Kick-box: Veres vk-sikerekkel hangolt az Európai Játékokra

Vágólapra másolva!
2023.05.23. 16:41
Veres Richárd és Mónus Viktor is duplázott a felnőttek között a Törökországban lebonyolított kick-box világkupán.

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint az isztambuli viadalon 42 ország több mint 2800 harcosa lépett tatamira és szállt ringbe, köztük 54 magyar – hasonlóan nagy mezőny várható majd a soron következő, júniusi budapesti vk-n is.

A törökországi versenyen a pointfighting szabályrendszerben Veres Richárd megnyerte súlycsoportja, a 63 kg küzdelmeit és diadalmaskodott a súlycsoportoktól független Grand Champion versenyszámban is. A rutinos sportoló a két arannyal jelezte, hogy éremre tör majd a júniusi, lengyelországi Európa Játékokon is, amelyre rajta kívül másik nyolc magyar kick-boxos is kivívta az indulás jogát.

Veres Richárdhoz hasonlóan két elsőséget szerzett Isztambulban a felnőtteknél a formagyakorlatos Mónus Viktor, aki a kreatív fegyveres, illetve a zenés fegyveres kategóriában is a legjobbnak bizonyult.

A törökországi éremtáblázaton a nemzetek között Magyarország a harmadik helyen végzett, míg a résztvevő 78 egyesület között a Halker-Király Team a negyedik legeredményesebbnek bizonyult.

A sorozat következő állomására, a 28. Magyar Kick-box Világkupára június 16-18-án kerül sor a BOK Sportcsarnokban.

KICK-BOX
VILÁGKUPA, ISZTANBUL
POINTFIGHTING, FÉRFIAK:

63 kg: 1. Veres Richárd
+94 kg: 3. Opauszki Dávid
Grand Champion: 1. Veres Richárd
NŐK
50 kg: 3. Petró Lili
60 kg: 2. Busa Andrea
65 kg: 3. Busa Andrea
Grand Champion: 2. Busa Andrea
LIGHT-CONTACT, FÉRFIAK:
63 kg: 3. Száraz Gergő
74 kg: 2. Kajtár Bence
KICK-LIGHT, FÉRFIAK:
63 kg: 2. Száraz Gergő
FORMAGYAKORLAT, FÉRFIAK:
kreatív: 2. Mónus Viktor
kreatív fegyveres: 1. Mónus Viktor
zenés fegyveres: 1. Mónus Viktor
NŐK:
kreatív fegyveres: 2. Tar Petra
zenés fegyveres: 2. Tar Petra
FULL-CONTACT, NŐK:
60 kg: 3. Tóth Anna
K1, NŐK:
52 kg: 2. Pálfi Viktória

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik