Asztalitenisz: Szőcs nem jutott a nyolc közé Bangkokban

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 15:33
null
Ezúttal Szőcs Bernadette fonákja sem segített, a nyolcaddöntőben három játszmában szenvedett vereséget (Fotó: WTT)
A bangkoki asztalitenisz WTT-versenyen Szőcs Bernadette három játszmában kikapott a monacói-kínai Xiaoxin Yangtól, így a román színekben versenyző marosvásárhelyi klasszis befejezte szereplését a thaiföldi fővárosban.

 

Szőcs Bernadette (világranglista-22.) jó formában érkezett Bangkokba, hiszen a múlt heti makaói champions versenyen egészen a negyeddöntőig menetelt úgy, hogy Csen Hszing-tung személyében kínai topjátékost is legyőzött. A WTT-sorozat thaiföldi star contender versenyén is jól kezdett, a japán Szaszao Aszukát négy szettben búcsúztatta, ezzel az osztrák Sofia Polcanova mellett ő volt a másik európai születésű játékos, aki bejutott a legjobb 16 közé.

A nyolcaddöntőben Xiaoxin Yang (18.) következett, a monacói-kínai asztaliteniszező elleni összecsapás előtt az esélyek nagyjából azonosak voltak, azaz a román színeket képviselő 28 éves Szőcs joggal reménykedhetett a továbbjutásban. A találkozó azonban nem igazolta az elméletet – olyannyira nem, hogy a mindössze 24 percig tartó mérkőzésen a három játszmában mindössze egyszer, a másodikban 7:6-nál vezetett Szőcs Bernadette.

Mivel korábban párosban és vegyes párosban már kiesett, az Európa elitjéhez tartozó klasszis számára véget ért a bangkoki torna, amelynek végjátéka szokás szerint Ázsia fölényének jegyében telik: a három páros számban már kialakult a döntő párosítása, férfi és vegyes párosban kínai–dél-koreai, női párosban pedig kínai–tajvani csata lesz az aranyéremért, s persze férfi és női egyesben is kisebbségben van Európa a legjobb nyolc között.

WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, BANGKOK
Nők. Egyes.
Nyolcaddöntő:
Xiaoxin Yang (monacói)–Szőcs Bernadette (romániai) 3:0 (8, 9, 4)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik