Szabadidősport: futóünnep a főváros szívében

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 21:05
null
A közösségi élmény mellett jó ügyet is szolgáltak a résztvevők (Fotó: Dömötör Csaba)
Több mint húszezren mozogtak két nap alatt a tavasz legnagyobb futóeseményén, a 39. Telekom Vivicittán. A résztvevők a mesterséges intelligencia segítségével honlapunkon is megjeleníthették a személyre szabott összefoglalójukat.

 

Impozáns környezetben, gyönyörű napos időben és igazi futóhangulatban ünnepelték a tavaszt az idei, immár 39. Telekom Vivicittán. A hétvége két napja alatt 12 távon összesen 23 569-en mozogtak a tavasz legnagyobb futóeseményén, amelyen 102 ország több mint 2200 futója vendégeskedett. A közösségi élmény mellett jó ügyet is szolgáltak a résztvevők: a tíz karitatív szervezetnek nyújtott támogatás összege elérte a 10 millió forintot.

A szombati nap emlékezetes pillanata volt a több mint 600 fős SUHANJ! Futam, amelynek fogyatékkal élő és ép résztvevői együtt bizonyították, hogy a mozgás öröme mindenkié. A hétvége második napját az ikonikus félmaraton nyitotta, amelyen egyéniben (Vivicittá Félmaratoni), párosban (Szimpatika Páros), vagy trióban (YoPro Trió) teljesítették a résztvevők a Budapest világörökségi részein kanyargó távot. A három számban közel 9 000 lelkes amatőr és profi futó állt rajthoz, a gyönyörű, napsütéses futóidőben, hogy mosolyogva érhessen célba a Margitszigeten.

Míg a futók és túrázók Budapest legszebb részeit fedezhették fel, addig a kísérők és családtagok a Nagyréten felállított kiállítói sátrakban és különböző programokkal tölthették el az idejüket.

Az esemény záró száma a hagyományoknak megfelelően a hagyományos 10 km-es futás volt, amelyet a férfiak között Dobi Gergő (DSC-SI) nyert meg Marx Balázs (GYAC) és Honti Marcell (VEDAC) előtt, a nőknél Horváth Karolina diadalmaskodott, megelőzve a dán Laura Kassemet és Kovács Fruzsinát (Budaörsi Triatlon Klub).

Az idei esemény különlegessége volt, hogy a főszponzor Telekom által biztosított mesterséges intelligencia segítségével minden induló a választott táv teljesítése után személyre szabott összefoglalót kapott, és eldönthette, megosztja vagy akár a Nemzeti Sport online felületén is megjelenítheti – ezzel a lehetőséggel rengeteget éltek is.

A 21 kilométeres távon közel 9000 amatőr és profi futó állt rajthoz a gyönyörű, napsütéses futóidőben, a cél a Margitszigeten volt. A nemzetközi hangulatot jelzi, hogy a hétvégén 102 ország több mint 2200 futója vendégeskedett Budapesten.

39. VIVICITTÁ
FÉLMARATONI
Férfiak
1. Vásárhelyi Máté 1:08:24 óra
2. Horváth György 1:11:44
3. Németh Gergő 1:11:56
Nők
1. Nagy Julianna 1:21:35 ó
2. Anasztaszja Daskevics (fehérorosz) 1:23:14
3. Bátai Réka 1:23:52
10 KM
Férfiak
1. Dobi Gergő 31:32 perc
2. Marx Balázs 32:08
3. Honti Marcell 32:14
Nők
1. Horváth Karolina 36:20 p
2. Laura Kassem (dán) 37:43
3. Kovács Fruzsina Dóra 37:49

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
21 órája

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
Tegnap, 13:18

Molnár Attila Femke Bol edzőjénél folytatja Hollandiában

Atlétika
2025.09.27. 13:18

Atlétika: hazatérésre készül Egyiptomból Annus Adrián – sajtóhír

Atlétika
2025.09.25. 17:58

Atlétika: Szabados Ármin nem tett le az U20-as világrekordról

Utánpótlássport
2025.09.25. 16:30

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Magyarország legnépesebb szabadidős sporteseménye lesz az idei Budapest Maraton Fesztivál

Atlétika
2025.09.24. 08:13

A legjobb cipők kemény felületre – mire kell figyelni?

Atlétika
2025.09.23. 08:58
Ezek is érdekelhetik