Vívás: az immár vk-győztes Andrásfi Tibor a kiemeltek közé vágyik

– Benne volt ez a levegőben?
– Jónak éreztem a felkészülésemet, azt a munkát folytattam, amelyet az előző évben elkezdtem, és az előző idényről azért elmondhattam, hogy elég kiegyensúlyozottan vívtam – válaszolta Andrásfi Tibor (BVSC), aki szombaton a berni világkupa-viadalon pályafutása során először szerzett egyéniben aranyérmet.

– Mit takar az elmúlt évben elkezdett munka?
– Kürtösi Zsolt irányítja a fizikai felkészülésemet, emellett mentáltréningre is rendszeresen járok, és apával továbbra is jól dolgozunk együtt.

– Édesapjával, Andrásfi Tiborral nem okoz nehézséget kezelni a kettős szerepkört, a családit és a szakmait?
– Gondot sohasem okozott. Azt nem mondom, hogy vitákat nem hoz a közös munka, mert ez nem lenne igaz, ám nem hordozzuk napokig a problémákat.

– Vagyis kiváló formában várta a berni szezonkezdést.
– Azt nem mondanám, mert éppen a verseny előtt jött egy kisebb hullámvölgy: az edzéseken tust is alig tudtam adni, és még a térdem is fájt. Csak bízhattam abban, hogy hamar kijövök ebből a rosszabb periódusból. Amikor a selejtezős napon felkeltem Bernben, nem éreztem, hogy ez így lenne, ehhez hozzájött még az izgalom, az előző évben ugyanis minden versenyen ott voltam a főtáblán, nem akartam, hogy Bernben megszakadjon a sorozat.

– Ezek szerint izgulós típus?
– Igen, alapvetően stresszes vagyok, ez fiatalabb koromban a legfurcsább módokon mutatkozott meg, szerencsére az évek során megtanultam kezelni.

– Jól sejtem, hogy a hatvannégyes táblán a francia Yannick Borel ellen vívott asszója volt a siker egyik kulcsa?
– Mindenképpen. Boreltől csúnyán kikaptam tavasszal a kairói Grand Prix-viadalon, és a csapatversenyeken is többször megvert már, emellett őt tartom a jelenlegi mezőny legjobb vívójának – egyáltalán nem bántam, hogy vele kerültem össze, szerettem volna kipróbálni ellene néhány új elemet. Csak amiatt bánkódtam kicsit, hogy már a harminckettő között szembetalálkoztunk, de úgy voltam vele, tőle nem szégyen kikapni.

– Megverni őt pedig még nagyobb fegyvertény. A világ egyik legjobb vívójának legyőzése után megfordul az ember fejében, hogy messzire is juthat a versenyen?
– Talán furcsa, de nekem ez már a selejtezős napon eszembe jutott. Jónak éreztem a mozgásomat, bár akkor még kicsit görcsös voltam.

– A döntőre viszont szerencsére nem görcsölt rá, pedig össze is nyomhatta volna a tét.
– Ezen is gondolkoztam – először akkor, amikor a négy közé, majd pedig a döntőbe jutottam. És még a megnyert asszó után is. A fináléban ráadásul én számítottam az esélyesebbnek, bár a kolumbiai ellenfelem szombaton nagyon jó napot fogott ki. Az eredményeim és az, hogy korábban már többször megvertem őt, azt vetítette előre, hogy nyerhetek, emiatt hatványozottan figyeltem rá, nehogy megnyomjon az esélyesség terhe. Azt mondogattam magamnak, ez is csak egy asszó, éppen olyan, mint a többi volt a nap folyamán.

– Bár a vk-versenyek sajátossága, hogy az egyéni versenyek másnapján rendezik a csapatviadalt, úgy indult harcba vasárnap, hogy előző este tulajdonképpen ön zárta be a vívóterem ajtaját.
– Rutintalannak is éreztem magam, legutóbb juniorkoromban fordult velem elő ilyen. Pénteken a selejtező hosszúra nyúlt, szombaton is, úgyhogy fáradt voltam – ünneplésről persze szó sem lehetett, a többiek pizzával vártak a szállodában, aztán jöhetett az alvás.

– Másnap meg újabb érem, egy bronz – párbajtőrcsapatunk ott folytatta, ahol az előző szezonban abbahagyta.
– Dancsházy-Nagy Tamás, a válogatott vezetőedzője ezt kérte tőlünk, mi csak eleget tettünk a kívánságának. Azt azért sajnálom, hogy ezúttal én kevesebbet tudtam hozzátenni a sikerhez, szerencsére Siklósi Gergely és Nagy Dávid nagyszerűen vívott. Élveztük az egész napot, és megint bizonyítottuk, hogy egyre jobb csapatunk van.

– No meg Andrásfi Tibor személyében újabb éremesélyes vívónk. Innentől még magasabban van a léc?
– Azt hiszem, az elmúlt években egyénileg és a csapattal már elértük, hogy figyelnek ránk, sőt, hogy tartanak tőlünk. Bernben kifejezetten éreztem, hogy óvatosabban vívnak ellenem a vetélytársak. Innen kell még feljebb lépni, és a berni győzelemmel közelebb is értem a célomhoz, hogy még az idén jussak be a legjobb tizenhat közé a világranglistán, vagyis jövőre szeretnék kiemeltként nekivágni a versenyeknek.