Tanulni kell az életéből – Oláh Kata dokumentumfilmet készített Keleti Ágnesről

– Eleve filmrendező szeretett volna lenni?
– Édesapám, Oláh Gábor filmrendező, ezért gyerekkoromban sok időt töltöttem forgatásokon, titkon kiskoromban már erről álmodoztam, de kimondani sem mertem nagyon sokáig. Így aztán nem is jártam semmilyen „filmes” iskolába. Szerkesztőként kezdtem a Magyar Televízióban, később az induló RTL Klub tévécsatornánál lettem a legfiatalabb, egyetlen női producer. Kulturális műsorokat vezettem, később rendeztem is, de csak tíz évvel ezelőtt határoztam el, hogy teljesen a rendezésre koncentrálok. Filmjeimet férjemmel, Csukás Sándor Balázs Béla-díjas operatőrrel együtt készítem.

– A Keleti Ágnes életéről szóló alkotása 2022 szeptemberében elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (Fipresci) legjobb magyar filmnek járó díját.
– Büszke vagyok az elismerésre, nagyon meglepett, de örültem, hiszen egy ilyen díj sokat segít a nemzetközi forgalmazásban.

– Ha az eddigi pályafutását nézzük, készített dokumentum- és kisjátékfilmet, többek között a párválasztás nehézségeiről, erdélyi hírességekről, családon belüli verbális erőszakról, cigány rendőrökről, párkapcsolatról a karantén idején, a nagykorúvá válás zsidó rituáléjáról és Rotschild Klára életéről. Az eddigi alkotásai közül egyik sem sporttémájú. Volt-e, van-e kapcsolata a sporttal? Családi kötődés?
– A miénk inkább művészfamília. De tisztában vagyunk vele, hogy a szellemi frissességhez a test karbantartása nélkülözhetetlen. Hetente egy-két alkalommal magam is úszom. Nálunk a gyerekek is inkább valamilyen alkotói tevékenységet folytattak kiskoruktól kezdve, két lányom és a fiam közül utóbbi sakkozott – óvodásként remek eredményeket ért el –, volt egy időszak az életemben, amikor sakkversenyeken éltem. Ez az élmény ihlette az En Passant című kisjátékfilmemet.

– Nem tartott tőle, hogy idegen terep a sport?
– Egyáltalán nem! Egy sportfilmet, egy ismeretterjesztő filmet biztos nem mertem volna vállalni. Rendezőként nem feladatom minden témában szakértővé válni. Az én dolgom annyi csupán, hogy megtaláljam a legtöbb tudással, ismerettel felvértezett, legmegfelelőbb embereket, és a tőlük szerzett információkat rendszerezzem és összeállítsam kerek egésszé. Keleti Ágnes története lenyűgözött, minél többet tudtam meg róla, annál jobban csodáltam. És nem elsősorban az elért sportsikerei miatt, nemcsak az öt olimpiai aranyérméért, inkább azért, ahogyan a sikereit, a saját teljesítményét megéli. Nyilván ehhez hozzájárul az is, hogy amikor ő a sikereit elérte, a torna sportág még nem volt annyira népszerű, és a sportolókat sem vette körbe akkora tisztelet, mint napjainkban.

– Páratlan korabeli dokumentumok is láthatók, mint például az 1956-os forradalom mozgóképei Budapestről vagy éppen az ausztráliai filmkockák. Ez azért fontos, mert az eddigi filmfeldolgozásokban – gondolok Szabó István Apa és az Álmodozások kora című filmjeire – egyre inkább ismétlődnek a kordokumentumok. Ami persze nem baj, mert a forradalom óta majd minden „előkerült”.
– Örülök ennek az észrevételnek, mert óriási energiákat fektettünk abba, hogy a holokauszttal és 1956-tal kapcsolatban olyan fotókat, filmrészleteket kutassunk fel, amelyek eddig dokumentálatlanok. Roppant fontosnak tartottuk, hogy a múlt megidézését korabeli archív felvételekkel segítsük, ezért volt szükségünk a páratlanul gazdag, csodálatos magyar filmrészleteken kívül ausztrál és izraeli felvételekre is. És nemcsak a sport témájában, hiszen az ötvenes évek Sydney-jének hangulatát is csak ezekkel a képekkel tudtuk felidézni, ahova Ágnes azért költözött, mert nővére, Vera ott élt. Később innen ment Izraelbe, mert 1956-ban egy 10 olimpiai éremmel büszkélkedő sportolónak bizony nem sikerült munkát találnia... Ezért nem volt maradása.

– Vannak olyan képsorok, amelyeket magyar néző eddig nem láthatott: olimpikonjaink megérkeznek Ausztráliába, s amikor utaznak el, az emigráns magyarok integetnek, sírnak a kordon mögött.
– Az olimpián bemutatott kéziszercsapat-gyakorlat színes felvételéről nem is beszélve, vagy ahogyan készülnek a lányok a versenyre. Ez egy privát archívumból került elő. De említhetem az Izraelbe megérkezés után az edzői teendők ellátása közben készült felvételeket is.

