra indult, de a játék csak Szegeden vert gyökeret, és vált az elsősorban szegényebb társadalmi rétegek szórakozásává.

A turult a teniszhez hasonlóan egyéniben vagy párosban játsszák 5x10 méteres pályán, amelynek felezővonalán, két méter magasban háló van kifeszítve. A versenyzők a teniszlabdát különleges keményfa ütőkkel hozzák játékba. Az ütők egy legfeljebb 15 centi átmérőjű korongból és annak középpontjához merőlegesen rögzített nyélből állnak. A kezdetben a nyél hosszabb volt – és mivel a játék a vívás megalapozó sportágaként indult – azt a végénél vagy a közepénél marokra fogták a versenyzők. Ma már a nyél legfeljebb 18 centis lehet, és többféle – tenyeres, tollszár vagy az ujjak közé rögzített – fogásmód is használatos.

A turul más ütős labdajátékokhoz hasonlóan zajlik, ám sajátossága, hogy az adogatás joga az előző labdamenetet elvesztő játékosé. A játszmát az a játékos nyeri, aki legalább két pont különbséggel szerez hat pontot. A mérkőzés a nőknél kettő, férfiaknál és párosban három nyert játszmáig tart. A páros játéknál a labda megütése nincs sorrendhez kötve.

A vasárnapi bajnokság Dr. Harsányi Géza gyermek- és tüdőorvosnak állít emléket, aki a 20. század második felének volt kiemelkedő játékosa, egyéniben és párosban 22 bajnoki címet szerzett. A tornán női, férfi, páros, valamint gyermek, ifjúsági és szenior kategóriákban is rendeznek mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Szabadidősport: futóünnep a főváros szívében

Atlétika
2024.04.21. 21:05

Szabadidősport: díjazták a legaktívabb idős gyaloglókat

Egyéb egyéni
2023.12.19. 19:17

MSÚSZ: idén is díjazzák az év szabadidősport-rendezvényét, a jelöléseket december 20-ig várják

Egyéb egyéni
2023.12.13. 19:07

Schmidt Ádám: Összefogásra van szükség, amellyel lehetőségeket kell teremtenünk

Egyéb egyéni
2023.10.20. 09:47

Szabadidősport: háromezernél is több futó világította be a Puskás Arénát

Egyéb egyéni
2023.10.01. 08:33

Szabadidősport: vasárnap 18. alkalommal lesz a NATO-futás

Atlétika
2023.09.23. 09:21

Olimpiai bajnokokkal lehet együtt sportolni pénteken a Városligetben

Egyéb egyéni
2023.06.19. 16:36

Szabadidősport: huszonkétezer induló az idei Ultrabalatonon

Egyéb egyéni
2023.05.03. 12:40
Ezek is érdekelhetik