EJ, strandkézilabda: szétlövéssel dőlt el, ezüstérmes a magyar válogatott

PATAI GERGELY (Chorzów)PATAI GERGELY (Chorzów)
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 21:44
null
Fotó: olimpia.hu
Az első játékrészben a spanyol, a másodikban a magyar strandkézilabda-válogatott volt jobb az Európai Játékok döntőjében, amelyben szétlövéssel vereséget szenvedett Gulyás István együttese.


KARNEVÁLI FORGATAGBA CSÖPPENT férfi strandkézilabda-válogatottunk, amikor csütörtök este megérkezett Tarnówba, ahol a női tornán bronzérmes németek ugráltak a hazájukban méltán népszerű slágerre, a So ein schöner Tag-ra. Ekkor még abban reménykedtünk, hogy a mieinknek is szép napjuk, vagyis inkább estéjük lesz, merthogy időközben besötétedett, az ipari negyed talpalatnyi zöldterületén felállított ugrálóvár is elcsendesedett.

Az arénában viszont csak ekkor indult be igazán a buli, a szervezők jó érzékkel Johannes Brahms ötödik Magyar Táncával köszöntötték a magyar együttest, amely három héttel az Európa-bajnokság után az Európai Játékokon is döntőt játszhatott, ezúttal Spanyolország ellen. Gulyás István együttese az elődöntőben a portugálokat búcsúztatta, az első játékrészt nagy csatában, a másodikat simán nyerte meg.

Balogh Ádám bravúrjaival és Gyene Norbert góljaival kezdődött a finálé, a támadásban lendülettel, védekezésben kellő agresszivitással játszó magyar csapat három perc elteltével már hat ponttal vezetett. Miközben a riválistól csak a nyúl, Pablo Martín találta meg a lövőhelyzeteket, a mieink a látványra is adtak: Gyene már megfordult saját tengelye körül, amikor feladta a labdát kínaira Kun Attilának – a spanyol kapus szemmel sem tudta követni az akciót.

Azért várható volt, hogy az ibériaiak idővel felveszik a ritmust, sajnos így is történt, az első félidő végjátékához érkezve egálra álltak a felek. Felváltva szereztek két pontot érő gólokat a csapatok, az utolsó tíz másodpercben 22–22-nél a spanyolok támadhattak, akiknek ekkor már egypontos találat is elég volt – meg is nyerték a játékrészt.

Ahogy Gulyás István elmondta az elődöntő után, a sportág sajátossága, hogy olykor nyomokban sem hasonlít a második félidei játék képe az elsőre. Ezúttal is minden fordítva történt: a spanyolok kezdtek jobban, elléptek néggyel, de a mieink egyenlítettek, majd Nahaj László védése után John András góljával már vezettek is.

„Mindent bele!” – érkezett a buzdítás a lelátóról, a magyar küldöttségből ugyanis sokan vállalták az egyórás utat Krakkóból, hogy szurkolhassanak strandkézilabdázóinknak. Két perc volt hátra a játékrészből, amikor négy volt közte, de már a javunkra, ám csapatunk egyik legjobbja, Gyene büntetőt hibázott, a spanyolok pedig ledolgozták hátrányukat. Ugyanaz a lemez szólt, mint alig húsz perccel korábban: tíz másodperccel a vége előtt döntetlen, csak ezúttal a mieink támadtak, azonban nem tudtak betalálni. Aranygól döntötte el a félidőt, amelyet a feldobás után Hajdú Péter szerzett meg – szétlövésre mentettük a meccset!

Első kísérletünknél John András kezéből kiesett a labda, de Nahaj védte Sergio Venegas lövését, öt pár után nem volt döntés. A folytatásban fordított sorrendben próbálkoztak a felek, az első két játékos egyik oldalon sem hibázott, ám Kun Attilára belemenést fújtak, Alberto Castro pedig egypontossal megnyerte a döntőt csapatának. A magyar válogatott az Eb-győzelem után az Európai Játékokon ezüstérmet szerzett, amely a csalódás után néhány nappal csillog majd igazán fényesen.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik