Dokumentumfilm: Borsafüred téli olimpiát rendezett volna, de közbeszólt a történelem

 

 

Némi túlzással azt is állíthatjuk, véletlenül bukkant az 1940-es években az erdélyi téliolimpia-rendezés lehetőségét feltáró témára Csortos Szabó Sándor és stábja. A producer elmondta, a modern kori olimpiákat megelőző Palicsi Játékok (1880–1896) megálmodójának, Vermes Lajosnak emléket állító film – A magyar Olympiász – forgatása közben az egyik szakértő, a kolozsvári sporttörténész, Killyéni András megemlítette, a Radnai-havasokban Borsafüred a téli játékok megrendezésére készült. Killyéni András Olimpiai álom a Radnai-havasokban című, 2015-ben kiadott könyvében feldolgozta a történetet, amely aztán Szarka Nóra rendezésében az Olimpiai álom Erdélyben című film alapjául szolgált. Minden összefut: a szabadkai földbirtokos, sportpolihisztor Vermes Lajos később az erdélyi város egyetemén tanított – Killyéni András pedig a kincses városból származik.

A magyar olimpiarendezés nem egy alkalommal vetődött fel a honi közgondolkodásban. Az 1920-as nyári játékokra a korábbi egyeztetések (1914) alapján jó eséllyel jött szóba Budapest – hogy aztán a háborúban vesztes országként sportolóink még ott se lehessenek Atwerpenben... Az 1960-as olimpia előtti szavazáson Budapest bejutott a második körbe, ám itt csupán egyetlen voksot kapott, így kiesett a versenyből, végül a jogot Róma nyerte el.

A NOB 1938-as ülése után Muzsa Gyula, a MOB elnöke arról nyilatkozott, fővárosunk sikerrel pályázhat az 1948-as játékokra, mi több, a kor gyakorlatának megfelelően arra is mutatkozott sansz, hogy egy éven belül nyári és téli olimpiát rendezzenek ugyanabban az országban (1924: Párizs, Chamonix; 1932: Los Angeles, Lake Placid; 1936: Berlin, Garmisch-Partenkirchen). A politikai orientációt (is) tekintve a magyarok előtt a német példa lebegett. A téli rendezési ötlet alapját az jelentette, hogy az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntés keretében Észak-Erdély Magyarországhoz került.

Killyéni András így összegezte a kialakult helyzetet: „Az első, illetve második bécsi döntést követően Magyarország újra rendelkezett magas hegyekkel, amelyek lehetőséget nyújtottak kiváló sípályák kialakítására, illetve ezek bekapcsolására a magyar síéletbe. Emellett lehetőség nyílt olyan befektetésekre is, amelyek egy magyar nemzeti síközpont, világszínvonalú »síváros« kialakítását célozták meg, s ezzel együtt a téli olimpia rendezésének a gondolata is megfogant.”

Ennek a helynek a felkutatását Déván Istvánra, az akkori Magyarország talán legkiválóbb szakértőjére bízták, aki a Magyar Síszövetség kérésének eleget téve be is járta a magas hegyeket, ám a célnak megfelelő helyszínt – elsődlegesen az indulás és az érkezés közötti 800 méteres szintkülönbséget, amelyen két kilométeres lesiklópálya kitűzhető – nem talált.

De minden úgy alakult, mint a mesében: „Utolsó helyszínként Déván István Máramaros vármegyébe utazott, az akkori Magyarország egyik legkeletibb részébe, amely túlnyomóan románlakta, emellett igen elszigetelt és szegény vidék volt. És ezen az utolsó útján találta meg Borsa falutól csaknem 10 kilométerre azt a területet, amely minden szempontból – az évi havas napok száma több mint fél évre rúgott – megfelelőnek bizonyult egy nagyszabású terv valóságba öntésére, és amely formai adottságainak köszönhetően a svájci St. Antonra hasonlított – talán utóbbi vadregényesebbnek tetszett. A magyar sísport vezetősége azonnal megálmodta a magyar Garmischt, sőt, néhány hónap alatt, 1941 tavaszától a befektetések is megkezdődtek. Tegyük hozzá: noha nem magyarok lakták a környező helységeket, pártolták az ötletet, az építkezést” – mondta a sporttörténész.

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, dr. Szabó Lajos megemlítette, fontos szempont volt, hogy az adott terepen a sízés mint tömegsport is űzhető legyen, továbbá nem mellékesen a katonai hegyivadászképzésnek is lendületet adjon.

Az olimpiai lesiklópálya 1941 karácsonyára elkészült, amelynek jelentőségét Szent-Györgyi Albert, az akkor már Nobel-díjas tudós, a honi síszövetség elnöke is kiemelte. Hogy milyen volt a pálya? A német világbajnoki keret tagja, a magyar lesiklók edzője, Herbert Heiss ezt mondta a Nemzeti Sportnak: „A pálya a legszebbek egyike, talán a legszebb, amit eddig láttam. Meredek és gyors, de mindazonáltal nem veszélyes, mert megfelelő széles. Bár egyes részei az erdőn vezetnek keresztül, baleset ilyen pályán nem is igen fordulhat elő!”  A film azt is bemutatja, napjainkban nem lehet 14 óra alatt eljutni Borsafüredre, márpedig az 1940-es években a Keleti pályaudvarról indulva lehetett...