– Nem is a konkrét összegre lennék kíváncsi, de hogyan pályáztak?
– A Nemzeti Filmintézet támogatta a pályázatunkat. Először a televíziós filmek pályázatán nyertünk, és terveink szerint egy 52 perces filmet kellett volna elkészítenünk. Ahogy haladtunk előre a film készítésével, rájöttünk, hogy ezt a kalandokban, sikerekben gazdag 101 évet nem tudjuk ilyen rövid időbe belepréselni. Szerencsénkre a kérelmünket elfogadták, és így több időnk lett a film elkészítésére, és megkaptuk a mozifilmes átminősítést is.

– Az alkotás további erőssége a korábbi izraeli válogatott tornászok tel-avivi megszólalása. Ahogyan a „lányok” körbeülnek egy asztalt és felelevenítik Keleti Ágneshez kötődő élményeiket. Hogyan sikerült őket egybeterelni?
– Valóban élményekről van szó. Ágnes egyrészt úgy él bennük, mint az izraeli tornasport megteremtője, másrészt az ország válogatottjának vezetőedzője, aki az 1960-as római olimpiára vitte a legjobbakat. Nem volt nehéz összehozni őket, a mai napig tisztelik, szeretik Ágit, az első szóra jöttek. Sajnos ezt a találkozót is csak rövid részletében tudtuk a filmbe illeszteni, az sem tudott bekerülni, amikor arról beszélgettek, hogy Áginak volt a világon a legszebb lába, minden tanítvány irigyelte a sokkal idősebb, messziről érkezett tanárnő alakját. A mai napig bennük élnek Ági hasznos tanácsai, mint például, hogy mindig arra buzdította őket, vállalják fel önmagukat, mert csak úgy emelkedhetnek az átlag fölé, ha mernek önmaguk lenni. És nála nem is láthattak jobb példát: ő mindig mert önmaga lenni. Tanítási módszerét azért fogadták el, mert ugyan nagyon szigorú volt, de sohasem csak vezényelt és irányított, hanem mindig be is mutatta a gyakorlatokat. A korabeli interjúkból és a mai beszélgetéseinkből is az derült ki nekem, hogy Ágnes tényleg nem vár el tiszteletet az eredményeiért – és szerintem az emberekben éppen ezért ébred tisztelet iránta.

– A filmben nem esik szó sem Sárkány Istvánnal kötött házasságáról, sem későbbi, Kutas István sportvezetőhöz fűződő érzelmeiről. Miért?
– Az egyik válaszom, hogy a 101 év még 81 percbe sem fért bele teljesen... Válogatni kellett. Sok minden kimaradt, vagy csak röviden, említésszerűen tudott bekerülni. Elsősorban az önéletrajzi könyvére támaszkodva választottam ki, hogy az egy életen át tartó torna iránti szeretete mellett mi az, aminek mindenképpen be kell kerülnie a filmbe. Úgy éreztem, neki a legfontosabb a gyerekkor, a kapott és adott szülői szeretet; a holokauszt, a hontalanság, az új otthonra találás és a családalapítás.

– Tehát az, hogy két fiúgyermek édesanyja lett?
– Igen, hangsúlyos lett az életében a család. Férje, Bíró Róbert és a két fia. Nem érzem, hogy hiányozna Sárkány és Kutas megemlítése. Az egész életét tekintve mondom ezt.

– A háború vége előtt Juhász Piroska néven Szalkszentmártonban eltöltött időszaka Varga szűcsmester családjánál helyet kap a filmben, ugyanakkor Keleti Ágnes nem kommentálja életének ezt a szakaszát. Egyetért Jusztin Ádámmal, a VAC elnökével, aki a filmben azt mondta, a vészkorszakot mélyen eltette magában?
– Igen, mi több, eltemette. De az őt segítők iránti hálája élete végéig nem múlik.

– Korábban azt mondta, nemcsak egy sportsikerekben gazdag életutat szeretne bemutatni, hanem Keleti Ágnest, akit megismert. Bizonyítani, hogy egy dokumentumfilm is lehet érzelmekkel teli. Sikerült elérnie?
– Ezt nem az én tisztem eldönteni, hanem a nézőké. Nekem az volt fontos, hogy ne csak a sport iránt érdeklődőknek legyen érdekes. Valljuk be, szomorú ugyan, de tény, hogy Keleti Ágnest még mindig nem ismerik elegen, még hazánkban sem, nemhogy a világban. Amikor Izraelben forgattunk, kíváncsiságból meg-meg kérdeztem járókelőktől, tudják-e ki az a Keleti Ágnes, és sajnos csak egy idős néninek volt valami halvány elképzelése. Nyilván nem reprezentatív felmérést végeztem, de nagyon szomorúvá tett, hogy az izraeli tornasport megteremtőjét, akit a legnagyobb izraeli állami díjjal is kitüntettek, nem ismerik az emberek. És azért is tartom fontosnak, hogy a filmet sokan lássák, mert Ágnes életszemlélete, az élet nehézségeivel szembeni küzdelme, a sikerek megélése igazán példaértékű, és mindenki csak tanulhat belőle.

– Az ötszörös olimpiai bajnok számos – ha szabad így fogalmazni – életbölcsességet oszt meg velünk. Önt melyik fogta meg leginkább?
– Ha az ember kellő szerénységgel áll az élethez, az élet is szeretni fogja.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 17-i lapszámában jelent meg.)