Darts: Anderson egyelőre nem tér vissza a European Tourra

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.02.20. 20:49
null
Gary Anderson nem kvalifikálta magát a müncheni ET-versenyre (Fotó: AFP, archív)
Egyelőre várni kell arra, hogy Gary Anderson újra európai versenyen induljon, a skót dartsos ugyanis nem tudta kvalifikálni magát az áprilisi müncheni European Tour-versenyre.

Az ET-sorozatban legutóbb 2016-ban induló Anderson azért indult el a müncheni viadal angliai selejtezőjében, mert kiszorult a világranglista legjobb 16 versenyzője közül, és ahhoz, hogy megállítsa a zuhanását a rangsorban.

A kétszeres világbajnok skót 2009 óta először indult bármilyen selejtezőtornán, és nem járt sikerrel, rögtön az első mérkőzésén kikapott Andrew Gildingtől.

Így egyelőre Anderson nem tér vissza Európába, azt pedig még nem tudni, hogy a selejtezők következő, márciusi körében elindul-e.

A hétfői ET-selejtező előtt a Pro Tour-kártyásoknak a hét végén megrendezték a Players Championship 3. és 4. idei tornáját. Szombaton a belga Kim Huybrechts, vasárnap a holland Dirk van Duijvenbode nyert.

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
23 órája

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik