Vívás: pástra, a párizsi kvótákért! Kritikus versenyek várnak vívóinkra

Egyéni sportág, mégis a csapatversenyek állnak a középpontban állnak a középpontban – nem véletlenül, hiszen az ország, amelynek válogatottja egy-egy fegyvernemben megszerzi az olimpiai kvótát, három egyéni indulóval is számolhat, akik lehetnek a világranglista hátsó részében is.
Mindezek után persze egyértelmű, hogy a magyar vívók is a csapatkvótára hajtanak, és remélhetőleg egy év múlva, a kvalifikációs időszak lezárultával azt rögzíthetjük, hogy három vagy négy (öt, hat...) együttesünk is kiharcolta a párizsi indulás jogát.Ott meg aztán jöhet az (újabb) érem­eső.

Az olimpiák 1896 óta íródó újkori történelmében meghatározó szerepet töltött be a magyar vívósport – itthon a legeredményesebb ötkarikás sportágunk a 38 arany-, 24 ezüst- és 28 bronzérmével (a második helyen az úszás áll 29-27-20-as, a harmadikon a kajak kenu 28-31-27-es mutatóval) –, 1908 és 1960 között például egyetlen alkalmat leszámítva mindig Magyarország nyerte a férfi kardozók csapatversenyét és az egyéni viadalt. Az az egy kivétel is eredményes volt azért, hiszen az 1924-es párizsi játékokon Pósta Sándor egyéni diadala mellett a csapat ezüst­érmet szerzett.

Férfi kardozóink uralták tehát az ötkarikás játékokat, az aranykorszak három nagy egyénisége Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf volt (hármuknak 19 olimpiai aranyérmük van...), ám még nekik sem sikerült az, ami a jelenkor klasszisának igen: Szilágyi Áron az első (és jó eséllyel sokáig az egyetlen) olyan férfi vívó, aki három egymást követő játékokon is a dobogó tetejére állhatott.És még jön Párizs...!

Persze nem csak Szilágyi Áronnak, aki egyébként tavaly a hat megszerezhető címből kipipálta az ötödiket is azzal, hogy Kairóban megnyerte a hőn áhított egyéni világbajnoki címet, így már csak egyetlen arany hiányzik a gyűjteményéből.

Úgy hittük, azt reméltük, azt már Tokióban „zsebre teheti” a Szi­lágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összetételű kvartett – vagy legalábbis megküzdhet érte, ám a máig érthetetlen elődöntőben a mieink kikaptak az olaszoktól. Örültek aztán a bronznak is, de az egyértelmű, hogy a csapat célja csakis az arany lehet Párizsban. Merthogy esetükben egyértelműnek tűnik a kvótaszerzés.

Örömteli módon női kardozóink is eljutottak odáig, hogy mostanra velük kapcsolatban is kijelenthetjük – világbajnoki cím birtokosaként ez a minimum.De nézzük, hogyan is érheti el egy-egy csapat a párizsi indulás jogát!

A csapatkvótát hét versenyen lehet megszerezni: a világ- és Európa-bajnokság mellett öt világkupa-viadalon – a vb dupla szorzóval számít, az öt vk-versenyből pedig a leggyengébb kiesik, így alakul ki a kvalifikációs rangsor, amelynek az első négy helyezettje automatikusan kijut az olimpiára.
Az ötödiktől „lefelé” kontinensenként szerez kvótát a legjobb, vagyis egy-egy hely jut Európának, Amerikának, Ázsiának és Afrikának. Az utóbbi kvóta viszont csak akkor jár, ha az érintett földrész a ranglista 5–16. helyének valamelyikét foglalja el – ha nem így van, az indulási jogot az a válogatott kapja meg, amely a kijutó csapatok után a legelőrébb áll a rangsorban.

Tokióban férfi és női kardozóink, valamint női tőrözőink léphettek pástra a csapatversenyek során, Párizs kapcsán mindenképpen számolunk férfi párbajtőrözőinkkel is, a lehet eső, lehet sár kitételt ezúttal női párbajtőrözőinkre, valamint két tőrcsapatunkra aggathatjuk: van esély a kvalifikációra, ám mindhárom együttesnek nagyot kell dobnia a következő évben.Egyszer biztosan.

Ha ez a júliusi milánói világbajnokságon történne, akkor...

Nos, akkor sem lehet elkiabálni semmit, de a dupla szorzó miatt egyértelmű, hogy az a csapat, amelyik jól szerepel a vébén, a párizsi indulás esélyesévé lép elő.

Azok az országok, amelyek valamelyik fegyvernemben nem kvalifikálták magukat a játékokra, legfeljebb egy vívót indíthatnak abban a szakágban az olimpián: a ranglistáról (amelynek kialakulásába a hét, fentebb említett verseny mellett három egyéni Grand Prix-viadal is beleszámít) kihúzzák azokat, akik a csapatukkal kvótát szereztek, s az így kialakuló lista két legjobb európai vívója utazhat Párizsba.

Az egyéni kvalifikáció utolsó lépcsőfoka a zónaverseny: kontinensenként rendeznek még egy pótkvalifikációs viadalt azon országok vívóinak, amelyek egyáltalán nem szereztek kvótát – ezen országonként egy sportoló indulhat, és a viadal győztese lehet ott Párizsban.

Remélhetőleg a zónaversenyre már nem kell figyelnünk, mert addigra már eldőlnek a számunkra fontos kérdések: ha előbb a kardvívókról értekeztünk, ki ne hagyjuk tőrözőinket és párbajtőrözőinket, akik a dicsőséges múlthoz jócskán hozzátettek a nyári játékokon. Az utóbbiak a kétezres években rendezett olimpiákon is majdnem mindig ott álltak a dobogón, háromszor a tetején (Nagy Tímea kétszer, Szász Emese egyszer győzött) – ráadásul a múlt században a szakág alaposan kitett magáért minden negyedik évben (és persze a köztes világversenyeken is).

Tőrözőink is megmutatták a világnak korábban, milyen is a magyar virtus, a fegyvernem esetében hiányérzetet az elmúlt évtizedek hoztak, de itt is mocorogni látszik valami, amit bizonyít a tokiói női csapatkvóta, no meg persze Szemes Gergő, Dósa Dániel, Kondricz Kata és Pásztor Flóra szereplése a nagyobb viadalokon, úgyhogy ne írjuk le őket sem, sőt! Kalkuláljunk csak velük is, és számoljunk minél tovább! Ahelyezéseket, a bravúrokat, az érmeket – és a kvótákat!