Pápaszéli riporter – Martí Zoltán magyar válogatott mezt adott át őszentségének

– A havannai reptéren voltál?
– ???

– José Martíról nevezték el.
– Ja, erre gondolsz! Több helyről hallottam már, hogy a híres kubai költő-szabadságharcos volt a dédnagypapám, de ez nem igaz. Édesapám sem Kubából származik, ő katalán. Több mint negyven éve turistaúton járt Magyarországon, édesanyám volt a csoport idegenvezetője, egymásba szerettek. 1980. októberében Barcelonában volt az esküvőjük, két bátyám, Tibor – az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének történésze – és Árpád ott született, majd 1985-ben Magyarországra jöttek, Gellért, a legfiatalabb bátyám és én már Budapesten. Édesapám a spanyol nagykövetségen dolgozik, büszke katalán, de legalább annyira büszke spanyol is. A Camp Nou közelében nőtt fel, bérletes volt. Többször jártam Barca-meccsen, az akkori csapatból a kedvenc játékosom az argentin Javier Saviola volt.

– Gondolom, akkoriban csak még mint szurkoló...
– Persze. Bencés gimnáziumban, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán tanultam. Ismerkedésem a médiával a Mária Rádióban kezdődött, közéleti reggeli műsort vezettem, körülbelül a nagyszüleim generációjának.

– Ehhez képest éles váltás, amikor például Sztanyiszlav Csercseszovval készítesz rövid interjút egy-egy Fradi meccs után.
– Valóban. Gyakran jártam focimeccsre, ott ismerkedtem meg Horváth Gergely Áronnal, aki a Magyar Lelátó magazint szerkesztette, oda írtam cikkeket, mint mindenki, önkéntes alapon. Sportos mivoltom mellett megmaradtam a kereszténységgel is foglalkozó újságírónak. Első munkahelyem a Keresztény Élet hetilap volt, alig több mint két hétig, 2014. április elsejétől tizenhetedikéig.

– Meguntad?
– Dehogyis, csak elhívtak az MTVA online szekciójához, majd a sajtóosztályhoz, amelynél megtanultam a hivatali kommunikáció csínját-bínját. Én írtam meg az M4 Sport indulásáról szóló kommünikét 2015-ben, majd egy év múlva már a sportcsatornánál dolgoztam.

– Legtöbbször a pálya szélén láthatunk, amint játékosokkal, edzőkkel beszélsz az éppen befejeződő mérkőzésről.
– Nem könnyű, főleg, amikor arról faggatom őket, miért kaptak ki. Viszont vallom, azokat a kérdéseket kell feltennem, amelyek a tévékészülék előtt ülő nézőt is leginkább érdeklik.

– Az utóbbi időben elterjedt itthon, hogy a riporter csak tolmácson keresztül kérdezheti az interjúalanyt. Szerintem ez rossz gyakorlat, egyrészt, mert azt sugallja, hogy tompítani kell egy-egy tréner, futballista szavait, ami azért álságos, mert manapság már sokan tudnak angolul, németül, tehát ők úgyis megértik, mi is hangzott el. Másrészt mindez a pályaszéli riporterre sem vet jó fényt, úgy tetszhet, mintha nem ismerne idegen nyelvet. Apropó, te milyen nyelven beszélsz?
– Spanyolul és angolul. A tolmácsok többségével nagyon jóban vagyok, segítőkészek. A klubok azt gondolják, ez a jó megoldás, és néha idő sem lenne lefordítani utólag az elmondottakat. Gyakran figyelem a hasonló külföldi interjúkat, amikből sokat lehet tanulni, s mindig elolvasom a sajtótájékoztatón elhangzottakat, hogy nem hagytam-e ki valamilyen fontos kérdést.

– Mindig csak a pálya széle? Nem gondoltál arra, hogy közvetíts is?
– Még 2010-ben megnyertem egy kommentátorversenyt a közmédiában, de aztán másképpen alakult, most már talán le is mondtam róla. Így is sok fantasztikus élményben volt részem: jártam a tokiói, pekingi olimpián, két BL-döntőn, s most már javában készülök az isztambuli Manchester City–Internazionale fináléra. Társszerkesztőként dolgozom NB I-es és NB II-es meccseken. Tokióban én kérdezhettem Szilágyi Áront harmadik olimpiai bajnoki címe megszerzése után. Egy külföldi kolléga azt hitte Áronról, hogy ő a legyőzött olasz, Luigi Samele – a mi kardozónk reakciója: „Meg kell nyernem a negyedik aranyamat is, hogy megismerjenek...”

– Hét éve nagy feltűnést keltett, hogy megalapítottad a 777blog.hu keresztény portált. Gondolom, a névválasztás nem volt véletlen. Ahogy egy korábbi interjúdban fogalmaztál: „Van egy teológiai része a válasznak és van egy közéleti. A teológiai válasz az, hogy a 777 a Szentháromság jelképes száma, ugyanúgy, mint a hármas. Ugyanakkor már a névválasztásunkkal meg szerettünk volna szólítani olyan embereket, akik adott esetben nem is kattintanának egy ilyen típusú oldalra. Sokan elgondolkodnak, hogy van 444, van 888, akkor mi az a 777. Kis kavicsokat szeretnénk bedobni a vízbe, amelynek köszönhetően nagyobb figyelmet kap a kereszténység és a keresztény közélet. Úgy tűnik, hála Istennek, sikerül.”
– Szerencsére sikerült, nagy köszönet érte a kollégáimnak. Ma már 94 ezer követőnk van a Facebookon. Többször rendeztünk kerek­asztal-beszélgetéseket, könyveket adtunk ki, nagy siker volt az Istennel a műtőben című, doktor Csókay Andrással készült interjúkötetem, amire rendkívül büszke vagyok. Mint ahogy arra is, hogy nemrégiben az M1 felkérésére interjút készíthettem Novák Katalinnal. A köztársasági elnök asszony is gratulált a 777-hez, mondanom sem kell, ennek mennyire örültem.

– A futballpályákon gyakran nem az angolkisasszonyok modorában beszélnek, gondoljunk csak a nézőtéri bekiabálásokra vagy a játékosok nem éppen szalonképes megjegyzéseire. Vallásos emberként ez nem zavar?
– Álságos lennék, ha csak egy szóval, igennel válaszolnék. A sport más közeg, voltam olyan meccsen, amelyen papok, lelkészek fociztak, bizony, akkor is hallottam néhány csúnya szót.

– Ha már szóba hoztad az álságosságot... Nem tartod annak, ahogy egyre több labdarúgó pályára lépve, vagy a gólja után keresztet vet, vagy amikor nemrégiben premier plánban mutatta a tévé, amint a BL-döntőbe jutást követően, a füvön imádkozik az Inter csatára, Romelu Lukaku?
– Sok hívő labdarúgó van, az ő esetükben ez semmiképpen sem álságos. Lukakuról tudom, hogy nagyon vallásos, mint ahogy a korábbi sztár, Kaká is, anno bejárta a világsajtót a fotó, amint „I belong to Jesus” feliratú mezben térdel a gyepen. Jack Grealishről kevesebben tudják, hogy mélyen hívő, s hogy mennyire támogatja az elesetteket. Amikor a legutóbbi világbajnokságon gólt szerzett Irán ellen, sajátos mozdulatsorral ünnepelt. Kiderült, hogy segít egy súlyosan beteg gyereket, aki megkérte, ha gólt szerez a vébén, így ünnepeljen. Megtette.

– Visszatérve a 777-re, a köztelevízió mellett e portálnak is köszönheted, hogy ott lehettél azon tudósítók között, akik a Ferenc pápát Rómából Budapestre szállító repülőgépen utazhattak. Egy bejegyzésedben azt írtad, erre az időre pályaszéli riporterből pápaszéli riporter lettél.
– Így van, óriási élmény volt. Hetvenhárom újságíró, köztük hét magyar kapta meg a nem mindennapi lehetőséget. Már csütörtökön Rómába repültünk, alapos felkészítésen vettünk részt a Vatikánban. A pénteki repülőúton nem mi mentünk oda Ferenc pápához, hanem annak ellenére, hogy nehezére esik a járás, ő jött hozzánk. Két ajándékot adtam át neki, egy hortobágyi csikóskalapot és egy Papa Francesco 2023 feliratú magyar válogatott mezt.

– Szót is tudtál váltani őszentségével?
– Erre nemigen volt lehetőség. Egy vatikáni sajtós kolléga kísérte, ő mutatott be minket Ferenc pápának, aki megköszönte az ajándékot, s nagy meglepetésemre a futballt nagyon kedvelő szentatya emlékezett rá, hogy amikor 2019-ben Csíksomlyón járt, ott is kapott hasonló focidresszt. Apostoli látogatása szinte minden pillanatában tapasztalni lehetett, hogy szereti Magyarországot, a magyar embereket. A Papp László Budapest Sportarénában több mint tízezer fiatallal találkozott, felemelő esemény volt, ő is nagyon jól érezte magát, beszéde java részé­ben improvizált, ezt is amolyan sportos megoldásnak találtam.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 27-i lapszámában jelent meg.)