Az 1942-es év jelentős eseménye az Anikó menedékház felépítése volt a Radnai-havasok 1600 méteres magasságában a Ló-havas oldalában. A létesítmény a bankár Iglói Pál László feleségéről, Eleőd Anikóról kapta a nevét. Anikó kiváló síelő volt, 1948-ban részt vett a St. Moritz-i játékokon, műlesiklásban 22., lesiklásban 36. lett. Az olimpia után férjével nem tért vissza Magyarországra, dél-amerikai kitérőt követően Ausztriában telepedett le. Az építkezés cirka 100 ezer pengőbe került – abban a korban, amikor a dal szerint havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel... Iglói kiváló amatőr filmes volt, ennek eredményeként páratlan korabeli felvételeket láthatunk – a téli központ felépítéséről is –, amelyeket Anikó unokafivére a Nemzeti Filmarchívumnak adományozott. Minden jel arra mutatott, hogy 1944 végére valamennyi létesítmény elkészülhet, ám a front elérte Erdélyt, az átvonuló szovjet csapatok mindent felégettek; az Anikó menedékház egyes részei állnak, a Bors vezér szálló iskolaként funkcionál, a Hóvirág Hotel az 1990-es évekig üzemelt, de a privatizáció után az enyészeté lett, a film tanúsága szerint 2021-re romhalmaz.

Megejtő emberi történetek is fűződnek az olimpiasztorihoz. A kivitelezésnél bábáskodott a műszaki végzettségű all round sportember, Belloni Gyula is, aki egy ízben lengyel menekültek csoportjában felfedezni vélte Stanislaw Marusarzot, az 1938-as lahti északisí-vb ezüstérmesét. Oda is szólt neki: „Stasek!” De a kalandos körülmények között Budapestre kerülő sportoló nem mert válaszolni. Ám Belloni nem hagyta annyiban, „kikérte” dolgozni, a 30. életévét még be sem töltő zakopanei sportoló pedig igencsak értett a sáncépítéshez. Nem is akárhogyan: a világ negyedik, Európa legnagyobb természetes – hegy oldalába épülő – sáncát álmodta meg, a kontinensen később csak a svájci Engelberg múlta felül. A sáncot 1944. február 20-án versennyel avatták fel, amelyen a német Sepp Weiler 69 és 76 méteres ugrással győzött, Marusarz – Przys­talski álnéven – versenyen kívül 88 méterig szállt, ezzel felállította a sáncrekordot. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy noha a német győztes tisztában volt vele, a lengyel síugró az ellenállókból verbuválódott Honi Hadsereg tagja, mégsem jelentette fel.

Az Anikó menedékház első gondnoka, síoktatója Kovács László volt. Kilvády Györgyi barátnőivel sítúrán vett részt, az éjszakát a turistaházban töltötte. A két fiatal első látásra egymásba szeretett, nem sokkal később Iglói Pál László és Szent-Györgyi Albert tanúskodásával a menedékház mellett, a Ló-havas lábánál összeházasodott.

Az 1947-es párizsi béke után Borsafüred ismét Románia területe lett, a város és lakosai jövedelmét a kommunizmus időszakában elsősorban a bányaipar biztosította. Az 1990-es éveket követően Románia-szerte elkezdődött a bányák bezárása, ennek következtében Borsa lakosai a megélhetés reményében nagy számban kerestek munkát külföldön. A román kormány többször adott pénzt turisztikai beruházásokra, ám ezek rendre megfeneklettek, mivel sem a településvezetőség, sem a megbízott cégek nem tekintették prioritásnak a turisztikai célok megvalósítását.

Killyéni András hangsúlyozta: „Timis Ion Sorin 2014-ben került a polgármesteri székbe, borsaiként a helyi pályákon kiskorától sízett, s hitt abban, a turizmus fellendítheti városa életét. Timis éveken keresztül járta Európa sípályáit, tanulmányozta, az infrastruktúra milyen eszközeivel és hogyan működnek.” A megbízott cég Európa-szerte végzett hasonló kaliberű munkákat, a Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabványainak megfelelő pályát épített – a borsafüredi helyszín akár be is kerülhet a FIS versenynaptárába. A múlt év decemberétől a teljes pálya működik, amelyen három, illetve négy kilométeres nyomvonalon is lehet síelni.

Megállapíthatjuk, noha az erdélyi téliolimpia-rendezés nem valósult meg, a román polgármester fontosnak tartja a havas sportok felélesztését az egykori olimpiai központban.

Mindezek mellett a témakörben az Olimpiai álom Erdélyben kötelező film.

 

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 7-i lapszámában jelent meg.)